Határtalanul! 2025 beszámoló

 

 

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

 

 

Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda

HAT-KP-1-2024/1-000411

Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek

Erdély 2025. 05. 08 – 2025. 05. 12.

 

 

 

 

A Mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola és Óvoda, a „Határtalanul! 2024” program keretein belül sikeresen pályázott a külföldi tanulmányi útra. A program célja a szomszédos országok, esetünkben Erdély  – természeti kincseinek, a külhoni magyarok életének megismerése, a magyar-magyar kapcsolatok elmélyítése.

A 33 fő tanulóból és 4 fő kísérőből álló iskolai csoportunk 2025. 05. 08 – 2025. 05. 12. között valósította meg a pályázatban vállalt programokat.

Előzmények

  1. Pályázat megírása (útvonalterv, utazás, szállás, étkezés, programok, költségvetés)
  2. Utazás, szállás, étkezés, programok megszervezése, folyamatos kapcsolattartás az illetékes személyekkel
  3. Osztályfőnöki órák, szülői értekezlet
  4. Az előkészítő óra 2024. júniusában, a diáknapon valósult meg, amelynek keretében a tavalyi utazásban részt vevő gyerekek ppt-s élménybeszámolója adta meg pályázatunkhoz az alaphangot.

Osztályfőnöki órákon és szülői értekezleten beszélgettünk  a diákokkal meglátogatni tervezett tájegységek történelmi múltjáról, a régió etnikai sajátosságairól, magyarságának múltjáról és jelenéről, pályázat céljáról, a pályázatban nyert támogatási összegről és annak tervezett felhasználásáról.

Célunk, hogy a pályázat megvalósítása során kapcsolatot teremtsünk a meglátogatni tervezett tájegységek magyarságával; közös történelmünket, múltunkat követve megismerkedjünk erdélyi magyarokkal, hagyományőrző életmódjukkal, mai helyzetükkel, fennmaradásuk titkaival, erősítve egymásban az együvé tartozást. Szándékunk szerint az Erdélyben eltöltött hat nap során a diákok átérezhetik a nemzeti értékeket, az összetartozást, mindezt csodálatos természeti környezetben, melyhez hozzá tartozik, pl. a Tordai-hasadék, Tordai sóbánya, Békás szoros, Gyilkos-tó.

 

Programok – ahogyan a gyerekek megfogalmazták

  1. nap

Egy hűvös májusi reggelen korán keltünk, mivel aznap indultunk Erdélybe. Indulás előtt fél órával már mindenki a busz mellett állt bőröndökkel, hátizsákokkal felszerelkezve, tele izgatottsággal. Hajnali 5 órakor végre elindultunk a hosszú útra.

A Király-hágón keresztül beléptünk Erdély területére. Az innen nyíló panorámát megtekintve lenyűgöző látványban volt részünk.

Az első állomásunk Kolozsvár volt, ahol meglátogattuk a Házsongárdi temetőt. Itt megemlékeztünk nemzetünk nagyjairól —Kós Károly, Reményik Sándor, Dzsida Jenő. Sírjaikat megkoszorúztuk.

Rövid séta után megérkeztünk Kolozsvár főterére, megtekintettük a Szent Mihály templomot,  Mátyás király lovasszobrát, valamint Mátyás király szülőházát, mely a város legrégibb emeletes háza.

Második állomásunk Szovátán, a Böjte Csaba által létrehozott gyermekotthon volt, itt átadtuk a sok-sok adományt, majd az egyik gondozó előadást tartott, amelyből megismerhettük az ott élő gyerekek mindennapjait. Majd megnézhettük egy „család” életterét, valamint lehetőségünk nyílt az ott élő gyerekekkel rövid beszélgetésre.

 

Késő este, igen csak zord időjárási körülmények között érkeztünk meg szálláshelyünkre, a székelyudvarhelyi Hintó Panzióba, ahol finom vacsorával vártak minket. A vacsora után elfoglaltuk szobáinkat és hamarosan nyugovóra tértünk.

