Pályaválasztási tanácsadás

Az idén 20. alkalommal rendezi meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal a Szabad a pálya” elnevezésű Pályaválasztási Kiállítást. Az általános iskolát befejező diákok komoly, felelős pályaválasztási döntés előtt állnak.

A pályaválasztást segítő kiállítás olyan rendezvény, ahol a megye oktatási intézményei együtt, egy helyszínen, egymással versenyezve mutatják be szakmai palettájukat, az iskola lehetőségeit, eredményeit, fejlesztési irányait.

Szakma szigeteken” hiányszakmák, illetve munkaerőpiaci szempontból keresett szakmák kerülnek bemutatásra, ahol ízelítőt kaphatnak a szakmák munkafolyamatairól, eszközeiről, amelyeket a bátrabb és érdeklődő diákok ki is próbálhatnak.

A 2019/2020-as tanévben is tanulmányi ösztöndíj-rendszerrel támogathatók a hiányszakmák. A pályaválasztás előtt álló tanulók üzemlátogatás keretében szakmák, foglalkozások munkafolyamataival és munkaeszközeivel életszerű környezetükben ismerkedhetnek meg és próbálhatják ki a keresett szakmákat. Online módon is támogatjuk a tanulókat az önismereti információk megszerzésében: https://palyaorientacio.munka.hu

A sikeres pálya-döntés meghozatalához sok információra van szükség, amelyhez a foglalkoztatási szervezet saját eszközrendszerén keresztül nyújt segítséget a pályaválasztás előtt álló diákoknak!

Mikor? 2019. november 20-án 10.00-17.00 óráig, 21-én 9.00-16.00 óráig
Hol? Generali Aréna (Miskolci Sportcsarnok) Miskolc, Görgey A. 19.




Az Állatok Világnapja

Az Állatok Világnapja alkalmából Ferenc Attila, a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi őre járt iskolánkban. A harmadikosoknak és az elsősöknek tartott interaktív előadásából sokat tudtunk meg a védett állatok szokásairól, életmódjáról. Köszönjük, hogy járt nálunk!

Jövőre is visszavárjuk őt!




Mesedélután felnőtteknek

Mesedélután felnőtteknek

Ez a népmese egy olyan fiatalemberről szól, akit szinte születésétől fogva megpróbáltatások érnek. Árván nőtt fel, és bár szerető nevelőszülők gondozták, élete nehézségei nem értek véget. Az ördög sorozatos, és egyre erősödő csapásaival kellett szembenéznie. Mindannyian azonosulhatunk a főhőssel, ha volt már példa az életünkben arra, hogy valamilyen vert helyzetből, bénultságból kellett felállnunk, és újra kellett teremteni az életünket. Megláthatjuk, hogy van bennünk erő, és a sebzettségek helyén gyógyulás és élet fakad, amiben mi magunk is, és közösségeink is erősödnek.

A mese címe: Mese a Daliáról

2019. október 17-én, csütörtökön 17 óra 15 perckor
Helyszín: Mezőkövesd, Szent István Katolikus Általános Iskola

Előadó: Sebestyén Katalin református lelkész

Belépő: 500 Ft!

Jelentkezni az alábbi e-mail címen lehet: derekas.judit@freemail.hu
vagy személyesen az iskolában, az aulában elhelyezett jelentkezési lapon.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!




Heti étrend – 40. hét

Heti étrend – 40. hét –

2019. szeptember 30. – október 4.

Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.

Tízórai
Ebéd
Uzsonna
Hétfő Gyümölcstea
Kenőmájas
Teljes kiőrlésű kenyér
lila hagyma
Magyaros burgonyaleves

Finomfőzelék
Sertés fasírt

Gyümölcs joghurt
Teljes kiőrlésű zsemle
Kedd Gyümölcstea
Főtt virsli
mustár, ketchup
kenyér
Tavaszi gombaleves

Csikós tokány

tészta

gyümölcs

Kockasajt
Teljes kiőrlésű kifli
Szerda Kakaó
Vajas kalács
Tojásleves

Rakott karfiol

Szeletelt sajt
Teljes kiőrlésű kenyér
margarin
uborka
Csütörtök Tej
Mogyorókrémes kenyér
Zellerkrém leves

Pirított csirkemáj

Tört burgonya

csemege uborka

Puffancs
margarin
parizer
jégsaláta
Péntek Gyümölcstea
Tojásrántotta
Teljes kiőrlésű kenyér
Babgulyás

Mákos guba

gyümölcs

Túrós táska

2014. január 1-től a Szent István Katolikus Általános Iskola étkezési térítési díjai:

 

100%

50%

Menzás gyerek
306 Ft
153 Ft
Napközis gyerek
537 Ft
286,50 Ft



Veni Sancte

A Veni Sancte szentmise iskolánk tanulói részére 2019. szeptember 8-án, vasárnap délután 4 órakor kezdődött a Jézus szíve templomban.

A szentmisét Pintér Bálint atya, iskolánk iskolalelkésze, a Jézus Szíve plébánia káplánja celebrálta. Bálint atya a szentmisében Isten áldását kérte az új tanévre és a tanulókra.




Tanévnyitó

Iskolánkban a tanévnyitó 2019. szeptember 2-án, 8 órától iskolánk udvarán volt.

