Papírgyűjtés

2025. június 3-án iskolánk papírgyűjtést rendez 6-tól 17 óráig a Wiktori Kft. telephelyén amely a Dohány utca 5. szám alatt található.




Leendő elsősök szülői értekezlete

2025. május 29-én 17 órától leendő elsősök szüleinek lesz szülői értekezlet iskolánkban. A szülők a felvételről szóló határozatot email címükre fogják megkapni május 9-ig. Kérjük azokat akik, május 9-ig nem kapják meg a határozatot az iskola titkárságán jelezzék azt. Az igényelt nyelv könyvek árát, akik még nem fizették még be, a szülői értekezletre legyenek szívesek elhozni.




Virág és palántavásár

Április 30-án 7:30-tól a készlet erejéig virág és palántavásárt tartunk az iskola udvarán.




Óvodai beiratkozás

Tisztelt óvodai beiratkozásra váró Szülők!

Ahogy korábban közöltük, a Fenntartó egy óvodai csoport indulását engedélyezte. A mai napon (04.28-án) 10 órakor a kis csoport létszáma elérte a megengedett létszámot. Sajnos ebbe a csoportba már nem tudunk felvenni senkit sem. A többi csoportba még korlátozottan tudunk felvenni átjelentkezőket.




Óvodai felvétel szempontjai

Intézményünknek nincs körzethatára. Az óvodai felvétel /átvétel/ jelentkezés alapján történik.

Az óvodai felvételről, átvételről az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról az intézmény vezetője dönt.

A gyermek óvodai felvétele a fenntartó által meghatározott időpontban, szabad óvodaválasztás szerint történik. Túljelentkezés esetén az intézmény vezetősége dönt a gyermek felvételéről.

A felvétel alapvető szempontja, hogy a szülők fogadják el a katolikus egyházi értékrendet, melyet az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramjára épülő Helyi Pedagógiai Program tartalmaz.

A felvétel elbírálása során előnyt élveznek azok a családok, ahol

– a gyermek testvére intézményünkbe jár,

– a gyermek meg van keresztelve és ezt keresztlevéllel bizonyítja.

Az óvodai csoportokat felmenő rendszerben töltjük fel. Ebben az évben csak egy új csoportot fogunk indítani, tehát korlátozott számban tudunk gyerekeket fogadni. Kérem kísérjék figyelemmel az iskola honlapját. Ha betelik a létszám a beiratkozást felfüggesztjük.




Fenntarthatósági Témahét

A Fenntarthatósági Témahét egy évente megrendezett Kárpát-medencei oktatási program. A Témahét célja a fenntarthatóság komplexitásának bemutatása, a diákok szemléletformálása. A program nem riogat és nem a világvégét jövendöli, hanem bemutatja az egyén és a közösség szerepét, felelősségét és cselekvési lehetőségeit.

 

A 2025-ös Témahét fókuszában a környezeti, társadalmi és gazdasági fenntarthatóság kérdéseiből a talaj és biodiverzitása, a mesterséges intelligencia, illetve a zöldenergia-források, a fenntarthatóság mindhárom kérdéskörét átfogó komplex témaként a fenntartható fogyasztás-fogyasztóvédelem és a hulladék-szelektív hulladékgyűjtés állnak.

 

A talaj és biodiverzitás témakörét feldolgozva 2025.03.04-én az Országos Erdészeti Egyesület által minősített „Csanyiki Erdőház” Erdészeti Erdei Iskola erdőpedagógusai a 7-8.évfolyamos diákjainknak tartottak érdekes előadást.

 

A Fenntarthatósági Témahéten biológia és természetismeret órákon arra törekedtünk, hogy  a tanulók megismerkedjenek a mesterséges intelligencia fogalmával, a MI szerepével és az okos eszközök működésével,illetve, hogy mindez hogyan jelenik meg a mindennapi életükben. A tanulók játékos és élményalapú formában kaptak betekintést a MI előnyeibe, kihívásaiba és felelős használatába.

 

Továbbá Kleszó Andrást, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság természetőrét felkértük, hogy a felső tagozatos diákoknak előadást tartson a biodiverzitás témakörében.

