Veni Sancte a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolában

Szeptember 9-én vasárnap délután 4 órakor tartotta iskolánk az évnyitó (Veni Sancte) szentmisét a Jézus Szíve templomban. A Szentlelket hívtuk közösségünkre, hogy töltsön el bennünket, segítsen egész tanévben mindannyiunkat: a gyermekeket a tanulásban, a pedagógusokat és a szülőket a hivatásukban, a gyermekek oktatásában, nevelésében.

Vízi János atya prédikációjában feltette a kérdést: Ki szeretne a jövőbe látni? Egy Szent-Györgyi Alberttől vett idézettel folytatta, miszerint „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.”. A továbbiakban kifejtette, hogy sokat befolyásolhat a tárgyi, anyagi feltételek megléte, a törvényi szabályozás milyensége, de nem ez a döntő. Mi alakítjuk, az iskola dolgozói, diákok, szülők közösen az iskola jelenét, és ezáltal a saját, a város, az ország és a világ jövőjét. Észre kell vennünk, hogy egy közös célért dolgozunk. Ebben kell segítenünk, támogatnunk egymást. Megemlítette, hogy miközben tanulunk, Istenből ismerünk meg egyre többet. Isten minden tantárgyban valamit meg akar mutatni magából.

Ezután rátért a vasárnapi evangéliumra, amiben egy süketnémáról hallhattunk. A történet tanúságaként emlékeztetett, hogy ha nekünk nincs is problémánk a hallásunkkal és a beszédünkkel, de ott van a lelki süketség és a lelki némaság veszélye. Lelki értelemben süketnek azt nevezhetjük, aki nem hallja meg Isten szavát, s néma az, aki nem vallja meg szájával, s életével a hitét.

Úgy kell tudnunk tanítani, tanulni ill. gyermeket nevelni, hogy Isten szavára, akaratára szüntelen figyeljünk, meghalljuk a nekünk címzett üzenetet. Szentbeszéde zárásaként emlékeztetett, hogy az élet iskolájában mindannyian tanítványok vagyunk, az Úr tanítványai, így éljünk is mindannyian ennek megfelelően.

Az évnyitó szentmise végeztével lelkiekben feltöltekezve, a tanévre örömteli várakozással tekintve térhettünk haza, szívünkben őrizve a Szentlélektől kapott lelki kincseket.




Papírgyűjtés

A Duparec Kft. 2018. évi tavaszi papírgyűjtésének eredményhirdetése

1. helyezett a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola majdnem 40.000 kg papírhulladékot gyűjtött, ami óriási teljesítmény. A képeken az az osztály látható éppen a tanévnyitón, amelyik az iskolán belül a legtöbbet gyűjtötte, átlagban fejenként 180 kg-ot!

A gyűjtött hulladékért kapott pénzből olyan könyveket és munkafüzeteket vásároltak, amelyek nem a tanterv előírásába tartoznak, de az ő oktatási rendszerükben szükséges. A befolyt összeg maradékát még nem költötték el, abból tableteket szeretnének venni.

A tortán kívül kuka formájú tolltartókat és Dupareces nyakpántokat kaptak ajándékba, amit a szeptember 22-i családi napon verseny keretében osztottak ki a diákok között.

A papírhulladék gyűjtésében a szülőknek óriási szerepe volt, és ezúton is szeretnénk megköszönni ezt a lelkes hozzáállást!

Forrás: https://www.facebook.com/duparec/photos/a.1171172999612926/2046497265413824/?type=3&theater




Tanévnyitó

2018. szeptember 3-án, hétfőn reggel 8 órakor került sor az iskola udvarán a tanévnyitó ünnepségre.

Az első sorban az első osztályosok ültek, akiknek a szülei is részt vettek az ünnepségen. Megtisztelte még ünnepségünket jelenlétével dr. Török László plébános úr is.

Nyeste István igazgató úr beszédében köszöntötte az új elsősöket, tájékoztatta a szülőket az iskolában történt változásokról, előttünk álló feladatokról, majd megnyitotta az új tanévet.

A nyolcadikosok az iskola kitűzőjét adták az első osztályosoknak.

A műsort Juhászné Derekes Judit tanítónő szervezte.




Tábor felsősöknek

2018. június 25-29-ig iskolánk felső tagozatos tanulói táborban vehettek részt a Pilis és Monorierdő között elhelyezkedő Sipító pihenőparkban.