2. nap

Másnap korán keltünk, a finom reggeli után Mádéfalvára mentünk, ahol megkoszorúztuk a mádéfalvi veszedelem, vagy mádéfalvi vérengzés (a székelyek egy csoportja ellen elkövetett tömeggyilkosság volt 1764-ben, Mária Terézia királynő uralkodása alatt) áldozatainak tiszteletére állított emlékművet.

 

Innét Csíkrákosra, a Cserei Mihály Általános Iskolába/testvériskolánkba  mentünk, ahol átadtuk az adományokat, bejártuk az iskolát, majd a 8. osztályosokkal egy kötetlen beszélgetésen vettünk részt. Ezen a napon volt a ballagó diákok tablófotózása, melynek tiszteletére székely népviseletbe öltöztek, így megcsodálhattuk szép, népi viseletüket.

 

Csíkszentdomonkoson a Márton Áron Múzeumot néztük meg, ahol megismerkedhettünk a püspök életével, tanulmányaival, munkásságával.

 

Ezután következett a Békás-szoros. Itt olyan keskeny volt az út, hogy mindenkinek egyesével kellett haladni, hogy elférjünk. Hatalmas hegyeket láttunk.

 

 

 

A Gyilkos-tónál sokat fényképeztünk és vásároltunk. Hideg, esős időnk volt, de a látvány mindenért kárpótolt bennünket.

Farkaslakán megkoszorúztuk Tamási Áron sírhelyét.

 

 

  1. nap

A harmadik nap reggelén is finom, friss, svédasztalos reggelivel indíthattuk a napot. Szentegyházáig busszal mentünk, itt átszálltunk egy traktorra, amely felvitt minket a Madarasi Hargitán egy vendégházhoz. Innen a túravezetővel már gyalog mentünk a csúcsra. A séta alatt sok érdekességet mesélt. Nagyon szép napsütéses időnk volt, ezért messzire elláttunk. Miután leértünk a Hargitáról, a Vitus Panzióban elfogyasztottuk a finom és bőséges ebédünket.

 

 

 

A visszaúton megnéztük a kopjafákat Nyergestetőn, valamint elidőztünk  Székelyudvarhelyen, az Emlékezés Parkjában. (13 magyar király, író és más híres ember szobra tekinthető itt meg) Az Emlékezés Parkjában történelmünk nagyjairól kiselőadásokat tartottak tanulóink társaiknak.

 

 

 

 

  1. nap

Reggel beültünk a buszba és elindultunk az ezeréves határhoz, a rendhagyó töri óránkra, de előtte megálltunk megnézni Tolvajos-tetőn a három keresztből álló emlékművet, majd Gyimesbükkön a vasúti őrházat, a kápolnát és a Rákóczi-várat, amikről később az előadás szólt. Az előadás során megtudhattuk, hogy milyen volt és milyen ma a csángók élete, valamint azt is, hogy nagy erőfeszítések árán hogyan sikerült felújítani a bakterházat. Az előadás után finom ebédet kaptunk.

 

 

 

Ezután tovább indultunk Csíksomlyó felé. Itt meglátogattuk a híres kegytemplomot, ahol megismerkedhettünk a 16. században hársfából készült 2,27 méter magas Mária-szobor és a csíksomlyói búcsú történetével. Tiszteletünk jeleként megérintettük a Szűz Mária szobor lábfejét és imádság keretében kéréseinket is megfogalmaztuk. A falakra függesztett rengeteg hálatábla Szűz Mária közbenjárását igazolja. Utána vásárolhattunk a kegytárgyboltban. El akartunk menni a csíksomlyói búcsú helyszínére a Kissomlyó-hegy és a Nagysomlyó-hegy közötti nyeregbe is, ahol évről évre a híres pünkösdi búcsút szokták tartani több százezres hívő közösség előtt, de sajnos eleredt az eső.

 

 

 

 

A nap lezárásaként részt vettünk egy gyönyörű szentmisén a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz Templomban.

 

 

  1. nap

Reggel izgatottan ébredtünk, összepakoltunk és rendet tettünk a szobánkban, bepakoltuk a bőröndöket a buszba, majd elmentünk reggelizni.