Az előadó többek között a szakemberek által használt megfigyelési módszerekről beszélt:

-kameracsapdák felvételei, amelyek a mesterséges intelligencia segítségével kerülnek kiértékelésre,

-lábnyomok alapján szerzett információkról,

-audiovizuális megfigyelésekről,

-genetikai mintavételekről (szőrcsapda, ürülék- és vizeletgyűjtés)

-prédavizsgálatról,

-egyedek bundaleírás alapján történő meghatározásáról,

-az állatok által megtett útvonalak szintvonalas ábrázolással történő megjelenítéséről és

-a  térinformatikai rendszerek általi adatfeldolgozásról.

 

Mindezen módszerek segítségével a következő érdekességeket tudhattuk meg a szürke farkasokról:

-A Szemes nevű ordas a nevét a bal szemének retina problémája miatt kapta, amely sohasem csillan meg a felvételeken.

-A Bükkben 2 falka él maximum 10 egyedszámmal.

-A farkas zsinórozva halad, vagyis egymás nyomába lépnek. A zsinórozás azt jelenti, hogy a 4 lábának nyoma egy vonalon helyezkedik el.

-Mit jelent a csapa? Összefüggő nyomsort.

-A hím farkas párzási ingerében a nőstény után járása a koslatás.

-A kutya szaglása százszor jobb az emberétől, a farkasé pedig jobb a kutyáétól.

Egy éjszaka alatt bejárja a Bükk területét is. Szívesen használják az erdei utakat.

-Dögöket is fogyasztva megakadályozza a sertéspestis terjedését.

-A farkas örökké éhes, mivel 10 vadászatából csak 2 sikeres. Leggyakoribb zsákmánya a muflon.

-A farkaskölykök 50 százaléka éri el az egy éves kort, az ivarérettséget pedig csak a 20 százalékuk.

 

A bükki barnamedvéről a következőket hallottuk:

-A Bükkben mindössze egy barnamedve él.

-A hím medvék nem alszanak téli álmot, a nőstények ekkor hozzák világra a bocsaikat. A medvebocs súlya 50 dekagramm.

-A Bükki Nemzeti Park területén kukoricát, almát és répát helyeznek ki a számára a  téli időszakban.

 

A programhoz kapcsolódóan a 6. osztályos tanulók rajz órán  a mesterséges intelligencia témakörében rajzoltak.

Az 5. osztályosok technika órán pedig 3d-s robotokat alkottak, melyek közönségszavazásra kerültek, melynek eredményeképpen:

I. helyezést ért el a 10. számú robot, melynek elkészítői: Farkas Flóra, Dohány Vivien, Nagy Gréta, Giga Léna, Lázár Léna

II. helyezett lett a 4. számú robot, melynek alkotói: Gregovszki Soma, Belényesi Vince, Erdélyi Levente

III. helyen végzett a 6. számú robot, amelyet Farkas Maja, Kaló Maja, Bukta Ottilia, Kerekes Dóra, Giga Bernadett, Somogyi- Váradi Dorottya, Besenyei Flóra készítettek.

 

Köszönjük a témahét lebonyolításában segítséget nyújtók közreműködését!

 

A témahét felelősei:

Paczáné Horváth Erika

Zelei Csilla




Nálunk már beköszöntött a tavasz.




Egressy Szólótáncversenyen

Korpás Kamilla 4.c osztályos tanuló és Androvics Barnabás 2025.03.27 napján az Egressy Szólótáncversenyen Arany minősítést ért el, ezért eredményeikhez Gratulálunk. Sok sikert kívánunk a jövőbeni sikeres szereplésükhöz!

Pap Rebeka és Üveges Abigél 4.b osztályos tanulók Kiemel Arany minősítést értek el.




Fogadóóra

Iskolánkban április 14-én hétfőn 17 órakor fogadóórát tartunk.




Zrínyi Ilona Matematika Verseny

A Zrínyi Ilona Matematika Verseny iskolai fordulóján 9 felsős és 29 alsós tanuló vett részt. Közülük 21 diák jutott tovább a Mező Ferenc Tagiskolában február 21-én megrendezésre kerülő megyei fordulóra ( 15 alsós, 6 felsős).