A sportolási lehetőségek mellett a diákok ellátogattak a Budapesti Aeroparkba, illetve a Ceglédi Aquaparkba is. Sorverseny, és activity vetélkedő is színesítette a programokat, amin tanulóink, a rossz idő ellenére aktívan részt vettek. Az iskolai tábort tábortűz melletti közös beszélgetéssel zártuk.

A gyerekek jól érezték magukat, és sok-sok élménnyel gazdagodtak.

 




Erzsébet-tábor 2018.

Életképek a napközis Erzsébet táborból

2018. június




Nyugdíjasbúcsúztató

„Búcsú perce int…”

„Azokat a perceket is tudatosan át kell élnünk, mikor már nem vetünk, nem aratunk, hanem két kézzel osztjuk, ajándékozzuk azokat az értékeket, javakat, amelyeket egy életen keresztül összegyűjtöttünk.” (Böjte Csaba)

Ez a tanév két tanárnő számára az utolsó – a 40. – munkaév volt. Kedves meglepetésekkel elbúcsúztunk Tőlük: mi munkatársak és a tanítványok. Számukra elérkezett a megérdemelt pihenés ideje.

Fehérvári Dénesné (Irénke néni):

40 évet dolgozott iskolánkban. Mindvégig a kollégák, a szülők, a gyermekek szeretete, elismerése kísérte. Sok-sok osztályt vezetett be a matematika és a fizika rejtelmeibe. Több tanítványa ért el kiváló eredményeket tanulmányi versenyeken. Jó pedagógiai érzékkel terelgette a nebulókat a helyes útra. Komolyság, jókedv, humor szőtte át a munkáját, mindennapjait. 9 osztályt bocsátott szárnyra, lelkiismeretes, jó osztályfőnök volt. Munkáját miniszteri kitüntetéssel és Szent Gellért-díjjal ismerték el.

Lukács Istvánné (Marika néni):

1986-ban került iskolánkba. Előtte 8 évet más városban dolgozott. Matematika-technika-informatika szakos tanárként gyermekek százainak tárta fel e tudományok szépségeit. Tanítványai több versenyen értek el szép eredményeket. Munkáját lelkiismeretesen, nagy odaadással végezte. Sokat törődött a rábízott osztályokkal , ő is 9 csapattal ballagott. A kollégákkal, a szülőkkel, a gyermekekkel jó kapcsolatot alakított ki. Oktató-nevelő munkája elismeréseként Szent Gellért-díjat kapott.

A munkatársként eltöltött évtizedek alatt a tanítás mellett mindketten sok műsort készítettek, kiállítást, vetélkedőt rendeztek, táboroztattak, kirándultak…., a tanórákon kívül is sokat foglalkoztak a gyerekekkel.

Nehéz szívvel búcsúznak a pályától, mi pedig Tőlük.

Köszönjük a munkájukat!

Egy életművet nem lehet néhány sorban leírni, méltatni. Az a tanítványokban virágzik, teljesedik ki, él tovább. Szívből kívánjuk, hogy éljenek sokáig boldogságban, egészségben, élvezzék családjuk szeretetét.

„Add meg minden napnak, ami az aznapé.
Add meg minden pillanatnak, ami a pillanaté,
és a nap minden pillanatában add meg magadnak az esélyt,
hogy boldog ember légy, hisz ezért küldött a földre az Ég.” (Kalimonasz)




Nemzeti Összetartozás Napja

2018. június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából iskolai ünnepséget rendeztünk. A műsorban, – amit Vasasné Máté Magdolna állított össze – 4.b, 6.a és 6.b osztályos tanulók szerepeltek. A műsor videófelvétele.




Tanévzáró

2018. június 21-én, csütörtökön délután 5 órakor volt a tanévzáró Te Deum szentmise a Jézus Szíve templomban. A szentmisét dr. Berkes László plébános úr celebrálta. A szentmisén elköszönt iskolánk diákjaitól és tantestületétől, mivel Ternyák Csaba érsek főpásztorunk 2018. augusztus 1-től Miskolc Újdiósgyőr plébánia élére helyezte át.

A szentmise végén Nyeste István igazgató úr megköszönte neki a 7 éves együttműködést, további munkájára a jó Isten áldását kérve.

