2014. június 4.: Nemzeti Összetartozás Napja

Június 4-én, ezelőtt 94 évvel a Kis Trianon kastélyban aláírták a szégyenteljes békediktátumot, amelynek következményeként az ezeréves magyar királyság elvesztette területének és lakosságának kétharmad részét. 2010-ben a kormányzat törvénybe iktatta a Nemzeti Összefogás Napját, amelynek célja az elszakított országrészekben élő testvéreinkkel való szolidaritás, illetve bocsánatkérés 2004. december 5-ért.

Erről az évfordulóról iskolánk is méltóképpen megemlékezett a 8. évfolyamon tanuló diákok aktív közreműködésével.

Gönczi Anna Daniella a műsorban elénekelte a Trianon-himnuszt, a Csík zenekar számát.




2014. április 27.: Kórustalálkozó

Április 27-én rendezték meg a XI. „Dicsérjétek az Urat” egyházkerületi kórustalálkozót a Szent László templomban. A találkozón hat kórus vett részt, köztük iskolánk énekkara is fellépett. A zongorakísérő Török Kristóf volt.

A képet és a videót köszönjük Titkóné Dobai Mártának.

korustalalkozo




2014. április 13.: Keresztút

Idén már második alkalommal került megrendezésre a két plébánia szervezésében a városi keresztút. Ebben az évben a Szent László templomtól indultunk a városon át a Jézus Szíve templom felé. A keresztút állomásait élőképek jelenítették meg, Iskolánk tantestülete 11. és 12. állomás között vitte a keresztet.




2014. április 4.: Nagyböjti lelki nap

Iskolánkban április 4-én tartottuk meg a nagyböjti, húsvétra felkészítő lelkinapot. A miskolci jezsuita gimnázium diákjai segítették a lelki felkészülést.

A délelőtti program kiscsoportos beszélgetés volt, mely írásbeli és játék részből állt. Az írásbeli rész során a diákok leírták/rajzolták gondjaikat, örömeiket. A mise előtt ezeket a gondokat, bánatokat, kereszteket jelképesen elégették. A napot közös szentmise zárta, melyet a jezsuita gimnázium lelki vezetője celebrált, és a diákok gitáros zenével kísértek.




Nyílt nap – szülői értekezlet

nyilt_nap_2014Iskolánkban március 27-én az első és a második óra látogatható a leendő elsősök szüleinek és valamennyi tanítványunk szüleinek.

A látogatható órák listája az aulában kerül kihelyezésre.

leendő elsősök szüleinek szülői értekezletet 2014. március 28-án, pénteken, 17 órától tartunk.

Képek a nyílt napról az órabeosztás után.

Bemutató órák órabeosztása

Oszt. Óra Megnevezés Terem Tanár
1.a
1
Matematika
6
Erős Ferencné
1.a
2
Matematika-olvasás
6
Kissné Molnár Margit
(leendő elsős tanítónő)
1.b
1
Matematika
7
Gálné Fekete Eszter
1.b
2
Olvasás
7
Gálné Fekete Eszter
1.c
1
Matematika
9
Kis Beáta
1.c
2
Olvasás
9
Kis Beáta
2.a
1
Hittan
11
Nagy Péter
2.a
2
Nyelvtan
11
Korpáné Zábrátszky Zsuzsa
2.b
1
Matematika
8
Pajor Tamásné
2.b
2
Hittan
8
Nagy Péter
3.a
1
Nyelvtan
4
Keller Jánosné
3.a
2
Matematika
3
Keller Jánosné
3.b
1
Olvasás
2
Mezeiné Tóth Ágnes
3.b
2
Nyelvtan
2
Mezeiné Tóth Ágnes
4.a
1
Nyelvtan
5
Kovácsné Együd Ilona
4.a
2
Angol
5
Nyitrainé Gyenes Andrea
4.b
1
Komplex
3
Tóthné Csirmaz Márta
(leendő elsős tanítónő)
4.b
2
Angol
Nyelvi
Tóthné Farkas Edit
4.a,b
2
Német
4
Seres Istvánné
5.a,b
1
Matematika – 1. csoport
47
Fehérvári Dénesné
5.a,b
1
Matematika – 2. csoport
17
Kriston Gáspárné
5.a,b
1
Matematika – 3. csoport
16
Lukács Istvánné
5.a
2
Történelem
22
Tóth Viktória
5.b
2
Hittan
17
Bak Mária
6.a
1
Irodalom
23
Tóth Viktória
6.b
1
Természetismeret
23
Paczáné Horváth Erika
6.a,b
2
Matematika – 1. csoport
18
Fehérvári Dénesné
6.a,b
2
Matematika – 2. csoport
23
Kriston Gáspárné
6.a,b
2
Matematika – 3. csoport
46. Fejlesztő
Lukács Istvánné
7.a
1
Földrajz
22
Nyesténé Gáspár Marianna
7.a
2
Biológia
47. Könyvtár
Paczáné Horváth Erika
7.b
1
Irodalom
25
Tóthné Farkas Edit
7.b
2
Földrajz
25
Nyeste István
8.a,b
1
Hittan – fiúk
15
Bak Mária
8.a
2
Történelem
38
Plank Gábor
8.b
2
Földrajz
15
Lanszkiné Donkó Márta