A megyei forduló megmérettetése után Fügedi Gréta 6.a osztályos tanulót és Brunczel Ágota 8.a osztályos tanulót hívták meg iskolánkból a sajószentpéteri díjátadóra.

Brunczel Ágota megyei V. helyezést ért el.

Fügedi Gréta megyei II. helyezésével az országos döntőbe jutott, mely 2025. április 17-19. Miskolcon kerül megrendezésre.

Eredményeikhez szívből gratulálunk.

További sok sikert kívánunk:

matematika munkaközösség




Tájékoztató bűnmegelőzési tájékoztató

2025. április 8-án 17 órától Márton Ildikó főtörzsőrmester (Mezőkövesdi Rendőrkapitányság) bűnmegelőzési előadást tart rendkívüli szülői értekezlet keretében az iskolánk könyvtárában. Rendezvényünkre szeretettel várunk minden kedves szülőt.




Pedagógus továbbképzés

Iskolánk pedagógusai 2025. március 20-án a Katolikus Pedagógia Intézet két előadójának, Forián-Szabó Kinga és Fekete Péter mentálhigénés szakemberek közreműködésével a Myers-Briggs személyiségtipológiai módszert bemutató nevelési értekezlet keretében továbbképzésen vettek részt.




Nyílt nap

                                                    Nyílt nap
                                              2025. április 03.
(akadályoztatás esetén vagy akinek nincs órája jelöljön ki egy másik napot)
Ssz. Név Tantárgy Hányadik óra Osztály Terem
1 Ádám Attiláné Technika 2. óra 1. b 8.
2 Bencsikné Madarász Erzsébet Komplex 4. óra 4. a 4.
3 Bótáné Szabó Katalin Napközi/irányított tanulás 14:00-15:00 1. a 6.
4 Buktáné Csirmaz Mónika Matematika 2. óra 5. a, 5. b 15.
5 Csirmaz Zsoltné Napközi/irányított tanulás 14:00-15:00 4. a 4.
6 Csuhai Katalin Testnevelés 1. óra 7. lány Új torna
7 Farkas Anita Matematika 2. óra 5. a, 5. b 25.
8 Fodor Mária Hittan 5. óra 4. c 9.
9 Gálné Fekete Eszter Matematika 1. óra 4. b 18.
10 Gáspárné Ali Júlia Angol 1 . óra 6. a, 6. b 25.
11 Gregovszkiné Dobó Melinda Technika 3. óra 6. b 27.
12 Gyenes Andrea Angol 1. óra 6. a, 6. b 17.
13 Győriné Bajzát Adrienn Napközi/irányított tanulás 14:00-15:00 2. b 11.
14 Katyina Ferencné Varga Gabriella Matematika 5. óra 6. a, 6. b 22.
15 Kelenföldi Zsófia Angol 1. óra 6. a, 6. b 22.
16 Keller Jánosné Matematika 3. óra 2. a 38.
17 Kis Beáta Napközi/irányított tanulás 14:00-15:00 3. b 2.
18 Kissné Molnár Margit Komplex 2. óra 3. a 3.
19 Kleszóné Kántor Tímea Nyelvtan 6. óra 6. b 25.
20 Korpáné Zábrátzky Zsuzsanna Komplex 1. óra 2. c 5.
21 Kovácsné Murányi Edit Matematika 1. óra 1. b 8.
22 Mezeiné Tóth Ágnes Komplex 3. óra 2. b 11.
23 Molnárné Dózsa Alíz Komplex 1. óra 3. b 2.
24 Nagyné Demeter Ilona Ének-zene 6. óra 5. b 29.
25 Nyeste István Földrajz 2. óra 7. b 30.
26 Nyesténé Gáspár Marianna Rajz 4. óra 5. a 35.
27 Paczáné Horváth Erika Hittan 3. óra 1. a 6.
28 Pajor Péter Testnevelés 5. óra 8. fiú Régi torna
29 Papné Szlatki Ágnes Napközi/irányított tanulás 14:00-15:00 2. c 5.
30 Pethe Ákos Komplex 3. óra 1. c 7.
31 Pozsáné Szabó Andrea Napközi/irányított tanulás 14:00-15:00 1. c 7.
32 Seres Istvánné Német 3. óra 4. a, 4. b, 4. c Kis nyelvi 47.
33 Sikó-Fehérvári Csilla Matematika 2. óra 5. a, 5. b 16.
34 Sorgerné Berényi Aranka Informatika 4. óra 6. b Info terem 36.
35 Szászné Csrimaz Gabriella Magyar nyelv 2. óra 2. a 38.
36 Szerencsés Ágnes Komplex 2. óra 4. c 9.
37 Takács Róbertné Komplex 1. óra 1. a 6.
38 Tóth-Jacsó Renáta Angol 5. óra 5. a, 5. b 15.
39 Vályi Andrea Napközi/irányított tanulás 14:00-15:00 3. a 3.
40 Vasasné Máté Magdolna Irodalom 1. óra 5. b 16
41 Zelei Csilla Földrajz 6. óra 8. a 23.
42 Juhászné Derekas Judit Hittan 3. óra 1. a Könyvtár
43 Czufor Adrienne Kémia 2. óra 7. a 30.



