Nemzeti Összetartozás Napja 2025
A műsort előadták a 7.a osztályos tanulók.
Kleszóné Kántor Tímea és Vasasné Máté Magdolna
A műsort előadták a 7.a osztályos tanulók.
Kleszóné Kántor Tímea és Vasasné Máté Magdolna
Iskolánkban 2025. május 17-én rendeztük meg a Madarak és Fák Napját, vagy ahogyan nevezzük Sipos Ferenc Emlékversenyt.
Reggel egy közös megnyitóval kezdődött a verseny, ahol az ebben az évben elért természettudományos versenyek eredményeit is ismertettük az iskola tanulóival.
Ezután kezdődött a verseny.
Az alsós csapatok az iskola udvarán, 4 állomáson, a felsős csapatok az iskola melletti parkban teljesítették az 5 felállított állomáson a feladatokat. Minden feladat a madarakhoz, az év állataihoz, növényeihez, ásványához, fákhoz kapcsolódott.
Minden csapat készített menetlevelet, zászlót, amit átadtak az állomáson. A csapatok készültek még csatakiáltással, versikével, amit az állomásokon mondtak el, miután rendezetten vonultak oda. Az állomásfőnökök plusz pontokat adhattak értük.
Amíg várakoztak az indulásra, a csapatok A Tüskevár című filmet nézték meg.
A napot eredményhirdetéssel zártuk.
Alsó tagozaton:
Felső tagozaton:
Nagyon eredményes napot zártunk, hiszen sok élménnyel, tudással gyarapodtak a gyerekek!
Minden csapatnak gratulálunk: Nyesténé Gáspár Marianna
Az iskolánknak minden osztálya, a természettudományos teremben vett részt az előadásokon, és az azt követő kiállításokon. Az életkornak megfelelően más-más témákkal ismerkedhettek meg a gyerekek.
Előző nap már berendeztük a termet, az előadás helyszínét.
Nagy Bálint mesélt a gyerekeknek a kőzetekről, ásványokról, kutatásairól, merre járt a világban a kőzetek nyomában, melyik kőzet honnan való a kiállítás anyagában.
Alsó tagozatos gyerekek megismerkedhettek a mamuttal és csontjaival, az ősember eszközeivel-tűzkő, bentonit-, az ősállatokkal és maradványaikkal.
A felső tagozat betekintést nyert a vulkanikus kőzetek és ásványok, üledékes kőzetek, ércek, átalakult kőzetek világával-drágakövek, arany, gránit, márvány, bazalt andezit-.
Az előadó a gyerekek minden kérdésére válaszolt.
Az előadást követően kérdéseket tett föl a tanulóknak, a jó válaszokért apró csiszolt ásvány darabkákat szerezhettek a lurkók.
Majd a nap folyamán lehetett az ásványokból vásárolni is.
A nap folyamán a gyerekek új ismeretekkel gyarapodtak, és örömmel várják a jövő évi folytatást.
Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.
A nyersanyagellátástól függően az étlap változhat.
Az ételek allergén összetevőket tartalmazhatnak /glutén, tojás, szója, tej, diófélék, zeller, mustár, hal, szezámmag/
100% |
50% |
|
|---|---|---|
| EBÉD |
600 Ft
|
300 Ft
|
| TÍZÓRAI, EBÉD, UZSONNA |
1030 Ft
|
515 Ft
|
A mai napon iskolánk új szárnya előtti kertben felállítottuk a Trianon előtti Magyarországot ábrázoló keresztet. Hálásan köszönjük gondnokunknak Koncz Lászlónak a munkáját.
2025. május 23-án iskolánk tanulói idén is részt vettek ,,A remény nem csal meg” című szavalóversenyen, melyet Miskolcon rendeztek meg a Tudomány és Technika Házában. A verseny célja az volt, hogy a diákok a magyar költészet művein keresztül mutassák meg, mit jelent számukra a remény és kitartás az élet nehézségei közepette. Iskolánkat három tanuló képviselte:
Nagy Panna Amira, Szász Petra Hédi és Kiss Kamilla
A tanulók szívhez szóló előadásaikkal mély benyomást tettek a Zsűrire és a közönségre egyaránt. A gyerekek előadásában megelevenedtek a türelem próbái, a remény sugárzó fénye és a belső béke, amelyet Sík Sándor: A mosolygó gyermek című verse is közvetít.A zsűri értékelte a felkészültséget, az előadásmódot és a versválasztást. Nagy öröm számunkra, hogy Nagy Panna Amira 5.b osztályos tanuló továbbjutott a városi szavalóversenyre, ahol iskolánkat fogja képviselni.
