Házszentelés

2016, január 6-án, Vízkereszt ünnepén iskolánk tanulói reggel 8 órától szentmisén vettek részt, melyet dr. Berkes László pápai prelátus plébános atya celebrált. A szentmise után iskolánk minden helyiségét megszentelte frissen megáldott szenteltvízzel.

Vízkereszt, epifánia (Epiphania Domini, azaz az Úr megjelenése vagy Urunk megjelenése) az egyik legősibb keresztény ünnep, amely Jézus Krisztus megjelenésének, kinyilvánulásának momentumait kapcsolja egybe: Ezek: a napkeleti bölcsek imádása, Jézus megkeresztelkedése a Jordánban; Jézus első csodája (a víz borrá változtatása) a Kánai menyegzőn.

Jézus megkeresztelkedésének emlékére a katolikus templomokban vizet szentelnek, és ebből a hívek is hazavihetnek. A víz megszenteléséhez kapcsolódik a házszentelés vagy lakásszentelés hagyománya, amikor a lakásokat is megszentelik a szenteltvízzel. Az ajtófélfára ilyenkor felírják az évszámot és a „Christus Mansionem Benedicat” („Krisztus áldja meg e házat!”) kezdőbetűit a következő formában: 20 + C + M + B + 16

A katolikus egyházban a karácsonyi ünnepkör advent első vasárnapjától, a karácsonyi idő karácsony előestéjétől a vízkeresztet követő vasárnapig tart. Az ünnephez számos népszokás kötődik; ezek közül ma már csak az él, hogy ekkor szokás leszedni a karácsonyfát. Vízkereszt a farsang kezdete.

Forrás: Wikipedia

#gallery-1 { margin: auto; } #gallery-1 .gallery-item { float: left; margin-top: 10px; text-align: center; width: 33%; } #gallery-1 img { border: 2px solid #cfcfcf; } #gallery-1 .gallery-caption { margin-left: 0; } /* see gallery_shortcode() in wp-includes/media.php */