Zenei versenyeredmények

Az elmúlt időszakban a Béres János Alapfokú Művészeti Iskolával közös növendékeink a következő eredményeket érték el:

  1. 01. 18 -án a Miskolci Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnáziumban (a Zenepalotában) megtartott I. Miskolci Regionális Énekversenyen, a 14 év alatti korcsoportban

– Nagy Panna Amira II;
– Tóth Adél III. díjat nyert. 

Felkészítő tanár: Mozerné Horga Stefánia
Zongora kísérő: Dusik István

-2025.02.15: IV. Országos Online Kürtverseny díjátadó és Gálakoncert, Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola, Budapest

Demeter Mihály, I. korcsoport 3. helyezés

Felkészítő tanár: Panyi Zoltán
Zongorakísérő: Ferencz Gábor

 

-2025.02.22: Vármegyénk virtuózai, válogató, Miskolc

Továbbjutott: Sikó Lilla Zoé, fuvola

Felkészítő tanár: Rabi Zsófia
Zongorakísérő: Korompai Ilona

 

2025.02.22: IX. Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Fazekas Fuvolaverseny, Miskolc

Sikó Lilla Zoé: III. korcsoport, 3. helyezés

Felkészítő tanár: Rabi Zsófia
Zongorakísérő: Korompai Ilona

 

2025.02.26: IV. Kistérségi Rézfúvós Minősítő Verseny, Cserépfalu

Demeter Mihály, kürt, I. korcsoport, arany minősítés

Hajdú Zsombor és Czövek Zalán, trombita I. korcsoport, arany minősítés + a zsűri különdíja

Pintér Patrik, trombita, I. korcsoport, bronz minősítés

Felkészítő tanár: Panyi Zoltán
Zongorakísérő: Ferencz Gábor

 

2025.03.07: VI. Füzesabonyi Gitárverseny

Pető Bence Dávid, bronz minősítés

Felkészítő tanár: Pulai-Kis Mónika

Berecz Dóra, bronz minősítés

Felkészítő tanár: Kis József




Iskolába hívogató




Iskolában az erdő

Az Iskolában az Erdő Program kifejezett célja a fenntarthatóság témakörével kapcsolatos ismeretek feldolgozása a tanulók bevonásával. A foglalkozásokon az erdő, mint egy önmagában fenntartható életközösség kerül bemutatásra. A 2025-ös év fókuszában az erdő fontos része, a talaj áll.

Intézményünkben 2025.03.04-én az Országos Erdészeti Egyesület által minősített „Csanyiki Erdőház” Erdészeti Erdei Iskola erdőpedagógusai a 7-8.évfolyamos diákjainknak tartottak érdekes előadást. A bemutató során a gyermekek megismerkedtek a humuszképződés folyamatával, az erdei talaj összetételével és jó pár élőlényével. Az előadók felhívták a figyelmet a természettel való törődés fontosságára, az erdő iránti érzelmi kötődés kialakítására, a környezettudatosságra. Az ökológiai ismeretek mellett az erdőgazdálkodási és vadgazdálkodási ismeretek átadására is sor került.