Sok sikert kívánunk Pannának a következő fordulóban.
Vasasné Máté Magdolna és Seres Istvánné felkészítő tanárok
Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.
A nyersanyagellátástól függően az étlap változhat.
Az ételek allergén összetevőket tartalmazhatnak /glutén, tojás, szója, tej, diófélék, zeller, mustár, hal, szezámmag/
100% |
50% |
|
|---|---|---|
| EBÉD |
600 Ft
|
300 Ft
|
| TÍZÓRAI, EBÉD, UZSONNA |
1030 Ft
|
515 Ft
|
Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.
A nyersanyagellátástól függően az étlap változhat.
Az ételek allergén összetevőket tartalmazhatnak /glutén, tojás, szója, tej, diófélék, zeller, mustár, hal, szezámmag/
100% |
50% |
|
|---|---|---|
| EBÉD |
600 Ft
|
300 Ft
|
| TÍZÓRAI, EBÉD, UZSONNA |
1030 Ft
|
515 Ft
|
A miskolci Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda szervezte meg az Egri Egyházmegyére kiterjedő földrajz versenyét. A döntő, 2025. május 9-én került megrendezésre. A versenyen a tanulók földrajzban való tudásukat, jártasságukat mérték össze, ahol összetett probléma- és gyakorlati feladatot kellett megoldaniuk a térképészet, ásványtan, a Bükk-hegység földrajza, a sivatagok csodálatos, de egyben rémisztő világa és a verseny névadó, -Almásy László- életének és munkásságának témaköreiből.
Iskolánkból két csapat is bejutott a döntőbe.
II. helyezést ért el a Brunczel Ágota, Fajta Bálint, Andrássy Hanna, Ferenczi Kornél 8. a
IX. helyezést ért el Csörgő Csaba János, Kovács Martin, Pacza Máté, Pető Bence Dávid 8. b osztályos tanulók.
Felkészítő tanárok: Zelei Csilla, Nyesténé Gáspár Marianna tanárnők
Eredményeikhez gratulálunk!!
Lezárult a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei történelem verseny megyei fordulója Miskolcon. Az első fordulóból 20 tanuló jutott tovább.
A második fordulóban az első világháborút követő időszak legfontosabb politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális eseményeihez kapcsolódó teszt és esszé – feladatot oldottak meg a versenyzők.
Kleszó Ákos 7/a osztályos tanuló kiváló teljesítménnyel 2. helyezést ért el!
Gratulálunk Ákosnak, és további sok sikert kívánunk!
Vasasné Máté Magdolna
A Repülő Hősök- Méhek Megőrzéséért Versenyt első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal hirdette meg a Környezetvédő Fiatalok Egyesülete az általános iskolák 2-3-4. évfolyamosai számára. Az ország 10 vármegyéjéből és a fővárosból összesen 250 csapat nevezett. Az első fordulóban a gyerekeknek egy esszét kellett írniuk és egy tesztet is kitöltöttek, majd minden évfolyamból a legjobb csapatok jutottak tovább.
A második, immár személyes részvételű fordulót, egyben a döntőt Székesfehérváron, a Sóstó Látogatóközpontban rendezték meg május 8-án. A méhek védelmét hangsúlyozó vetélkedőn alsó tagozatos általános iskolások tartottak előadásokat arról, hogyan hívják fel saját korosztályuk figyelmét a méhek létfontosságú szerepére.
A versenyt dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter nyitotta meg. Zolta Szabolcs, a Környezetvédő Fiatalok Egyesületének elnöke hangsúlyozta, minden állat része a teremtett világnak, azonban a méhek talán a legfontosabbak, hatalmas szerepet töltenek be a természet egyensúlyában és az emberiség életében.