Reggeli után neki is indultunk a hosszú és nehéz hazaútnak. Útközben felvettük az ajándék sajtokat és Balavásáron a kürtöskalácsokat.

A következő állomás Korond volt, ahol egy közel 2 órás szabadidő következett, melyt a híres korondi bazársoron töltöttünk. Megcsodáltuk az árusok szebbnél – szebb áruit, és ajándékokat vásároltunk. A legtöbben plüss libát vettek a testvéreiknek. A vásárlás után gyülekeztünk a busznál, ahol a tanárok megleptek minket egy finom jégkrémmel.

 

Miután megettük, el is indultunk a következő állomásra, a Tordai sóbányába. Útközben megcsodálhattuk a Tordai – hasadékot.

Megismertük a sótermelés történetét, megláthattuk, hogy a bányalovak segítségével hogyan, milyen eszközökkel hozták felszínre a kibányászott sót. Mindannyiunkat lenyűgözött a természet itt (is) megnyilvánuló alkotóereje.

Az évszázadok óta működő sóbánya Erdély egyik legérdekesebb látványossága.  A bányát a látogatók turisztikai céllal keresi fel, de rengetegen érkeznek gyógykezelésre is: az itteni mikroklíma elsősorban az asztmásoknak, allergiásoknak, légúti betegségekben szenvedőknek ajánlott. A mélybe lift és lépcsősor vezet. Mi le-és fel is a lépcsősoron közlekedtünk. A mélyben csodálatos látvány fogadott: asztaltenisz, továbbá minigolf, teke, billiárd és egy panorámás óriáskerék, csónakázótó, amfiteátrum.

 

Végül hazaindultunk. Az út jó hangulatban telt, sokat nevettünk, beszélgettünk és kártyáztunk. Este 9 óra után érkeztünk meg Mezőkövesdre – rengeteg új élménnyel, tudással, tapasztalással- mindenki legnagyobb örömére és megkönnyebbülésére. Másnap szerencsére nem kellett iskolába menni.

Programunk „Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával” Köszönjük!

 

Utazást összegző foglalkozás, az értékelő óra

Az utazásról hazatérő 7. évfolyam 2025. június 13-án, az iskolai Diáknapon tartotta meg az utazást feldolgozó, összegző és értékelő foglalkozást. Magyar órán fogalmazásokat készítettek, felidézték az élményeket. Az élménybeszámolókat és a fényképeket felhasználva ppt-t készítettek, melyet levetítettek  az érdeklődő diákoknak. Az iskolai rendezvény lehetőséget teremtett arra is, hogy az érdeklődő diákok betekintést nyerhettek egy, gyakorlatilag a teljes tanéven átívelő program-és feladatsor zárásába. A beszédes képek és a jó hangulatú csapatmunka pedig kíváncsivá és motiválttá tette őket a majdani saját kirándulás vonatkozásában. Különösképpen a jelen 6. osztályos tanulókat, akik már most izgatottan várják a jövő tanévben esedékes, különleges és „határtalan” kirándulást.

      

 

Nemzeti Összetartozás Napja 2025. 06. 04.

A Nemzeti Összetartozás Napja június 4-én van, és a trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékezik, amely 1920-ban történt. Ezt a napot a Magyar Országgyűlés 2010-ben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává, hangsúlyozva, hogy a több állam fennhatósága alá vetett magyarság része az egységes magyar nemzetnek. A nap célja, hogy emlékeztessen a magyarság történelmi összetartozására és a határokon átívelő közösségre.

 

Az megemlékező műsort a 7.a osztály tanulóinak előadásában láthatta iskolánk közössége.