A szentmise után az osztályfőnökök az osztálytermekben adták át a tanulóknak az év végi bizonyítványokat és jutalmakat (könyveket, okleveleket)

Az elért eredményekhez gratulálunk, jó pihenést, kikapcsolódást kívánunk a nyári vakációra minden diáknak és az iskola valamennyi dolgozójának!




Rajzpályázat

A Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára rajzpályázatot hirdetett általános iskolás diákoknak. A feladat 1848/49-es forradalom és szabadságharc témaköre.A pályázatra összesen 116 rajz érkezett. A honlapjukra feltöltötték a beérkezett munkákat, ahol meg lehet tekinteni:

http://www.szabarchiv.hu/drupal/node/165086

Iskolánk tanulója, Dobos Gergely 6.b osztályos tanuló különdíjban részesült. Az eredményhirdetést a Múzeumok éjszakájához kapcsolódó Levéltári délutánon tartották meg, június 23-án 19 órától Nyíregyházán. A rajzokból 2019 márciusában kiállítást fognak készíteni.

Felkészítő tanár: Nyesténé Gáspár Marianna

Az eredményhez gratulálunk!




Ballagás

A 2017/2018-as tanévben a Szent István Katolikus Általános Iskolából 43 tanuló ballagott el.

Az elballagó diákok közül Szent István díjban részesültek: Szemán Szilvia, Gál Benjámin és Bencsik Bianka tanulók.

Szemán Szilvia 8. a osztályos tanulónk, az Egri Főegyházmegye ünnepélyes Te Deumán az egri bazilikában Dr. Ternyák Csaba érsek úrtól érseki dicséretet vehetett át.

Dicsérő oklevélben részesült:

  • GÁL BENJÁMIN 8. a osztályos tanuló – nyolcévi példamutató magatartásáért, szorgalmáért, jeles tanulmányi eredményéért és a sport területén elért kiemelkedő versenyeredményeiért.
  • MIZSER RAMÓNA 8. a osztályos tanuló – nyolcévi példamutató magatartásáért, szorgalmáért, jeles tanulmányi eredményéért, többéves énekkari munkájáért.
  • SZEMÁN SZILVIA 8. a osztályos tanuló – nyolcévi példamutató magatartásáért, szorgalmáért, jeles tanulmányi eredményéért, többéves énekkari munkájáért.
  • TAKÁCS REBEKA 8. a osztályos tanuló – nyolcévi példamutató magatartásáért, szorgalmáért, jeles tanulmányi eredményéért, többéves énekkari munkájáért és a sport területén elért versenyeredményeiért.
  • BARZSÓ RÉKA 8. b osztályos tanuló – nyolcévi példamutató magatartásáért, szorgalmáért, jeles tanulmányi eredményéért.
  • BENCSIK BIANKA 8. b osztályos tanuló – nyolcévi példamutató magatartásáért, szorgalmáért, kiváló tanulmányi eredményéért, többéves énekkari munkájáért.
  • DUDÁS KINGA VIKTÓRIA 8. b osztályos tanuló – nyolcévi példamutató magatartásáért, szorgalmáért, jeles tanulmányi eredményéért.
  • HAZADI ERIKA 8. b osztályos tanuló – nyolcévi példamutató magatartásáért, szorgalmáért, jeles tanulmányi eredményéért, többéves énekkari munkájáért.

Oklevélben részesült:

  • KRASZNAI DÁNIEL 8. a osztályos tanuló – matematika tantárgyból elért kimagasló eredményéért.
  • TITKÓ FLÓRA 8. a osztályos tanuló – többéves énekkari munkájáért és a szavalóversenyeken elért kiváló eredményeiért.
  • MOLNÁR GÁBOR LŐRINC 8. b osztályos tanuló – jeles tanulmányi eredményéért, kiemelkedő közösségi munkájáért.
  • SCHRÁDI VIKTÓRIA 8. b osztályos tanuló – jeles tanulmányi eredményéért, a sport területén tanúsított szorgalmáért, elért versenyeredményeiért.

Az Országos Csecsemő- és kisdedgondozási Versenyen elért III. helyezéséért könyvjutalomban részesült Titkó Flóra Ilona, Mizser Ramóna, Takács Rebeka




Elsőáldozás

Iskolánk harmadik osztályos tanulói 2018. május 13-án vettek részt elsőáldozáson. Az elsőáldozási szentmisét dr. Berkes László plébános úr celebrálta.