A rendhagyó tanórát játékos feladatok zárták, amelyben tanulóink aktívan részt vettek.

Paczáné Horváth Erika és Zelei Csilla




Látogatás a Pénzmúzeumban

2025. 03. 10-én a budapesti Pénzmúzeumba látogattunk. A résztvevők a 4., 5., 6., 7., 8. évfolyamosok közül kerültek ki. 38 diák és 5 kísérő vett részt a kiránduláson, melyre vonattal utaztunk és még a közös metrózást is kipróbáltuk.

         A Pénzmúzeumban a gyerekek két csoportba rendeződtek, így az azonos korosztályú diákok külön-külön élvezhették a különféle programokat. A múzeumban az állandó kiállítások mellett, különféle aktuális témákat feldolgozó állomásokon próbálhatták ki magukat a gyerekek. Az aktuális kiállítás, melyen a csoportunk is részt vett a pénz útja nevet viseli. Az ingyenesen megtekinthető kiállítás első állomása az aranybánya, ahol a nemesfém bányászathoz használt eszközökkel ismerkedhettünk meg. A következő állomáson a pénz bevezetése előtt használt értékmérőket, mint fizetőeszközöket csodáltuk meg pl. kagyló, só, menyét. Ezek után a pénz formai változásait figyelhettük, hogyan változott történelmünk során, egészen Károly Róberttől napjainkig. Majd a bankok fontossága következett, illetve annak bemutatása milyen lenne bank nélkül az élet. A negyedik állomáson a tőzsdét mutatták be, a gyerekek megtudhatták mit jelképez a medve, illetve a bika a tőzsdén. Az utolsó állomáson különféle kincseket tekinthettünk meg és súlyemelésként egy 400 millió forint értékű aranytömböt is megpróbálhattunk felemelni, de különös élmény volt a robottal való társalgás is.

      Kiérve a múzeumból a gyerekek saját fabatkát nyomtathattak, melyre akár önarcképüket is beilleszthették egy kamera segítségével, ezzel egyedi „fizetőeszközt” hozhattak létre.

       A vonaton kellemesen elfáradva, élményekkel telve utaztunk vissza Mezőkövesdre.

      Köszönöm a vezetőség engedélyét, segítségét, hogy megvalósíthattam ezt az ötletemet.

   Köszönöm a kollégák közreműködését, hogy kísérték velem a gyerekeket! Köszönöm az osztályfőnökök munkáját a diákok kiválasztásában.

     Köszönet: Buktáné Csirmaz Mónikának, Farkasné Farkas Nórának, Nyesténé Gáspár Mariannának és férjemnek Sikó Tamásnak.

 

Sikó-Fehérvári Csilla




Tájékoztatás beiratkozásról

F E L H Í V Á S

Az Egri Főegyházmegye fenntartásában működő Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvodába történő beíratásra

Értesítjük az érintett szülőket, hogy a 2025/2026. tanévre történő általános iskolai beíratásokra az alábbi időpontokban kerül sor:

2025. április 10. (csütörtök) 8.00 – 18.00 óra között

2025. április 11. (péntek) 8.00 – 18.00 óra között

 

A beíratás helye:

Szent István Katolikus Általános Iskola

3400 Mezőkövesd, Jezsuiták tere 3.

A 2019. augusztus 31-ig született tanköteles gyermekét a szülő köteles a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerinti illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára beíratni.

A szülő/törvényes képviselő csak egy általános iskolába nyújthatja be gyermeke jelentkezését.