              

A 7.a és 7.b osztály tanulói

és

Paczáné Horváth Erika

Fodor Mária

osztályfőnökök




Határtalanul! 2024 beszámoló

Iskolánk hetedikes tanulói ötnapos erdélyi utazáson vettek részt 2024. április 18-22. között a Határtalanul! pályázati program keretében. (Pályázat azonosító száma: HAT-KP-1-2023/1-000304)

 

1. nap

Korán reggel indultunk, mert nagyon hosszú út állt előttünk. Többször megállítottak, a határon, az autópályán, tehát az utazás nem volt zökkenőmentes. Az első megállóhelyünk Nagyvárad volt, ahol a Szent László szobrot tekintettük meg. Onnan Kolozsvárra mentünk, ahol felkerestük Kós Károly és Dsida Jenő sírhelyét. Egy hatalmas gótikus stílusú templomot és Mátyás király szülőházát is megnéztük. Kolozsvárról Szovátára utaztunk, ahol a Szent József Gyermekotthont látogattuk meg. Részt vettünk egy előadáson, ahol elmesélték az életüket. Este értünk a székelyudvarhelyi szállásunkra, ott finom vacsorával vártak minket.

Brunczel Ágota

 

2. nap

Pénteken 6 órakor keltünk. Svédasztalos reggeli fogadott minket és 7:45-kor indultunk a testvériskolába. Itt énekeltünk, a fiúk fociztak az ottani gyerekekkel, mi pedig a lányokkal beszélgettünk. Mikor végeztünk a Márton Áron Múzeumba vettük az irányt. Egy idegenvezetés után térképpel és QR kóddal a kezünkben indultunk megoldani a feladatokat. Mikor befejeztük a sétát, visszatértünk a központba, ahol a kvízkérdések helyes megválaszolása után könyvjelzőt kaptunk ajándékba. Ezután a Békás-szoros felé indultunk és itt kirándultunk egy nagyot. A következő állomás a Gyilkos-tó volt, ahol megebédeltünk és vásároltunk. Ezt követően az Emlékezés Parkjába vitt az utunk. A kiselőadások után visszasiettünk a panzióba. Ismét finom vacsora várt minket. Este még játszottunk, fogócskáztunk, kártyáztunk. A takarodó 10 órakor volt.

Farkas Viola

 

3. nap

Reggeli után Csíksomlyóra mentünk, és meglátogattuk a Mária kegyhelyet. Innen a Nyergestetőre mentünk, ahol fel szerettük volna keresni Mezőkövesd, kopjafáját, de két medve keresztülhúzta a számításunkat, ugyanis előjöttek az erdőből. Ezért (miután lefényképeztük a medvéket) tovább indultunk Gyimes felé! Egy helyi panzióban ebédeltünk, és meghallgattunk egy érdekes, magávalragadó előadást a gyimesi, moldvai csángókról, életükről. Innen tovább haladva megnéztük az Őrházat és az Ezeréves Határt. Ezután felgyalogoltunk a csíksomlyói búcsú helyszínére. A terület nagyon jól visszhangzott. Innen már csak a csíkszeredai Milleniumi templom volt hátra, ahol pont egy esküvő végére csöppentünk. Végül estére hazaértünk, vacsoráztunk és elaludtunk, hogy kipihentek legyünk másnap a hargitai túránkon.

         Brunczel Ágota

 

4. nap

Reggeli után jöhetett a Madarasi Hargita. A hegy előtt átszálltunk egy szekérbe amit egy traktor vontatott, hogy azzal felmenjünk az eléggé kanyargós és hosszú úton a csúcs felé. Az utolsó 1-2 km-t gyalog kb. 50 cm-es hóban tettük meg. Nagyon fárasztó volt, de megérte, mert amit a csúcsról láttunk az egyszerűen elképesztő volt. Visszafelé azért egy kicsit könnyebben jöttünk, de azért nagyon sok helyen így is megcsúsztunk. Mire leértünk egy finom ebéd várt minket a Vitus panzióban. Lefelé szintén a traktoros szekérrel mentünk, amikor leértünk a jó melegre a fűtött busz várt minket. Majd 16 régebbi székelykapuhoz utaztunk Szejkefürdőre, ahol Orbán Balázs sírhelyét is megtekintettük. Egy rövid pihenő után a székelyudvarhelyi Kis Szent Teréz templomba mentünk esti misére, sok ministráns és fiatal is részt vett rajta, hangulata szívmelengető volt. Indultunk is haza vacsizni és sajnos pakolni holnapra, a hazaútra.

