Temetőben jártunk

Október 25-én a 7. és 8. évfolyamos diákokkal ellátogattunk az altemplomba, valamint a mezőkövesdi és mezőnyárádi temetőbe. Virággal, mécsessel és imádsággal emlékeztünk iskolánk elhunyt pedagógusai, papjai valamint városunk hírességeinek – Kisjankó Bori néni, Takács István – festő, Orosz Károly – nemzeti hős, Hajdu Ráfis János – sírjánál.




Medve Szabadtéri Matematika Verseny

Szeptemberben az előző évekhez hasonlóan megrendezésre került a Medve Szabadtéri Matematika Verseny. A Kavicsos tó környéki park ad otthont minden évben a verseny lebonyolítására. 

A különböző állomásokon a gyerekek mobiltelefonjaik segítségével haladhatnak a kijelölt feladatsoron. A 90 perces versenyen idén is 33 fő 2-3 fős csapatokban mérkőzött meg, egyedülálló módon idén volt, aki egyedül birkózott meg a feladatokkal. 

Csapataink ügyesen szerepeltek a verseny során, több csapat arany, illetve az ezüst fokozatot is elérte.

Matematika munkaközösség

 

 




Tájékoztatás az óvoda jelenlegi állapotáról

Tisztelt Szülők, leendő ovisok!

A Boldog Gizella óvoda építése folyamatosan zajlik. Idén az építkezés befejeződik, de sajnos az óvoda elindulása bizonytalan, mivel a szolgáltatók a hálózatok teljesítmény bővítését csak jövő év tavaszára ígérték, így valószínűsíthető hogy a működési engedélyt még később fogjuk megkapni. Előre láthatóan a 2024-es év szeptemberében indulhat el az intézmény működése. Ha valami változás lesz igyekszünk időben közölni a kedves szülőkkel.

Iskolavezetés




Emlékezés ’56-ra

 




Heti étrend – 43. hét

Heti étrend – 43. hét –

2023. október 24. – október 27.

Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.




Erzsébet tábor visszajáró önrésze

Kedves Szülők!

Az Erzsébet ottalvós tábor résztvevőinek a befizetett önrész (1000 Ft) a rendelet értelmében visszajár.
Az összeg átvehető az iskola élelmezési osztályán Juhászné Dobó Edit kolléganőnél.




Heti étrend – 42. hét

Heti étrend – 42. hét –

2023. október 16. – október 20.

Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.




Iskolába hívogató




Iskolánk védőszentjének, Magyarok Nagyasszonyának ünnepe

2023. október 6-án ünnepeltük iskolánk védőszentjének, a Magyarok Nagyasszonyának ünnepét. Ebből az alkalomból a Batthyány-Strattmann László díjat vehette át Szászné Csírmaz Gabriella, Paczáné Horváth Erika tanárnők és Ócsainé Balázs Magdolna gazdasági igazgató, valamint Koncz László karbantartó.




Tanáraink továbbképzése

Magó Kinga mesterpedagógus, mentálhigénés szakember, coach és Jobbágy Borbála a Katolikus Pedagógia Intézet munkatársai tartottak iskolánk pedagógusainak konfliktus – és agressziókezelés címmel előadást.

 




Étkezési térítési díj

Tisztelt Szülők!

Az szeptember havi étkezési térítési díjak befizetésének időpontja:

2023. október 9 – 10. 7:30 – 15 óráig!!

(hétfő – kedd)

A térítési díjat átutalással is befizethetik az alábbi számlaszámra:

11734107-26077914 (közl: gyermek neve, osztálya)

Az étkezési számlát e-mailben előzetesen megküldjük.




Heti étrend – 41. hét

Heti étrend – 41. hét –

2023. október 09. – október 13.

Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.




Szent István a rajzteremben

Iskolánk volt 8-os rajz szakkörösei Dobos Kira 8.a, Juhász Flóra 8.b a rajzteremben nagy dologra vállalkoztak.

Szent Istvánt freskóját készítették el nagy gonddal, türelemmel. Hosszú ideig tartott, de kitartásuknak meglett az eredménye!

Varázslatos lett a festmény! Köszönjük munkájukat!




Regisztráció 7. osztályos tanulók laptop igényléséhez okt. 15-ig

Tisztelt 7. osztályos tanulók gondviselői!

A fenntartó, az Egri Főegyházmegye tájékoztatása alapján az RRF-1.2.1.-2021-2021-00001 azonosító számú ‘Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és a pedagógusok számára’ című projekt keretében a Klebelsberg Központ és a Digitális Kormányzati Ügynökség Zrt. laptopokat biztosít 7. osztályos tanulók részére. Ehhez fontos, hogy a gondviselőknek kell elvégezniük az E-Kréta felületén a regisztrációt 2023.10. 03. és 15. között.
A regisztráció menetéről ezen a linken olvashatnak a szülők.
Fontos hogy a gondviselő nevének és email címének egyeznie kell az E-Kréta rendszerben nyilvántartott adatokkal. Amennyiben kérdésük merül felkérem a 0649/500-060-as számon jelezzék azt!




Heti étrend – 40. hét

Heti étrend – 40. hét –

2023. október 02. – október 06.

Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.




Heti étrend – 39. hét

Heti étrend – 39. hét –

2023. szeptember 25. – szeptember 29.

Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.




Családi nap feladatok, programok

  1. Állatasszisztált fejlesztő gyermekfoglalkozás „Állati Jó Küldetés” csapatával (kacsa, csirke, galamb, kutya)      Lurdi barlang környéke 9.00-12.00    
  1. Íjászat Újtorna mögött udvar 9.00-12.00    
  1. Sorverseny 2., 3., 4., évfolyam  9.00-12.00 kiírt beosztás szerint
  2. Szülő-diák foci, és egyéb sportprogramok felsősöknek 9.00-12.00 kiírt beosztás szerint.  (Újtorna, Sportpálya: 9.00-10.00 és 10.30-12.00)
  3. Hűtőmágnes készítése Technika terem 9.00-12.00
  4. Ásványkiállítás: udvar- élelmezés előtti faházak , (rossz időben: étkezde, udvari bejárat mellett)
  5. Mobiltelefontartó készítés Rajzterem 9.00-12.00
  6. Játék-, könyv-, ajándékvásár 9.00-11.00 Étkezde
  7. Fürdősó készítés tud. terem 9.00-11.00
  8. Útibeszámoló és Kékszalag-túra vetítés Könyvtár 10.00-11.00
  1. Robotika Infó-terem 10.00-11.00
  2. Mászófal, csocsó Konditerem 8.00-12.00
  1. Balázs Daniella bemutató (musical, moderntánc) Sportpálya 10.00-10.30
  2. Pethe Ákos zenét szolgáltat– Udvar „U alak”-ban délelőtt



Családi nap – játékvásár

Kedves Szülők! Kedves Gyerekek!

A szeptember 23-án megrendezésre kerülő Családi napunk játékvásárába szeretettel várjuk a már megunt, de még használható játékaitokat, iskolaszereteket.

Iskolavezetés




Heti étrend – 38. hét

Heti étrend – 38. hét –

2023. szeptember 18. – szeptember 22.

Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.




REFORMÁTUS TANÉVNYITÓ ISTENTISZTELET KÉPEKBEN

2023.09.10-én a református hittanos diákok és szüleik együtt vettek részt a tanévnyitó istentiszteleten a mezőkövesdi Református templomban.

 

 

 

 

 

Konfirmandusok bemutatása

Szavalat: Korpás Kamilla 3.c, Ledniczky Hanga 4.c