Az első évfolyamra történő beiratkozáshoz az alábbi dokumentumok szükségesek:

a gyermek anyakönyvi kivonata,

TAJ kártyája,

oktatási azonosító száma,

 gyermek nevére kiállított személyi azonosító és lakcímkártya,

nyilatkozat a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról (amennyiben rendelkezik ilyennel),

szakértői vélemény (akinek van)

NEK adatlap (a diákigazolvány elkészítéséhez – Kormányablakban készíttessék el a szülők, amelyhez szükséges: születési anyakönyvi kivonat és lakcímkártya)

A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt, elutasítás esetén a fellebbezést az iskolaigazgatónak kell benyújtani. Az iskolaigazgató a felülbírálási kérelmet megküldi az Egri Főegyházmegyének, ahol a felvételről másodfokon döntenek.

 

Nyeste István sk.
főigazgató

Cím: 3400 Mezőkövesd, Jezsuiták tere 3.
Telefonszám: +36/500-060
Email cím: katisk2@gmail.com




Pénz7 Rajzpályázat

Szeretném megköszönni a rengeteg szebbnél- szebb alkotást, melyet a megtakarítás témakörben készítettetek, nagyon örültem, hogy bepillantást nyerhettem, kinek mi a vágya, ki mire gyűjt.

A rajzpályázat első körben 1-2., 3-4. 5-6-7. évfolyamosok között került meghirdetésre, de mivel a kisebbek rengeteg rajzot készítettek évfolyamonként került sor a díjak kiosztására.

 

1. évfolyam:

  1. helyezett: Cseh Martin 1.c
  2. helyezett: Guba Fruzsina 1.a
  3. helyezett: Nagy Luca 1.a

 

2. évfolyam:

  1. helyezett: Suhaj Anna 2.b
  2. helyezett: Lőkös Anna 2.b és Hajner Janka 2.b
  3. helyezett: Berecz Dóra 2.b és Monostori Fanni 2.b

 

3. évfolyam:

  1. helyezett: Bán Betta 3.a
  2. helyezett: Jónás Petra 3.b és Sándor Adél 3.a
  3. helyezett: Pelyhe Nikolett 3.a és Hajdú Zsombor 3.a

 

4. évfolyam:

  1. helyezett: Kleszó Kartall 4.a
  2. helyezett: Korpás Kamilla 4.c és Dohány Lilien Janka 4.c
  3. helyezett: Tóth Johanna 4.c, Szentpéteri Adél 4. b és Takács Zsombor 4.a

 

A felsősök közül három pályázat érkezett, melyeket egyformán jónak ítélt a zsűri: Nyesténé Gáspár Marianna, ezúton is köszönöm segítségét!

6. évfolyamos diákok :

Nyitrai Julianna, Kiss Gábor és Sári Lóránt

 

Sikó-Fehérvári Csilla

 

 




Újra Pénz7 a Szent István Katolikus Általános Iskolában

Idén már 7. alkalommal került megrendezésre az országos szintű pénzügyi és vállalkozói témahét programsorozat iskolánkban. (Mozgalmas, színes, érdekes előadások, illetve tanórák jellemezték a hetet.)

A program célja a fiatalok pénzügyi és vállalkozói tudatosságának megalapozása, mely a mai társadalom túlzott fogyasztói szemlélete miatt rendkívül fontos. Osztályfőnökként, illetve gazdaságismeret szakos tanárként ismét örömmel éltem a lehetőséggel, hogy népszerűsíthettem iskolánkban az okos gazdálkodást, valamint az egyre inkább előforduló internetes csalások, kiberbiztonsági téma is előtérbe került.  A témahét előkészületei már jóval korábban megkezdődtek. A 8. évfolyamos diákok lapbookokon keresztül mutatták be a kisebbeknek az általuk elkészített, kigondolt vállalkozásokat. Ez iskolánk aulájában is megtalálható, illetve a legnagyobbak a 4. évfolyamos osztályokban elő is adták munkáikat, a témahét első napján.

Március 5-én és 6-án a mezőkövesdi K&H fiókvezetője Füreder Netta tartott előadást a felsős évfolyamokon, ahol a kiberbiztonság témakörében nyomozhattak diákjaink.

A témahéten a megtakarítás témakörben rajzpályázat is meghirdetésre került, melynek díjazottjai egy külön posztban lesznek olvashatóak.

Sikó-Fehérvári Csilla