Főpásztorunkra emlékezünk

Tudtuk, hogy Seregély érsek úr beteg. Komoly oka lehet, hogy volt papnövendékeinek – köztük plébánosunknak: Török Lászlónak – ezüstmisés találkozóján már nem találkozhatunk vele templomunkban. 2018. utolsó napján megrendüléssel és fájdalommal értesültünk haláláról.

1987-ben nevezte ki érseknek Szent II. János Pál pápa az egri egyházmegye élére. Az ország másik részéről érkezett az akkor legnagyobb egyházmegyébe. Ez a katolikus egyház nehéz, gondokat hordozó időszaka volt. Az egyházellenes évtizedek az egyház épületeiben, és a hívők soraiban is fogyatkozást idéztek elő. Az 1990-ben elfogadott törvény lehetőséget adott az egyház működésének bővítésére. A Jézus Szíve Plébániához tartozó szülők kérték a volt zárda iskola visszaadását. Érsek úr támogatta, sőt személyes jelenlétével elősegítette a kérés megvalósulását. Így 1991 szeptemberében megkezdte működését Mezőkövesden, a Szent István Katolikus Általános Iskola – elsőként az egyházmegyében. Az indulást, az iskola működését figyelemmel kísérte. Neki köszönhetjük az iskola felújítását, bővítését. De nemcsak a látható építkezés volt fontos, az iskola lelki gyarapodását is segítette atyai gondoskodása: az iskolai szentmisék bemutatása, pedagógusainak lelki gyakorlat tartása. Sokirányú feladatai mellett is volt ideje az iskolát rendszeresen meglátogatni, gondjainkat meghallgatni, és örülni eredményeinknek.

A Jézus Szíve egyházközség több nemzedéknyi vágya volt egy nagyobb, új templom építése. Érsek úr támogatása, a gondviselésbe vetett hite lehetővé tette a megvalósulást. Matyó őseink reménye így lett valóság, amikor 2001. október 13-án felszentelte új templomunkat.

Nyugdíjba vonulása után is szívesen fogadta el a meghívásokat különböző egyházi alkalmakra.

Hálát adunk a jó Istennek, hogy Seregély érsek úr volt a főpásztorunk ezekben a nem könnyű években. Köszönjük jóságát, ránk figyelését, útbaigazító szavait, Mária tiszteletre buzdító élete példáját.

A Mennyei Atya jutalmazza hűségét, áldozatos munkáját, és fogadja be az örök hazába.

Molnár Mária
ny. igazgató

#gallery-1 { margin: auto; } #gallery-1 .gallery-item { float: left; margin-top: 10px; text-align: center; width: 50%; } #gallery-1 img { border: 2px solid #cfcfcf; } #gallery-1 .gallery-caption { margin-left: 0; } /* see gallery_shortcode() in wp-includes/media.php */