Nyeste István igazgató úr üdvözölte az új elsősöket, akiket kis ajándékkal leptünk meg. A nap tankönyvosztással és osztályfőnöki órákkal folytatódott.




Heti étrend – 39. hét

Heti étrend – 39. hét –

2019. szeptember 23. – szeptember 27.

Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.

Tízórai
Ebéd
Uzsonna
Hétfő Gyümölcstea
Vajas mézes kenyér
Gulyásleves

Rizsfelfújt

gyümölcs

Körözött
Teljes kiőrlésű zsemle
Kedd Karamellás tej
Sajtkrém
Teljes kiőrlésű kenyér
paprika
Tejfölös zöldborsó leves

Sertéspörkölt
tarhonya

cékla

Kakaós csiga
Szerda Gyümölcstea
Sajtos pizza
Zöldségleves eperlevéllel

Tejszínes ananászos
csirkemell

párolt rizs

Paprikás szalámi
Teljes kiőrlésű kenyér
margarin
uborka
Csütörtök Kakaó
Fahéjas kifli
Grízgaluska leves

Lencsefőzelék

sült virsli

Főtt tojás
margarin
Teljes kiőrlésű zsemle
lilahagyma
Péntek Gyümölcstea
Szendvics sonka
margarin
Teljes kiőrlésű kenyér
paradicsom
Gyümölcsleves

Hal sajtszósszal panírozva

Petrezselymes burgonya

Natúr joghurt
Teljes kiőrlésű kifli

2014. január 1-től a Szent István Katolikus Általános Iskola étkezési térítési díjai:

 

100%

50%

Menzás gyerek
306 Ft
153 Ft
Napközis gyerek
537 Ft
286,50 Ft



Heti étrend – 38. hét

Heti étrend – 38. hét –

2018. szeptember 16. – szeptember 20.

Kérjük az étkezési ill. elviteli szándékot hét elején, lehetőleg hétfőn jelezni, mert előfordulhat, hogy a későn leadott igényeket már nem tudjuk teljesíteni. Az étkezést az adott napon reggel 8:00-ig lehet lemondani.

Tízórai
Ebéd
Uzsonna
Hétfő Tej
Kakaós gabonapehely
Tarhonyaleves

Tökfőzelék
seréspörkölt

Teljes kiőrlésű kenyér

Puffancs
margarin
parizer
uborka
Kedd Gyümölcstea
Vajkrém
rozskenyér
paradicsom
Karalábé leves

Bolognai spagetti

reszelt sajt

Kockasajt
Teljes kiőrlésű kifli
Szerda Kakaó
Szendvics sonka
margarin
Teljes kiőrlésű kenyér
Májgaluska leves

Rakott burgonya

gyümölcs

Szilvás párna
teljes kiőrlésű
Csütörtök Gyümölcstea
Kenőmájas
Teljes kiőrlésű kenyér
Paradicsom leves

Sült csirkecomb

sárgarépás rizs

káposzta saláta

Gyümölcs joghurt
kifli
Péntek Gyümölcstea
Füstölt sajt
margarin
Teljes kiőrlésű kenyér
Burgonyakrém leves
pirított hagymaZöldséges pulykaragu
bulgur

gyümölcs

Tojáskrém
zsemle

2014. január 1-től a Szent István Katolikus Általános Iskola étkezési térítési díjai:

 

100%

50%

Menzás gyerek
306 Ft
153 Ft
Napközis gyerek
537 Ft
286,50 Ft



Beiratkozott első osztályosok névsora

A 2019/20-as tanévre iskolánkba beíratott első osztályosok névsora

1. a osztály

osztályfőnök: Keller Jánosné
napközis nevelő: Szerencsés Ágnes

  • Benk Nándor Ferenc
  • Birinyi Vivien
  • Bollók Gergő
  • Demeter Hunor
  • Fajta Boglárka
  • Ferenc Hunor Attila
  • Fügedi Gréta
  • Hossó Levente
  • Kaló Gergő
  • Kis Balázs
  • Kiss Gábor
  • Kovarszki Dániel
  • Kovács Bálint
  • Kupai Panna
  • Molnár Martin Milán
  • Nagy Ádám Nimród
  • Nyitrai Julianna
  • Pető Bálint Ákos
  • Pinczés Gergely Botond
  • Sándor Botond
  • Sass Miklós
  • Sivák Sára
  • Szabó Nimród
  • Szász Petra Hédi
  • Tóth Adél
  • Vilmányi Ábel

1. b osztály

osztályfőnök: Mezeiné Tóth Ágnes
napközis nevelő: Kis Beáta

  • Barta Adrienn
  • Bencsik Balázs
  • Bencsik Balázs Imre
  • Búzás Szintia
  • Csákány Dániel
  • Csoma Keyara
  • Ferenczi Lenke
  • Kiss Kamilla
  • Kondás Dávid
  • Kosztrub Anna
  • Kövér Viktória
  • Mc Carthy William Cedrik
  • Pataki Dániel
  • Póta Noémi
  • Schmidt Vivien
  • Sipeki Ingrid
  • Sikó Lilla Zoé
  • Stefanecz Rebeka
  • Váczi Ferenc Péter
  • Vig Marcell