Határtalanul! 2026 beszámoló - Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda

Iskolánk 7.-es tanulói a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „Határtalanul!” programnak köszönhetően ötnapos erdélyi utazáson vehettek részt 2026. április 24. és 28. között, melynek célja a Magyarország határain kívül élő magyarság megismerése, valamint a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakítása. A megvalósítás során tanulóink megismerték az elcsatolt, magyarlakta országrész, Erdély kultúráját, az ott élő emberek hagyományait és népszokásait.

Április 24-én reggel 5 órakor indultunk izgalommal és várakozással telve. Velünk tartott Carlos Sirer káplán atya is, aki a Jóisten áldását és oltalmát kérte a nagy utazásra. A Király-hágónál egy rövid pihenőt tartottunk, majd első állomásunk Kolozsvár volt, ahol elsőként Hunyadi Mátyás szülőházához sétáltunk el. Ezután megtekintettük a Szent Mihály templomot, majd Fadrusz János méltán híres alkotását, a Mátyás-lovasszoborcsoportot néhány tanulói kiselőadás kíséretében. Ezt követően a Házsongárdi temetőben felkerestük Kós Károly, Reményik Sándor és Dsida Jenő sírját (ez utóbbi nyughelyét meg is koszorúztuk). Következő úticélunk Szováta volt, ahol meglátogattuk a Böjte Csaba atya által alapított Szent József Gyermekotthont. Mindenki számára különösen megható volt, hogy egy olyan fiatal nevelő mutatta be az otthon mindennapjait, aki ötéves korától e falak között nevelkedett, s visszatért ide nevelőként. A beszélgetés után átadtuk adományainkat. A látogatást rövid focimérkőzés és beszélgetés zárta. Ezután ismét buszra szálltunk, este értünk a szállásunkra, Székelyudvarhelyre, a Hintó panzióba, ahol finom és bőséges vacsorával, kényelmes szobákkal vártak bennünket.

„Reggel nagyon korán kellett ott lenni az iskolánál. A gyülekező 4:45-kor volt a suli udvarán, az indulás pedig 5 órakor volt. Mivel korán indultunk, ezért mindenki még álmos volt a buszon. De így is szuper volt a hangulat. Az első állomás Kolozsváron volt, ahol először a Szent Mihály templomba tértünk be. Utána megtekintettük Hunyadi Mátyás szobrát, itt több kiselőadást is meghallgathattunk. Ezután Mátyás király szülőházát néztük meg. Hunyadi Mátyás szobránál és szülőházánál is készítettünk képet. Ezt követően a Házsongárdi temetőbe mentünk, először kicsit eltévedtünk, így az egész évfolyam kereste a költő sírját. Amikor megtaláltuk, koszorút helyeztünk el a költőre emlékezve. 2,5 órás út következett Szovátára, egy gyermekotthonba. Mikor leszálltunk a buszról, a sok adományt kipakoltuk. Egy rövid előadást hallhattunk az otthonról és a benne élő gyerekek mindennapjairól. Azután a fiúk fociztak egyet, majd elindultunk a szállásra. Mikor Székelyudvarhelyre értünk, kipakoltuk a csomagjainkat a buszból és elfoglaltuk szobánkat, majd egy finom vacsorát ettünk. Szuper volt az első nap, a hosszú utat kivéve.”

(Takács Szofia, Kövér Viktória)

Szombat reggel fél 9-kor már a város központi sportcsarnokában voltunk, hogy megismerkedjünk a Székelyföldi Kézilabda Akadémia egyik lánycsapatával. Először Ágoston Attila, az egyesület vezetője köszöntött minket, majd mi is bemutatkoztunk. A rövid ismerkedés és bemelegítés után barátságos mérkőzés következett. Következő úticélunk Csíkszentdomokos volt, ahol megtekintettük a Márton Áron Múzeumot. A tárlatvezető mesélt az erdélyi mártír püspök gyermekkoráról, életéről és megpróbáltatásairól.

Ezt követően kanyargós utakon, gyönyörű tájakon keresztül folytattuk utunkat a Gyilkos-tóhoz, útközben a buszon felidéztük a tó keletkezésének mesés és tudományos magyarázatát is. A Gyilkos-tótól a Békás-szoroshoz mentünk, amelynek lenyűgöző látványa mindannyiunkat ámulatba ejtett. Libasorban tettünk néhány száz métert, hogy minél tovább és közelebbről csodálhassuk a természet eme csodáját.