Ficzere Bence és Fügedi Nóra

 

5. nap

Reggel korán keltünk, összepakoltunk és levittük a cuccainkat a buszba, majd elmentünk reggelizni. Itt szokásosan elmondtuk az imát. Reggeli után útnak indultunk. Út közben megálltunk pár helyen és felvettük a sajtokat és a kürtős kalácsokat. Majd elmentünk Korondra, ahol vásárolhattunk is. Miközben utaztunk a Tordai sóbánya felé láttuk a Tordai-hasadékot is. A sóbányában körbevezettek minket, majd leértünk az aljára, ahol lehetett vásárolni és voltak különböző játékok, elfoglaltságok is. Végül hazafelé indultunk. Nagyon jó volt a hazafelé vezető út. Sok zenét hallgattunk és együtt énekeltünk. 9 óra után értünk haza, ahol a szülők már nagyon várták haza gyerekeiket. Másnap iskola volt, de ezt a pár napot soha nem fogom elfelejteni. Különleges élményekkel gazdagodtam, és sok új dolgot tanultam a kirándulás alatt. A nap végén fáradtan és boldogan bújtam ágyba, ahol mély álomba merültem.

Bóta Gréta és Fügedi Regina




Határtalanul! értékelő óra és témanap

Iskolánk hetedikes tanulói ötnapos erdélyi utazáson vettek részt 2023. május 11-15. között a Határtalanul! pályázati program keretében. (Pályázat azonosító száma: HAT-KP-1-2022/1-000376)

A kiránduláshoz tartozó értékelő órát egy összevont osztályfőnöki óra keretében tartottuk meg a hetedik osztályosokkal. Ezen diavetítés keretében elevenítettük fel a látottakat. A fényképekről ismét mindenkinek a kirándulás emlékei jöttek elő.

A témanapot iskolánkban a Nemzeti Összetartozás Napján, június 2-án tartottuk. Ezen plakátot készítettünk, kiállítást rendeztünk, valamint közösen kivonultunk a városban a tavalyi évben átadott Trianoni Emlékműhöz,  ott emlékeztünk meg közösen az elszakított magyarságról, beszélgettünk az erdélyi élményekről, az összetartozásról.

A Diákönkormányzati Napon 9 órától tartottunk előadást iskolánk diákjainak a tornateremben az erdélyi élményeinkről. Ezen elsősorban a 6. osztályos tanulók (akik a következő évben utaznak Erdélybe  a Határtalanul! program keretében) vettek részt, de bárki mást is szívesen láttunk. A képek önmagukért beszéltek. Ismét felelevenedtek az élmények! Minden felmerült kérdésre szívesen válaszoltak diákjaink.

 




Határtalanul! 2023

Iskolánk hetedikes tanulói ötnapos erdélyi utazáson vettek részt 2023. május 11-15. között a Határtalanul! pályázati program keretében. (Pályázat azonosító száma: HAT-KP-1-2022/1-000376)

Patai Sára 7.a osztályos tanuló beszámolója:

