Szépkiejtési verseny
A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola által szervezett szépkiejtési versenyen
Ficzere Balázs 2.c osztályos tanuló, vers kategóriában I. helyezést ért.
Eredményéhez gratulálunk!
A mezőnyárádi Boldog Sándor István Katolikus Általános Iskola által szervezett szépkiejtési versenyen
Ficzere Balázs 2.c osztályos tanuló, vers kategóriában I. helyezést ért.
Eredményéhez gratulálunk!
Idén is megrendezésre került a Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ által meghirdetett Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei történelem verseny.
A versenyzőknek első fordulóban az első világháború előzményeitől, a háború lezárásáig tartó időszak legfontosabb politikai, gazdasági, társadalmi és hadi eseményeihez kapcsolódó teszt feladatot kellett kitölteniük.
Iskolánkat Kleszó Ákos és Vékony Balázs 7.a osztályos tanulók képviselték.
Mindkét tanuló nagyon szép teljesítményt ért el, és továbbjutottak a megyei fordulóba.
Gratulálunk az elért eredményhez, további sikereket kívánunk!
Vasasné Máté Magdolna
Iskolánk tanulói idén is részt vettek a Simonyi Zsigmond Kárpát – medencei helyesírási versenyen. Több mint 18 ezer tanuló írta meg az első, iskolai fordulót országszerte. A legjobbak 30%-a jutott tovább a 2. fordulóba, a megyei versenyre. Nagy öröm számunkra, hogy minden évfolyamon továbbjutott az összes tanuló.
5. osztály:
6. évfolyam :
7. évfolyam:
8. évfolyam:
Felkészítő tanárok:
Gratulálunk minden versenyzőnek a szép eredményekért!
További sikert kívánunk!
A humán munkaközösség
A Katolikus Pedagógiai Intézet által szervezett Dugonics András Matematika Verseny első fordulóját szokásainkhoz híven minden I. csoportos felsős diákunk megírta 2024 őszén. Közülük többen tovább jutottak a második fordulóba, melyet 2025. január 22-én bonyolítottuk le iskolánkban. Több diákunk ért el szép eredményt.
Gratulálunk Brunczel Ágota 8.a osztályos tanulónak, aki bejutott az országos döntőbe. A versenyt március 29-én rendezik meg Piliscsabán a Páduai Szent Antal Általános Iskolában.
Tanulóinknak szívből gratulálunk a szép eredményeikhez!
Matematika munkaközösség
A Neumann János Gimnázium 3 fordulós versenyében német nyelvből iskolánk két hatodikos diákja vett részt: Csoma Keyara 6.b, és Kupai Panna 6. a osztályos tanulók. A diákok az első fordulóban feladatlapot oldottak meg, a második forduló feladata egy választott témáról szóló fogalmazás volt. A harmadik, szóbeli megmérettetésre február 27-én került sor. A versenyzőknek egy prezentációt kellett készíteniük és előadniuk. Mindkét diákunk szépen szerepelt, Kupai Panna 3. helyezést ért el. Eredményükhöz gratulálunk!
A Mezőkövesdi Szent László Gimnáziumban került megrendezésre a Kazinczyról elnevezett Szép magyar beszéd versenyre. Iskolánkat három tanuló képviselte.
A tanulóknak egy szabadon választott és egy kötelező prózai szöveget kellett felolvasniuk.
A versenyzők teljesítményének értékelésekor (mind az iskolai, mind a megyei fordulón) figyelembe vették a szövegértést, hangvételt, hangképzést, hangsúlyozást és a természetes beszédet.
Mindhárom tanuló nagyon szép teljesítményt nyújtott.
Brunczel Ágota III. helyezést ért el.
Mindenkinek gratulálunk az elért eredményekhez.
Felkészítő tanárok:
Kleszóné Kántor Tímea
Vasasné Máté Magdolna
November 27-én egyházmegyei angol nyelvi versenyen vett részt 2 csapatunk vagyis 8 diákunk a miskolci Szent Imre Római Katolikus Általános Iskolában.
Belényesi Vince (5. b) ,Nagy Panna Amira (5. b), Benk Nándor Ferenc (6. b) és Sikó Lilla Zoé (6. a) képviselte iskolánkat az 5-6. osztályosok kategóriájában. A 7-8. osztályosok csapatában Kleszó Ákos (7.a), Szecskó Boglárka (7.a), Jókúti Bence (8.b) és Sasvári Éva (8.a) versenyzett. A csapatversenyen olvasott és hallott szöveg értése volt a feladat, illetve szókincset is mértek a verseny szervezői egy teszt segítségével. A korábbi évekhez hasonlóan most is volt előzetes feladat, ezúttal egy ima megfogalmazása Szent Mártonhoz illetve Szent Andráshoz angol nyelven. Mindkét csapat a 4. helyezést érte el a versenyen.