2014. március 17-21. – Témahét a napköziben

1994 óta a Víz világnapját március 22-én ünnepeljük. E napon különféle rendezvényekkel próbálják felhívni a környezetvédők a figyelmet a vizek védelmének fontosságára.

A napköziben március 17 – 21-ig egy hetes témahét keretében foglalkoztunk a vízzel.

A víz meghatározza mindennapi életünket, természetesnek vesszük, hogy jó minőségű ivóvíz a kellő mennyiségben mindig rendelkezésünkre áll. Gyakran pazaroljuk, nem vigyázunk környezetünkre, szennyezzük vizeinket.

Ezekkel a fontos témákkal foglalkoztunk a hét során a napközisekkel. Kísérleteket, megfigyeléseket végeztünk, megismerkedtünk a víz tulajdonságaival. Meséken, történeteken keresztül megtanultuk a víz körforgását, ismeretterjesztő filmeket néztünk a környezetszennyezésről, a vizek védelmének fontosságáról. Vízzel kapcsolatos játékokat, énekeket, verseket tanultunk.Kézműves foglalkozásokon vízi növényeket, állatokat, közlekedési eszközöket készítettünk. Az elkélszült munkákat akvárium, társasjáték készítésére használtuk fel. Szerdán szavalóversenyt rendeztünk, ahol a vízről, vízi állatokról szóló verseket mutattak be a gyerekek. Ellátogattunk a szikvíz készítő üzembe, népszerűsítettük a vízivást.

A projekt hetet egy kiállítással zártuk, a héten készült plakátokat, kézműves munkákat az aulában tekinthetik meg a kedves érdeklődők. Néhány fénykép honlapunkra is felkerült a hét eseményeiről.

napközis nevelők




2014. március 14.: Emlékezés 1848/49-re

Iskolánk március 14-én, pénteken az első órában ünnepi műsort adott az 1848. március 15-én kezdődő forradalom és szabadságharc emlékére. A 2.b és 5.a osztályos tanulók fegyelmezetten, lelkesen, szépen szerepeltek. Előadásuk végén iskolánk tanulói vastapssal jutalmazták őket. 

Felkészítő tanáruk: Vasasné Máté Magdolna tanárnő volt.




2014. március 6.: Filmklub

Iskolánkban március 6-án FILMKLUB volt, melyen 35 fő vett részt.

Közösen megtekintettük A zarándok útja című filmet, majd Lipcsák János atya segített értelmezni a látottakat, A Húsvétra való felkészülést segítette ez a hitünket erősítő lélekemelő film.

A programot Juhászné Derekas Judit szervezte.




2014. február 28.: Felsős farsang

Február 28-án délután 4-től 8-ig került megrendezésre a felső tagozatos osztályok farsangi bálja.

Az igazgató úr megnyitó beszéde után a 6. és 7. osztály társastáncosai gyönyörű ruhában angolkeringővel kezdték meg a szórakoztató jelmezes bemutatókat. Szinte minden felsős részt vett a vidám műsorban, melyben az osztályok jobbnál-jobb élménydús zenés jelenetet, paródiát, táncot, éneket adtak elő, a közönség (tanárok, szülők, kisdiákok) nem kis örömére. A farsangi karnevál első része társastáncosaink kör cha-chájával fejeződött be.

Az osztályok megvendégelése után este 8-ig diszkózenére ropták a táncot diákjaink.

A filmet Gáspár Mátyás készítette.