     Eljött a várva várt nap. Nagyon korán, hajnali 5-kor indult a busz az iskola udvaráról. Mivel zenés műsorral is készültünk ezért a gitáromat is vinnem kellett magammal. Az út hosszú volt. Sokat aludtam, beszélgettem és játszottam a barátnőimmel.
Az első megálló a Házsongrádi temető volt, ahol Koós Károly, Reményik Sándor és Dsida Jenő sírját koszorúztuk meg. Rövid Beszámolókkal készültek az osztálytársaim az életükről. Újra buszra ülve elindultunk Szovátára, ahol egy gyermekotthont látogattunk meg. Nagyon kedvesek voltak velünk. Az egyik ott dolgozó néni elmesélte, hogy-hogyan telik egy hetük. Kipakoltuk az adományokat, és a fiúk fociztak a gyerekekkel még egy kicsit, majd tovább indultunk. Farkaslakán Tamási Áron szülőházát, és sírját koszorúztuk meg. Ezen a napon az utolsó megálló Székelyudvarhely volt, ahol a szállásunk volt. Másnap korán keltünk, a finom reggeli után a testvériskolába mentünk. csíkszentdomonkoson a Márton Áron Múzeumot néztük meg, ahol elmesélték az életét, tanulmányait, munkásságát. Ezután következett a Békás-szoros. Itt olyan keskeny volt az út, hogy mindenkinek egyesével kellett haladni, hogy elférjünk. Hatalmas hegyeket, és csodaszép kilátást láttunk. A Gyilkos-tónál sokat fényképeztünk és vásároltunk. Szombaton Csíksomlyón kirándultunk, ahol meglátogattuk a Kegytemplomot. Végül Gyimesbükkön az ezeréves határnál részt vettünk egy történelemórán, amit Deáky András tartott. Elmesélte a székelyek életét, életét, életmódját. A barátnőimnek, Amirának és Dórinak aznap volt a születésnapjuk, ezért vacsora után tortát kaptunk, és felköszöntöttük őket. Vasárnap szekérrel körülbelül 40 percen utaztunk. Ezután gyalog indultunk tovább a Hargita csúcsára. Jó volt látni a sok havat. Amikor felértünk hógolyóztunk és hóembert építettünk. Az ebédet az ottani étterembe kaptuk. Még aznap este egy misére, a Kis Szent Teréz templomba mentünk, ahol a két születésnapos lányt megáldotta a pap. A gitáromat oda is vinnem kellett, mert előadtunk két dalt a gyülekezetnek. Az utolsó napon Korondon álltunk meg, ahol lehetett vásárolni. Balavásáron kürtös kalácsot kaptunk ajándékba.
Ezalatt a pár nap alatt gyönyörű helyeken járhattunk. Örülök, hogy elutazhattam, és megláthattam Erdély szépségét.

Bollók Róza 7.b osztályos tanuló beszámolója:

Határtalanul boldogok vagyunk, 2023. május 11-15-ig 5 napot Erdélyben tölthettünk.

1. nap

Reggel 5 órakor bepakoltuk csomagjainkat a buszba és már indultunk is. Az utazást egy imával kezdtük Ádám atyával. Az elsó állomásunk Kolozsvár volt, ahol meglátogattuk a Házsongárdi temetőt. Itt megemlékeztünk nemzetünk nagyjairól —Kós Károly, Reményik Sándor, Dzsida Jenő sírjaikat megkoszorúztuk. Rövid séta után megérkeztünk a Mátyáslovasszoborcsoporthoz. Fényképezkedés után elsétáltunk Hunyadi János szülőházához. A hosszú buszozás közben a tanulók kiselőadást tartottak egyes helyi nevezetességekről.

Második állomásunk Szovátán, a Böjte Csaba által létrehozott gyermekotthon volt, itt átadtuk a sok-sok adományt, majd az egyik gondozó előadást tartott, hogy milyen az itteni gyermekek élete. A látogatást rövid focizással zártuk.

Utolsó állomásunk Farkaslaka volt, ahol Tamási Aron szülőházánál helyeztünk el koszorút. Késő este érkeztünk meg szálláshelyünkre, a székelyudvarhelyi Hintó Panzióba, ahol finom csorba levessel vártak minket.

2. nap

Délelőtt meglátogattuk testvériskolánkat, a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskolát. Itt rövid műsorral kedveskedtünk, bemutattuk városunkat és egyházi énekeket énekeltünk. Ezután a lányok — fiúk egyaránt fociztak.

A következő úti cél a csíkszentdomonkosi Márton Aron Múzeum volt, ahol az idegenvezető sok érdekességet mondott a püspök életéről.

Kanyargós utakon keresztül jutottunk el a Gyilkos-tóhoz. A lángos és kürtöskalács elfogyasztása után végigsétáltunk a Békás-szoroson.