Az első áldozás tulajdonképpen nem más, mint az első találkozás szentsége az Eucharisztiában jelen lévő Jézussal. Keresztény életünk középpontjában van az Úrral való találkozás, ami a kenyér és a bor magunkhoz vételében valósul meg.




Nemzeti Összetartozás Napja

2018. június 4-én a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából iskolai ünnepséget rendeztünk. A műsorban, – amit Vasasné Máté Magdolna állított össze – 4.b, 6.a és 6.b osztályos tanulók szerepeltek.

De mit is jelent a Nemzeti Összetartozás Napja, mint fogalom? Talán távol áll a mi korosztályunktól, de meg lehet érteni, ha egy iskolai példával világosítjuk meg. Hogyan szerveződik meg az iskolai élet?

15-20 gyerek van összezárva egy osztályba, és azt mondják rá, hogy ez a harmadik, vagy hetedik osztály. van köztük okos, buta, nagyszájú, szerény, mindenféle. lehet, hogy egyikből kiváló orvos lesz, a másikból kiváló kőműves, vagy csapnivaló asztalos, ügyvéd, bármi. Most mégis ők a harmadik, vagy hetedik osztály. Összetartoznak. Ahogyan egy csapat gyerek összetartozása létrehoz egy osztályt, úgy az egy nyelvet beszélő emberek összetartozása létrehoz egy nemzetet. Mindegy, ki hol lakik, milyen életkorú, milyen élettapasztalata van, mi a véleménye valamely kérdésről, mégis egységet alkot a többi azonos anyanyelvű emberrel. Ők alkotják a nemzetet. A Nemzeti Összetartozás Napja azt jelenti, hogy a különbségeink ellenére a világon élő minden magyarral közösséget alkotnak, szétszakíthatatlanul összetartoznak, ahogyan egyek voltak elődeink is.

Nem kell beszélni róla sohasem, de mindig gondoljunk rá!




Madarak és Fák Napja

Madarak és fák napja eredményei

Helyezés Csapatnév Pontszám
I. Hangyák (8.b) 161,5
I. Vándorsólyom (7.b) 161,5
II. Sirályok (5.a) 155,5
III. Farkasok (7.a) 155
III. Zsalmalevek (5.c) 155
4. Pisztráng (7.b) 153,5
5. Baglyok (7.a) 152
6. Vándorsólyom (6.b) 150,5
7. Tigrisek (5.b) 149,5
8. Fehértigrisek (5.b) 147
9. Koalák (6.b) 145,5
9. Mókusok (6.a) 145,5
10. Fárajó (5.c) 143
11. Vadkender (8.a) 139,5
12. Wándorsolyomokh (8.b) 134
13. Mogyorós pelék (6.a) 129,5
14. Hegyi kecskék (8.a) 116,5
15. Papagájok (5.a) 116



Határtalanul! 2018

Határtalanul! 2018




II. Gyermeknapi Baráti Lovas Találkozó Tenk

II. Gyermeknapi Baráti Lovas Találkozó Tenk

Május 26-án Tenken lovasversenyt szerveztek. A lovasszakkör tagjainak kihívás volt a sok induló, ennek ellenére két kategóriában is a diákjaink hozták el az első helyezést.

Pinczés Zsombor 5. b – kezdő kategória I. helyezés
Pázmándi Panna 6. b – haladó kategória I. helyezés




A papírgyűjtés eredménye

A papírgyűjtés eredménye

Osztály Osztályfőnök Kg Kg/gyerek
3.a Keller Jánosné 4518,6 180,74
4.a Kissné Molnár Margit 4332,9 149,41
2.b Pajor Tamásné 2497,3 118,91
2.a Korpáné Zábráczky Zsuzsanna 2005,7 100,28
4.b Tóthné Csirmaz Márta 2589,8 92,49
3.b Tóthné Mezei Ágnes 1835 87,38
1.a Bencsikné Madarász Erzsébet 1548,8 91,10
1.b Gálné Fekete Eszter 1036 41,44
  Alsó összesen 20364,1  
5.a Sikó-Fehérvári Csilla 2775,8 111
5.b Bak Mária 2481,2 107,8
7.a Nyesténé Gáspár Mariann 2055,5 89,36
7.b Paczáné Horváth Erika 1563 74,42
6.b Kovács-Zelei Csilla 1967 67,82
8.a Mező Gábor 1639 65,56
5.c Nyitrainé Gyenes Andrea 1170,5 50,89
6.a Vasasné Máté Magdolna 1266 48,69
8.b Seres Istvánné 574,5 31,91
  Felső összesen 15492,5  
  ÖSSZESEN 35856,6  

Köszönjük a szülőknek és a Testvértrans Kft.-nek a sok segítséget!