Gratulálunk az eredményhez tanulóinknak!
Felkészítő tanárok: Gyenes Andrea és Kelenföldi Zsófia.
Az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Szakgimnázium, Gimnázium és Kollégium angol civilizációs versenyen iskolánk csapata 1. helyezést ért el.
Csapattagok:
Gulyás Oliver (8.b) az egri Dobó István Gimnázium által szervezett angol nyelvi versenyen 52 résztvevőből 5. helyezett lett.
Gáspárné Ali Júlia
Az Egri Dobó István Gimnázium Történelem Munkaközössége 3 fordulós versenyt hirdetett a 8.osztályosok számára : „Magyarország német megszállásának előzményei és következményei: 1943-1945” címmel. Iskolánkat Kovács Kamilla 8.b osztályos tanuló képviselte.
A levelezős fordulók sikeres teljesítése után a szóbeli döntőn a tanulók interaktív teszttel és az általuk készített prezentációval mérték össze a tudásukat, melynek eredményeképpen Kamilla az első helyen végzett! Gratulálunk a teljesítményéhez, további szép eredményeket kívánunk!
Zelei Csilla
A magyar nyelv napja alkalmából iskolánkban szép magyar beszéd versenyt rendeztünk.
1844. november 13-án nyilvánította az országgyűlés államnyelvvé a magyar nyelvet. 2011 óta e jeles nap arra szolgál, hogy ráirányítsa a figyelmet egyik legfontosabb szellemi-kulturális örökségünkre, a magyar nyelvre.
A verseny résztvevőinek egy szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kellett felolvasni.
Két csoportban, az 5-6. osztályosok és 7-8. osztályosok mérték össze tudásukat. Az alábbi eredménnyel zárult a verseny.
5-6.osztály:
I. hely:
Víg Marcell és Nagy Panna Amira
II. hely:
Szász Petra Hédi
III. hely:
Kiss Kamilla
7-8. osztályosok:
I. hely:
Váczi Veronika
II. hely:
Brunczel Ágota és Farkas Gréta
III. hely:
Farkas Viola
Gratulálunk minden diák szorgalmas, színvonalas felkészüléséhez.
Magyar munkaközösség
A Diósgyőri Szent Ferenc Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda 11. alkalommal hirdeti meg a 2024/2025-ös tanév októberére országos rajzpályázatát, melynek témája Szent Ferenc életéhez kapcsolódik, címe: Történetek Assisi Szent Ferenc életéből.
Somogyi-Váradi Dorottya 5.b osztályos tanulónk különdíjban részesült.
Az elért eredményéhez gratulálunk!
Ebben a tanévben a Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tanulmányi Verseny országos fordulójába három 8 osztályos tanulónk jutott be. Az országos forduló 2023. március 25-én, Budapesten az ELTE informatika kar épületében volt. A verseny szervezői minden tanulót, akik az országos fordulóban résztvettek, oklevélben részesítettek.
Tanulóink a következő eredményeket érték el:
Brunczel Annamária (8.a) 8. helyezett
Nagy Hanna (8.b) 16. helyezett
Abucki Lívia (8.b) 18. helyezett
Gratuláluk az eredményekhez és a sikeres szerepléshez!
A Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon a 2022/2023-as tanévben is meghirdette a 7. és a 8. évfolyamok számára a bibliai szövegekre épülő szövegértési versenyét német nyelvből. A megmérettetésre április 13-án került sor. A 7. és a 8. évfolyamosok az idén egy kategóriában versenyeztek.
A tanulók egy hagyományos (a korábbi évekből már jól ismert), a megadott öt bibliai német nyelvű szöveghez kapcsolódó nyomtatott feladatlapot töltöttek ki szótár használata nélkül, a megszokott feladattípusok mellett most kreativitást is igénylő feladatot is kaptak a vállalkozó szellemű versenyzők.
Iskolánkat a következő tanulók képviselték:
7. osztály: Kovács Rita, Patai Sára
8. évfolyam: Brunczel Annamária, Szász Réka Lili, Roszkos András Milán.