3. nap

Gyimesbükkre vezetett utunk, ahol az ezeréves határnál Deáky András történelem előadását hallgatthattuk meg. A Csíksomlyói kegytemplomban iskolánk tanulóiért imádkoztunk és elénekeltünk egy Mária éneket. Innen felgyalogoltunk a Nyeregbe, ahol a csíksomlyói búcsút szokták tartani. A dombtetőn a gyönyörű kilátás mellett a visszhangot nagyon érdekesnek találtuk.

4. nap

Szentegyházáig buszoztunk, itt átszálltunk egy traktorra, amely felvitt minket a Madarasi Hargitán egy vendégházhoz. Innen a túravezetóvel már gyalog mentünk a csúcsra. A séta alatt sok érdekességet mesélt. Nagyon szép napsütéses idónk volt, ezért messzire el lehetett látni.

Nekem ez a program tetszett a legjobban, fóleg, hogy útközben, még hógolyózni is tudtunk. Este egy ifJúsági szentmisén vettünk részt. Mise végén mi is becsatlakoztunk az éneklésbe.

5. nap

Korond és Balavásárhely kihagyhatatlanok. Balavásárhelyen 3 kürtöskalácsot is kaptunk, amik nagyon finomak voltak. Innen utunk Korondra vezetett, megvásároltuk az otthoniaknak az ajándékokat. Hazafelé úton a buszunk meghibásodott, de jött értünk egy másik, így szerencsésen, élményekkel gazdagodva tértünk haza.
Köszönjük!




Határtalanul! 2022 beszámoló

Határtalanul! beszámoló

Iskolánk hetedikes diákjai a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „Határtalanul!” (azonosítószám: HAT-KP-1-2021/1-000288) program jóvoltából ötnapos erdélyi utazáson vettek részt 2022. április 21-25. között. Erről számol be az egyik résztvevő diákunk.

1.nap:

Tele izgalommal indultunk el április 21-én reggel Erdélybe. Első megállónk Kolozsvár volt, ahol a főtéren a Mátyás-szoborcsoportot tekintettük meg, majd pedig Hunyadi Mátyás szülőházához látogattunk el, amely előtt koszorúztunk is. Ezek után a Házsongrádi temetőbe tettük tiszteletünket, ahol felkerestük nagyjaink sírjait, mint Kós Károly és Dsida Jenő. Dsida Jenő sírjánál koszorúztunk. Újra buszra szálltunk és késő délután értünk Szovátára a Böjte Csaba által alapított Szent József Gyermekotthonba. Az otthon vezetője mesélt nekünk egy átlagos napjukról, a gyermekek feladatairól, szabadidejükről. A Szovátán töltött időt focimérkőzés és beszélgetés zárta. A panzió felé vezető úton megálltunk Tamási Áron sírjánál, ahol elénekeltük a Szózatot, majd koszorúztunk. Ezek után már meg sem álltunk Székelyudvarhelyig.

2.nap:

Napunkat a bőséges reggeli után a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskolában indítottuk, ahol először bemutattuk Takács István életét, majd az Ilike néni által összeállított kórus matyó népdalokat adott elő. Az előadást a népviseletben előadott néptánc színesítette. Ezek után a diákokkal beszélgettünk, a fiúk pedig fociban mérkőztek meg egymással. Utunkat a Márton Áron Múzeumban folyattuk, ahol sok-sok érdekességet tudhattunk meg a püspök életéről, egy nagyon érdekes, sokszínű előadás keretében. Ezután kanyargós utakon értünk a Békás-szoroshoz, amelynek gyönyörű látványa mindenkit lenyűgözött. Innen a Gyilkos-tóhoz vezetett az utunk, amely megint csak csodálatos volt. A nap lezárásaképpen ellátogattunk a Székelyudvarhelyen található Emlékezés Parkjába, ahol kiselőadásban mutattuk be a történelmi személyeket.

3.nap:

 Szombaton Gyimesbükkre látogattunk el, ahol a Deáky András által tartott történelemóra keretein belül sok mindent megtudhattunk a terveiről, az őrház megmentéséről. Meglátogattuk az ezeréves határt, Magyarország egykori határát. Megnéztük az itt álló őrházat, majd felmentünk a Rákóczi-várba. Délután Csíksomlyón folytattuk utunkat, ahol felsétáltunk a Nyeregbe, majd a kegytemplomban hallgattuk a kórus csodás énekét.