 




2014. február 21.: Alsós farsang

Február 21-én (pénteken) az alsósok farsangjára gyülekeztek az iskola kisdiákjai és azok családtagjai. Nagy tömeg előtt mutatták be a kicsik a jelmezüket. A 3.b-s lányok esernyős táncot lejtettek , a 4.a osztály Hol volt, hol nem volt című műsorszámában mesefiguráknak öltözött, míg a 4.b osztályosokközül a lányok fiúknak, a fiúk lányoknak öálcázták magukat és úgy táncoltak, énekeltek, mint a veresegyházi asszonykórus.

Az estet a rockisok remek táncai nyitották meg. A jelmezes felvonulás után vidám móka, tánc, szaladgálás vette kezdetét, egészen 7 óráig. Az osztályokban pedig finom sütik, szendvicsek, innivalók vártak bennünket.

)

A filmet Gáspár Mátyás készítette.




Rajzpályázat – 2014. január 13.

A Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó Zrt. 8 témakörben írt ki rajzpályázatot.
8. témakör: Spórolás vagy költekezés

Ebben a kategóriában az 5-8. osztályosok között 3. helyezést ért el Dobos Anna 5.a osztályos tanuló.




2014. január 6.: Vízkereszt – házszentelés

A karácsonyi szünet utáni első tanítási napon reggel 8 órától iskolánk diákjai szentmisén vettek részt a Jézus Szíve templomban. A szentmisét dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa celebrálta.

A szentmise után a plébános atya iskolánk osztálytermeit és tanári szobáját végigjárva minden osztályt megszentelt, majd felírta iskolánk ajtajára a 20 + G + M + B + 14 betűket, jelezve, hogy mikor volt utoljára megszentelve iskolánk.




2013. december 21.: Karácsony

Iskolai karácsonyi ünnepségünket az utolsó karácsony előtti tanítási napon, december 21-én, szombaton, 11 órától tartottuk iskolánk tornatermében. A színvonalas ünnepi műsort iskolánk diákjai adták elő, Bak Mária hitoktató áldozatos munkájának eredményeképp. Ünnepségünket jelenlétével megtisztelte dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa is.




2013. december 18.: Óvodások látogatása

December 18-án nálunk jártak a nagycsoportos óvodások. Két óvoda (Dohány úti és az Egri úti óvoda) leendő első osztályosai ismerkedtek iskolánkkal. A tankonyhában mézeskalácsot sütöttek, míg az ebédlőben karácsonyi díszeket készítettek az óvodások.




2013. december 10.: Filmklub

Második éve működik iskolánkban filmklub, melynek mottója: „Az igazán jó film olyan, mint a hasznosan eltöltött szabadság, a jó könyv vagy a tartalmas vasárnapi pihenés, mely ösztönzőleg hat ránk, és lendületet ad a mindennapokhoz, valamint rávilágít életünk és küzdelmeink értékeire.”

Kolléganőnk, Juhászné Derekas Judit alkalmanként jobbnál-jobb filmet mutat be nekünk (Végtelen hét, Októberi csecsemő). A vetítések utáni beszélgetések erőlevesként hatnak a lelkünkre. Karácsonyi felkészülésünket A tökéletes ajándék c. film nagyban segítette. A vetítés közbeni teázás, süteményezés még kellemesebbé tette az együtt töltött perceket.

Következő összejövetelünk februárban lesz, várjuk az érdeklődő kollégákat, szülőket.




2013. december 6.: Mikulás

Szent Miklós ünnepéről is megemlékezett iskolánk december 6-án. A 3.a és 3.b osztály tanulói vidám táncos, verses, zenés műsort adtak elő. A nyuszis jelenet nagy sikert aratott a nézők körében.

A műsort betanították Kissné Molnár Margit, Keller Jánosné és Juhászné Derekas Judit tanítónők.




2013. december 2.: Adventi gyertyagyújtás

A karácsonyi készülés jegyében iskolánk aulájában Dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa vezetésével meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Valamennyi osztály képviselői jelen voltak, a rövid gondolatébresztő mondatokat diákok olvasták föl. A gyertyagyújtást adventi ének zárta.




2013. november 24.: Szent Cecília kórustalálkozó

Minden évben megrendezésre kerül Szent Cecília, a kórusok védőszentjének ünnepe.

A Jézus Szíve templomban plébániánk mindhárom kórusa (férfikar, vegyeskar és iskolánk énekkara) énekével elkápráztatta a lelkes közönséget. A mi kórusunk Kovácsné Együd Ilona tanárnő vezényletével egy- és kétszólamú dallamokat szólaltatott meg, elsősorban az advent jegyében. A kórusművek között hangszeres muzsika szólt: Lanczki Péter 5.a osztályos tanuló orgonán, Nagy Mátyás 7.a osztályos tanuló hegedűn, Török Kristóf 6.b osztályos tanuló szintén orgonán játszott.