Nagy-Vargha Zsófia helyettes államtitkár köszönetét fejezte ki a szervezőknek azért, hogy ilyen sok fiatalt tudtak megmozgatni. Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője szintén köszöntötte a résztvevőket. Arról beszélt, hogy amikor mézet vásárolunk és fogyasztunk, nem is tudjuk, milyen nehéz és hosszú az út, amíg a méz a méhektől eljut az asztalunkig. Intézményünk „Mézes Méhek” csapata (3.B osztály) saját készítésű tablóval és prezentáció bemutatásával készült a versenyre. Online kapcsolódtak be a verseny napján, a helyszín távolsága miatt.
Kétszemélyes, párbeszédes előadással mutatták be, miért fontosak repülő Hőseink, és a hétköznapi embereknek milyen feladatai vannak azzal, hogy megőrizzék a természet értékeit, a növényeket és a méheket egyaránt.
A „Mézes Méhek” csapata, Andrássy Fanni és Pelyhe Bálint pontszámaik alapján az előkelő 5. helyen végeztek a 3. évfolyamosok országos versenyében.
Jutalmuk egy oklevél és ajándékcsomag volt.
Felkészítő pedagógus: Molnárné Dózsa Aliz
Tisztelt Szülők!
Köszönjük mindazoknak a támogatását, akik a korábbi években az SZJA 1%-át iskolánk alapítványának, a Szent István Oktatási Alapítványnak ajánlották fel!
Tisztelettel kérjük, hogy ebben az évben is személyi jövedelemadójának (SZJA) 1%-át alapítványunk részére ajánlja föl.
Adószámunk: 18400759-1-05
A tavalyi évben közel 1 millió forint gyűlt össze a felajánlásokból, amelyet a gyermekekre, az iskola fejlesztésére költöttünk.
Támogatásukat előre is köszönjük!
Biztatom Önöket hogy a másik 1%-ot az Magyar Katolikus Egyháznak ajánlják fel.
Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.
A nyersanyagellátástól függően az étlap változhat.
Az ételek allergén összetevőket tartalmazhatnak /glutén, tojás, szója, tej, diófélék, zeller, mustár, hal, szezámmag/
100% |
50% |
|
|---|---|---|
| EBÉD |
600 Ft
|
300 Ft
|
| TÍZÓRAI, EBÉD, UZSONNA |
1030 Ft
|
515 Ft
|
A robotika szakkör diákjai részt vettek a C3 Kulturális és Kommunikációs Központ által szervezett „Formáld a világod!” versenyen. Egy nívós videóval pályáztak:
Jutalmul egy izgalmas workshop résztvevői lehettek Budapesten. LEGO animációt készítettek.
Iskolánkban május 12-én hétfőn 17 órakor fogadóórát tartunk.
Tisztelt Szülők! Leendő Óvodások!
A mai napon email-ben kiküldtük az óvodai felvételről szóló döntést, illetve az augusztusi szülői értekezlet időpontját leendő óvodásaink részére. Győződjenek meg arról, hogy a kapott email nem került-e véletlenül a spam-be. Amennyiben nem érkezett meg email, kérjük május 10-ig az iskola titkárságán a 06/49-500-060 számon érdeklődjenek.
Iskolavezetés
Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.
A nyersanyagellátástól függően az étlap változhat.
Az ételek allergén összetevőket tartalmazhatnak /glutén, tojás, szója, tej, diófélék, zeller, mustár, hal, szezámmag/
100% |
50% |
|
|---|---|---|
| EBÉD |
600 Ft
|
300 Ft
|
| TÍZÓRAI, EBÉD, UZSONNA |
1030 Ft
|
515 Ft
|
2025. június 3-án iskolánk papírgyűjtést rendez 6-tól 17 óráig a Wiktori Kft. telephelyén amely a Dohány utca 5. szám alatt található.
2025. május 29-én 17 órától leendő elsősök szüleinek lesz szülői értekezlet iskolánkban. A szülők a felvételről szóló határozatot email címükre fogják megkapni május 9-ig. Kérjük azokat akik, május 9-ig nem kapják meg a határozatot az iskola titkárságán jelezzék azt. Az igényelt nyelv könyvek árát, akik még nem fizették még be, a szülői értekezletre legyenek szívesek elhozni.