Az papírgyűjtésből befolyt összeget oktatási segédeszközökre, tankönyvekre, játékokra fordítja az alapítvány!




Határtalanul! 2018

Iskolánk 7. osztályos tanulói a Határtalanul! (HAT-17-01-2017-00272) pályázat keretében 2018. április 25-től április 30-ig Erdélyben kirándultak, melyről az alábbiakban beszámolót olvashatnak.

Nagy izgalommal vártuk már az erdélyi utat. Szerda reggel 6 órakor indultunk az iskola udvaráról. Az első hely, ahol megálltunk, Nagyszalonta volt. Itt megtekintettük Arany János szülőházát. Következő helyszínünk Nagyvárad volt, ahol a Szent László Székesegyházat néztük meg s egy rövid idegenvezetést is kaptunk. Kalotaszentkirály felé tartva már csak a Királyhágót tekintettük meg aznap, azután a szállásunkra mentünk.

Második napunkon Kolozsvár volt az első úticél, ahol a Mátyás- szobrot, a Szent Mihály Templomot, Mátyás király szülőházát, illetve a Házsongárdi temetőt néztük meg. Ezután Tordára indultunk a sóbányába. Ott idegenvezetéssel körbejártuk az érdekes bányát. A következő helyszín Székelyudvarhely volt. Mikor megérkeztünk, a Magyarok Történelmi Emlékparkjába néztünk körül. Végül a szállásunkra mentünk, Csíkrákosra.

Harmadik napunkon először a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskolába látogattunk el. Megismerkedtünk az ott tanuló diákokkal, illetve tanárokkal. A Közösségi Házban előadtuk „A három bakkecske” című Mátyás-mondát. Azért ezt a történetet választottuk , mert a 2018-as évet Erdélyben Mátyás király évének nyilvánították. Ezután Nyergestetőre indultunk, ahol sok kopjafát tekintettünk meg. Aznapi utolsó úticélunk a Gyilkos-tó volt.

A negyedik napon először Csíszentdomonkosra utaztunk, ahol megnéztük a Márton Áron Múzeumot. Majd Csíkszeredára mentünk, ahol a Millenniumi templomot csodáltuk meg, amit Makovecz Imre tervezett. Később Csíksomlyóra buszoztunk át, ahol a „Könnyező Mária-kegyszobrot” láttuk és imádkoztunk ott. Elindultunk a Kis-Somlyó-hegyen arra a helyszínre, ahol a csíksomlyói búcsú szokott lenni. Ezután Gyimesbükkre mentünk a Rákóczi-várhoz.

Az ötödik nap délelőtt a csíkrákosi szentmisén vettünk részt, délután pedig elindultunk a Hargitához. A hatodik napon Szovátára indultunk. Elmentünk Böjte Csaba atyához, megnézhettük a gyermekotthont és odaadtuk ajándékaikat. Az utolsó helyszínünk Korond volt, ahol bevásároltunk. A késő esti órákban, fáradtan érkeztünk haza.

Számomra legjobban a tordai Sóbánya, Rákóczi-vár, a Gyilkos-tó, illetve a Hargita tetszett. A sóbánya gyönyörű belülről. Az idegenvezetőnek köszönhetően sok mindent megtudhattunk a bányáról. A Rákóczi-vár is nagyon szép, udvaráról messzire elláttunk a tiszta időben. A Gyilkos-tó ámulatba ejtett, és a hozzáfűződő mondát is érdekesnek találtam. A Hargita gyönyörű. Megérte a hosszú, meredek úton felkapaszkodni, ugyanis felérve elkápráztatott minket a látvány. Csodásan hangzott onnan a Székely Himnusz. A székelyföldön élő magyar emberek mind kedvesek voltak, jólesett a fülünknek a magyar szó. Sok élményben volt részünk. Örülünk, hogy eljutottunk erre a gyönyörű vidékre. Köszönjük a tanárainknak, hogy elkísértek minket.