2013. november 23.: Jótékonysági bál

2013. november 23-án este 6 órától volt iskolánkban a jótékonysági bál. A bált jelenlétével megtisztelte Csiger Lajos, önkormányzati képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa, dr. Medvegy János c. apát, a Szent László templom plébánosa, valamint Lipcsák János, Galó Gábor és Szalkai József Zoltán káplán urak.

A jelenlevőket először dr. Berkes László apát úr üdvözölte, majd iskolánk igazgatója, Nyeste István mondott köszöntő szavakat a megjelenteknek. A köszöntők után következett a műsor, melynek első számaként iskolánk két tanulója, Pető Tünde és Molnár Katalin furulyán magyar táncokat adtak elő, Panyi Zoltán tanár úr zongorakíséretében.

Az alsós zeneiskolás gyerekek egy őszi Gryllus dalcsokrot énekeltek s hozzá ritmushangszerek, valamint kísérő hangszerek szóltak. Betanította Nagyné Demeter Ilona szolfézs tanárnő és Keller Jánosné tanítónő.

A zeneiskolában elektromos zongora tagozaton tanuló jelenlegi és egykori tanítványaink Csirmaz Klára, Tóth Evelin, Kurucz Kíra, Gáspár Sarolta, Erős Lúcia, Vámos Gergő modern slágereket adtak elő. Betanította Panyiné Cserpák Tünde tanárnő.

Majd 6., 7. és 8. osztályos tanulók country tánca következett. A koreográfiát betanította Paczáné Horváth Erika tanárnő.

Ötödik műsorszámként iskolánk 8. a osztályos tanulója Gönczi Anna előadásában Lui Amstrong Milyen szép a világ című dalát hallhattuk, majd a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabból énekelt. Felkészítő tanára: Mozerné Horga Stefánia

Ezután az elkövetkezendő percekben Mozer Attila és Takácsné Mozer Boglárka részleteket adtak elő az István a király című rockoperából.

A műsor folytatásaként rézfúvósok előadásában Michael Jackson Thriller című számát, és pergős latin dallamokat hallottunk. A zenekar tagjai között felléptek iskolánk egykori és jelenlegi tanulói: Panyi Anett, Panyi Kristóf, Koncz Gergely, Gáspár Bence Ferenc, Kádár Balázs, Molnár Miklós, Gáspár Csaba Ágoston, Viszneki Tamás, Kurucz Kíra és Oláh János. Közreműködik a zeneiskola ütő tanszakos tanára: Bodnár Balázs. Vezényel: Panyi Zoltán

A műsor zárásaként iskolánk társastánc csoportja táncolt cha-cha-chát. A táncosokat felkészítette Paczáné Horváth Erika tanárnő.

A színvonalas műsor után következett a vacsora az iskola ebédlőjében, majd tánc a 11 óra után kezdődő tombolasorsolásig. Ekkor értékes ajándékok kerültek kisorsolásra a jelenlevők között. A fődíj egy hintaszék volt.

A tombola után zene hajnalig.

Köszönjük a megjelenteknek és a támogatóknak, hogy részvételükkel illetve jegyvásárlásukkal támogatták iskolánkat!

Valamint köszönjük a műsor résztvevőinek, a terem dísztőinek, a főzésben, kiszolgálásban segítőknek, és az egyéb módon közreműködőknek az áldozatos munkáját, mellyel lehetővé tették a bál megrendezését!




Jótékonysági bál meghívó

Jótékonysági bál plakátA Szent István Katolikus Általános Iskola tisztelettel meghívja Jótékonysági báljára

A zenét Pap Mihály (Cukor) szolgáltatja

Vacsorás belépő ára: 3000 Ft,
Vacsora nélküli belépő ára: 1500 Ft

A menü:

Kijevi csirkemell / Óvári sertésszelet
Vegyes köret (petr. burgonya, p. rizs)
Káposztasaláta
Pesti kocka

Az est folyamán TOMBOLA!
Köszönettel fogadjuk cégek, magánszemélyek tombola-felajánlásait!

A bál bevételét digitális eszközök, udvari
sportpályaburkolat elkészítésére kívánjuk fordítani.

2013. november 23. /szombat/ 18 óra
Az iskola tornatermében és ebédlőjében

Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!