Visszatérvén Székelyudvarhelyre megnéztük az Emlékezés parkját, annak szobrait. A városközpontban zajló rallyverseny miatt a tanulói kiselőadásokat a kiállított szobrokról a buszon, utazás közben hallgattuk meg.

„Reggel nagyon korán keltünk, hogy időben el tudjunk készülődni. Mindenki az étkezőben találkozott, ahol reggelit egy imával kezdtük. Még indulás előtt bepakoltuk a táskánkat, és kiosztották az úticsomagot. Indultunk is a Székelyföldi Kézilabda Akadémiára. Itt az iskolánk kézilabda játékosai egy barátságos meccset játszottak az ottani gyerekekkel. Következő úticélunk Madéfalva volt. Itt megkoszorúztuk a Siculicidium emlékművet. Ezután buszoztunk tovább Csíkszentdomokosra, a Márton Áron Múzeumba. Meghallgattuk Márton Áron életéről szóló előadást és körbetekintettünk. Majd a Gyilkos-tó felé vitt az utunk. Itt lehetőségünk volt kürtőskalácsot, lángost, és további ételeket, valamint szuvenírt vásárolni. Innen a Békás-szoroshoz értünk. Sétáltunk a szorosban, ahol a szép időnek hála gyönyörködhettünk a kilátásban. A napot a szállásra visszaérve zártuk. Még világos volt, így a legtöbben az udvaron beszélgettünk. Este bőséges vacsorát kaptunk, és megbeszéltük a következő napot. Mindenki hamar elaludt, ugyanis következő nap hosszú út állt előttünk.” ( Sipeki Ingrid)

A nap fő eseménye a Madarasi-Hargitára való traktoros utazás volt. Szentegyházán várt minket Márton János túravezető, aki útközben beszélt a hargitai élővilág sajátosságairól, Szentegyháza adottságairól. Az előző napok zord időjárásának szerencsére már híre-hamva sem volt, így napsütéses, bár kissé szeles időben volt részünk. A Vitus panzióban leraktuk hátizsákunkat, majd gyalog mentünk fel a csúcsra a kopjafákhoz és a turulmadárhoz. A finom és bőséges ebéd elfogyasztása után visszaindultunk a szállásunkra, átöltöztünk, majd mentünk a Kis Szent Teréz templomba a szentmisére. Este a panzióban helyi különlegességeket kóstolhattunk: áfonyalekvárt, zakuszkát, különféle szörpöket és mézeket.

A hétfői nap programjait idegenvezető kíséretével valósítottuk meg. Először Szejkefürdőre mentünk, ahol Orbán Balázs sírját tekintettük és koszorúztuk meg, felidézve kalandos életét, munkásságát. A hét székelykapu az elmúlt idők tanúiként vezetett minket „a legnagyobb székely” nyughelyéhez.

Következő úticélunk és állomásunk Csíksomlyó volt. Először betértünk egy kis csendes elmélkedésre a kegytemplomba, majd felgyalogoltunk a Nyeregbe, a Hármashalom oltárhoz.

Ezt követően a gyimesi falvakon át elértük Magyarország egykori határát, amely Gyimesbükk határában van. Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy találkozhattunk az ezeréves határ őrével, Deáky Andrással. A finom ebéd után az egykori iskolaigazgató magával ragadó előadásában érdekes információkat osztott meg velünk az ezeréves határnál álló őrház megmentéséről, a Rákóczi-vár újjáépítéséről (ennek átadása idén pünkösdkor lesz), valamint a Kontumáci kápolnáról.

Megnéztük az ezeréves határt jelző őrházat, a szent koronás határjelet, lentről megcsodáltuk a felújított Rákóczi-várat, majd felmentünk a Kontumáci kápolnához.

„Reggel 7 órakor felébredtünk, összekészülődtünk és a bőséges reggeli után bepakoltunk a buszba, felvettük az idegenvezetőt és már indultunk is a kalandunkra.