Szécsényi Szonja




Papírgyűjtés

papirgyujtes

Iskolánkban a papírgyűjtést

2018. május 24-én, csütörtökön tartjuk
reggel 7 órától délután 5 óráig

Szülői segítséget várunk!
A papírgyűjtésnél napközben a mérlegelésben, a papír átvételében és
pakolásában kérnénk segítségüket. Aki 1-2 órát tudna segíteni ebben,
kérjük jelezzen vissza az iskola titkárságán, az 500-060-as telefonszámon!

A papírgyűjtés helye:

Mezőkövesd, Eper út 2.
(Eper és Lövői út sarka, TestvérTrans telephelyén)

Az osztályok között versenyt hirdetünk,
a legtöbbet gyűjtő osztály jutalomban részesül!

Mindenki aktív részvételére számítunk!




Szülői értekezlet

Tisztelt Szülők!

Az Egri úti Tagóvoda családi napja miatt a Szent István Katolikus Általános Iskolában a leendő első osztályosok szülői értekezlete 2018. május 25-én 17.00 óra helyett 18.00 órakor lesz.

Iskolavezetés




Nepáli óvoda támogatása

Sok-sok gombóc fagyi árával támogattak a diákok egy nepáli óvodát

Személyes érintettség folytán Juhászné Derekas Judit tanárnő kezdeményezése által 200.000 Ft adományt ajánlhatott fel a Szent István Katolikus Általános Iskola egy segítségre szoruló, nepáli kis óvoda, a dhampusi Annapurna számára.

Jutka néni 2016 novemberében töltött két hetet Nepálban, ahova férjét, Juhász Istvánt kísérte a Nemzetközi Kézilabda Szövetség missziós munkája kapcsán. Az ott megélt élmények, tapasztalatok mélyen megérintették a tanárnőt, aki hazatérve szívügyeként munkálkodott a lehetséges segítségnyújtáson.

A 2015-ös nepáli földrengés az elmúlt nyolcvan év legnagyobb erejű, 7,8-as erősségű földmozgása volt az ország legnagyobb városától, Katmandutól 50 km-re. Több ezren vesztették életüket, sérültek meg és több százezer lakóépület semmisült meg a természeti katasztrófa következtében. A nemzetközi szervezetek által végzett mentési és helyreállítási munkálatok ellenére még 2016-ban is láthatóak, érzékelhetőek voltak a károk, traumák.

A kint töltött idő alatt Jutka néni közel került a helyi emberekhez, a sport versenyeken résztvevő diákokhoz, akik európai mércéhez képest mélységes szegénységben élnek (infrastrukturális, technikai értelemben), hiányt szenvednek például a legalapvetőbb tanszerek tekintetében, de ugyanakkor a másik oldalon mérhetetlen belső békével, elégedetten és boldogan élnek. Összetartásuk, hitük erős; szemükben a végtelen szeretet csillámlik.

Jutka néni ezekről az állapotokról mesélt már itthon a gyereknek, érzékenyítve őket távoli világok nehéz körülményeire. Videókat, képeket vetített az osztályoknak, felhívva a figyelmet a lehetséges karitatív tevékenységekre. Leginkább az alsó osztályos tanulók voltak aktívak, ők több gombóc fagyi árát is felajánlották – látva a rászoruló gyerekek helyzetét. Akadt egy egerlövei kislány, Molnár Csenge, aki a vasárnapi istentisztelet után hívta fel a hívek figyelmét az adakozásra, s így közel tízezer forintot gyűjtött egymaga a jó ügy érdekében. Felnőtteknek szóló iskolai programon tanszer, színes ceruza gyűjtés is zajlott. Az összegyűlt pénzbeli adományt, a Namaste Magyar-Nepáli Kulturális Egyesület az Annapurna óvoda javára továbbította. Ezt az óvodát az egyesület 5 éve hozta létre jórészt magyar emberek adományaiból. Nyitáskor az épület 80%-os készültségben állt, azóta szükségessé vált, hogy minden termét használni tudja a közösség. Így ezt az adományt erre a célra fogják majd fordítani.

Az Egyesület elnöke Narayan Prasad Bhandari köszönetét fejezte ki az adománygyűjtés koordinálásáért Judit tanárnőnek, az iskola diákjainak, tanári karának és a szülői közösségnek.