Közülük dobogós helyezést értek el:
Patai Sára: 2. hely
Brunczel Annamária: 3. hely.
Gratulálunk a versenyzőknek!
2023. március 27. és 31. között volt idén a Digitális Témahét. Ezen a héten ismét egy rejtvényfejtésre hívtunk titeket. Szerencsére sokan beküldtétek a feladatot, így sikeresen zártuk a hetet.
Minden beküldőnek járt egy kis csokoládé, amiket már korábban is át lehetett volna venni, de a héten már az utolsókat is kiosztottunk. Gratulálunk minden beküldőnek!
ezen a héten volt az egri Andrássy György Katolikus Közgazdasági Középiskola informatika versenye is nyolcadik osztályosok részére. Ezen a versenyen iskolánkat Abuczki Lívia (8.b), Brunczel Annamária (8.a) és Nagy Hanna (8.b) képviselte. A versenyen második helyezést értek el. Gratulálunk!
Az Egervölgyi Református Egyházmegye 2023. 03. 30-án „Higgy az Úr Jézusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házad népe.” című országosan meghirdetett hittanversenyén kimagasló eredményeket értek el iskolánk református diákjai.
3-4. osztályosok korcsoportjában:
1. hely: Ledniczky Hanga 3.b
1. hely: Ferenczi Lenke 4.b
1. hely: Tóth Adél 4.a
5-6. osztályosok korcsoportjában.
1. hely: Patai Péter 5.a
1. hely: Beck Kelsey Laura 5.a
2. hely: Giga Barbara 5.a
2. hely: Roszkos Ambrus Ákos 5.a
7.osztályosok korcsoportjában:
1. hely: Patai Sára 7.a
1. hely: Molnár Csenge 7.a
2. hely: Giga Szilvia 7.a
2. hely: Máté Zsófia 7.a.
SOLI DEO GLORIA😊
A 2022/2023 évi Nemes Tihamér Országos Alkalmazói Tanulmányi Verseny 1. korcsoportjában (7-8. osztály) indultak iskolánk tanulói. A versenyfeladatok Microsoft Word, PowerPoint, Excel valamint képszerkesztési feladatok voltak.
Az első fordulót 2022. december 5-én iskolánkban rendeztük meg, ebből a fordulóból négy tanulónk jutott tovább a megyei fordulóba.
A második, regionális fordulót a miskolci Földes Ferenc Gimnáziumban, 2023. január 28-án rendezték. Ezen három tanulónk, Abuczki Lívia, Brunczel Annamária és Nagy Hanna vett részt. Mindhárman sikeresen teljesítették a feladatokat, és továbbjutottak az országos fordulóba.
A harmadik, országos fordulót 2023. március 25-én 10 órától 14 óráig, Budapesten, az ELTE Informatikai Karán rendezték. Ezen 24 tanuló vett részt az ország minden részéről. A fordulóban itt is Word, Powerpoint és Excel feladatok voltak. Az eredményekről később kapunk tájékoztatást.
Gratulálunk az eddigiekhez, és várjuk az eredményt!
Kimagasló eredményeket értek el református diákjaink az Egervölgyi Református Egyházmegye országosan meghirdetett hittanversenyén.
1. hely: Patai Péter 4.a
1. hely: Roszkos Ambrus Ákos 4.a
2. hely: Ferenczi Lenke 3.b.
1. hely: Ferenczi Kornél 5.a
1. hely: Patai Sára 6.a
1. hely: Hagyacki Jázmin 7.b
2. hely: Korpás Róbert Rafael 7.b
2. hely: Roszkos András Milán 7.a.
1. hely: Ferenczi Sára 8.b
1. hely: Kis Vencel Kolos 8.a
1. hely: Patai Dóra 8.a.
Soli Deo Gloria!

Az MSZC Szent László Gimnázium és Közgazdasági Technikumának német-spanyol nyelvi munkaközössége német nyelvi online versenyt hirdetett általános iskolai, német nyelvet tanuló diákok számára. Iskolánkból négy csapat vett részt a versenyen. A jelentkező csapatok 4 alkalommal kaptak egy kidolgozandó mini projektfeladatot, melyek megoldására 10 nap állt rendelkezésre. A feladatok elvégzéséhez a tanulóknak a tudáson kívül a kreativitásukra és a bátorságukra is szükségük volt, hiszen két fordulóban is meg kellett szólalniuk németül az általuk kitalált történetekben és szituációkban. A következő eredmények születtek:
Gratulálunk a szép eredményekhez!