Első állomásunk Szejkefürdő volt, ahol megtekintettük Orbán Balázs síremlékét, illetve a székelykapukat, rengeteg érdekes információval gazdagodtunk.

Második állomásunk a csíksomlyói templom volt, ahol megcsodáltuk a Mária-szobrot. A templom melletti kegytárgyboltban sok szép dolgot lehetett vásárolni.

Innen a Tolvajos-tető elé vettük az irányt, a tetőn felérve megálltunk pár perc pihenőre, majd egy kápolnában néztünk szét, itt énekeltünk egy-két Mária éneket, majd az idegenvezetőnk még mesélt kicsit. Az út felelé nagyon meredek volt.

A következő állomásunk az ezeréves határ volt, Gyimesbükkön. Itt egy panzióban pihentünk meg és egy finom ebéd kíséretében egy rendhagyó történelemórán vettünk részt. Az előadás elrepített minket egy másik világba, csak úgy ittuk a tanár úr szavait. Az óra keretében a Rákóczi-várról mesélt, ami egy rom volt, és újjáépítették Deáky András lelkes közreműködésével. Ezek után elmentünk és megnéztük ezt a gyönyörű helyet, amit majd idén (2026-ban) pünkösdkor fognak átadni.

Ezen élmények után a hazafelé úton betértünk egy modern templomba, ami nagyon érdekes volt, hiszen az oltár középen állt! Itt még beszélt az idegenvezetőnk egy kicsit, aztán hazaértünk.

Gyönyörű napunk volt, az ablakból kinézve csodaszép tájakat láttunk.

A szállásra visszaérve lepakoltunk, megvacsoráztunk, azután lementünk az udvarra, ahol játszottunk, beszélgettünk és pihentünk.” (Sikó Lilla Zoé, Nyitrai Julianna)

5. nap

Az utolsó nap már a hazatérés jegyében zajlott. Először Farkaslakán álltunk meg, hogy megtekintsük Tamási Áron sírját. Tiszteletünk jeléül itt is koszorút helyeztünk el.

Egy erdélyi utazás elképzelhetetlen Korond nélkül. Itt megcsodálhattuk a híres korondi fazekastermékeket, számos ajándéktárgy közül válogathattunk. Balavásáron meglátogattunk egy kürtőskalács-készítő családot, ahol mindenki kapott egy-egy kürtőskalácsot. Kora délután értünk Tordára, a sóbányához. Itt lenyűgöző látványban volt részünk, amikor lenéztünk a magasból a bánya mélyébe.

A bányalátogatás után már meg sem álltunk hazáig.

„Az utolsó nap rendkívül korán keltünk, hogy bepakoljunk a buszba mindent. Indulás után az első megállóhely Farkaslaka volt. Megnéztük Tamási Áron sírját és az ő bemutatása után a síremlékre koszorút helyeztünk. Amint végeztünk Farkaslakán, elindultunk busszal Korondra. Rendkívül sok bazár volt ott. Megbeszéltük, hogy mikor találkozunk, meg még kaptunk egy kis zsebpénzt, hogy azt is levásároljuk. Nagyon sok mindent lehetett venni: plüsstől kezdve az ékszerekig. A vásárlás után gyülekeztünk a busznál, a legtöbben nyuszi- és libaplüss kíséretében, néhány fiú bicskát is vett, amelyeket az osztályfőnök elővigyázatosságból összegyűjtött.

A következő megállónk Balavásár volt. Itt megtekintettük a kürtőskalácsműhelyt, és hoztunk haza is a finomságokból. Útközben meghallgattuk az édesség eredetét, történetét. Nemsokára megérkeztünk Tordára, ahol a híres sóbányába vezetett az utunk. Már mindenki fáradt volt, viszont a nagyon különleges látvány kárpótolt mindenkit. Egy kis időre egyedül is szétnézhettünk, volt, aki még játszott is!

Ezek után már nem volt több hely, ahol meg kellett állni, így egyenesen haza indultunk. A sóbánya teljesen feltöltött minket, így hazafelé énekeltünk a buszon, amit a sofőrünk, Ákos bácsi türelmesen elviselt. Emlékezetes lezárása lett ez az élmény a kirándulásnak.” (Kiss Kamilla, Szász Petra Hédi)