4.nap:

A nap fő eseménye a Madarasi-Hargitára való traktoros út volt. Az idő nagyon kedvező volt, igaz hideg volt, de a Nap sütött és az eső nem esett. Mindenki felment a csúcsra, ahol lenyűgöző látvány tárult a szemünk elé. Amikor leértünk, egy nagyon finom ebéd várt minket. Ezek után visszaindultunk a buszhoz. A Székelyudvarhelyre vezető úton megálltunk Szejkefürdőn, a „legnagyobb székely”, Orbán Balázs sírjánál. Itt koszorúztunk és énekeltünk. A nap méltó lezárásaképp részt vettünk Székelyudvarhelyen a Kis Szent Teréz- templomban az ifjúsági misén.

5.nap:

Utolsó napunkon már a hazaút izgalmai álltak előttünk. Erdély a korondi vásár nélkül elképzelhetetlen. Korondon vásárolhattunk helyi termékeket. Következő úticélunk Balavásár volt, ahol a kürtőskalács készítésébe láthattunk bele, ennek elfogyasztása után elindultunk hazafelé és az iskola udvaráig meg sem álltunk.

Írta: Barta Laura 7. a osztályos tanuló

 

 




Határtalanul! 2022

„A madárnak szárnya van és szabadsága,
az embernek pedig egyetlen szülőföldje és sok kötelessége.”
– Tamási Áron-

Iskolánk hetedikes tanulói Erdélyben jártak…

Iskolánk hetedikes diákjai a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „Határtalanul!” (azonosítószám: HAT-KP-1-2021/1-000288) program jóvoltából ötnapos erdélyi utazáson vettek részt 2022. április 21-25. között.

 A kirándulás célja a Magyarország határain kívül élő magyarok megismerése, valamint a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakítása, ápolása volt. Az utazás során tanulóink megismerték az elcsatolt, magyarlakta országrész, Erdély kultúráját, az ott élő emberek hagyományait és népszokásait.

Köszönet a támogatásért a minisztériumnak, a szülőknek, akik ránk bízták gyerekeiket, Lázárné Borika néninek, aki a program útvonalának kitalálásában és szervezésében segített.




Határtalanul! 2021

„A madárnak szárnya van és szabadsága,
az embernek egy szülőföldje és sok kötelessége”
(Tamási Áron)

A nyolcadikosok Erdélyben

Iskolánk 8-os diákjai a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt „Határtalanul!” (azonosítószám: HAT-20-01-0381) program jóvoltából ötnapos erdélyi utazáson vehettek részt. A kirándulás célja a Magyarország határain kívül élő magyarság megismerése, valamint a magyarországi és a külhoni magyar fiatalok közti kapcsolatok kialakítása. A megvalósítás során tanulóink megismerték az elcsatolt, magyarlakta országrész, Erdély kultúráját, az ott élő emberek hagyományait és népszokásait. A világjárvány miatt az eredetileg 2021 áprilisára tervezett utazásra szeptember közepén került sor.

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

1. nap

Lelkesen és izgatottan indultunk el szeptember 16-án reggel Erdélybe. Segítőnk volt a kirándulás létrejöttében Lázár Mihályné, aki szívügyének tekinti Erdély kincseinek megismertetését. Jelenlétével megtisztelt minket templomunk plébánosa, dr. Török László, aki a Jóisten áldását és oltalmát kérte a nagy utazásra. Első állomásunk Kolozsvár volt, ahol elsőként Fadrusz János ismert alkotását, a Mátyás-lovasszoborcsoportot tekintettük meg, néhány tanulói kiselőadás kíséretében. Ezután elsétáltunk nagy királyunk, Hunyadi Mátyás szülőházához. Ezt követően nemzeti nagyjaink sírkertjében, a Házsongárdi temetőben felkerestük Kós Károly, Reményik Sándor és Dsida Jenő sírját (ez utóbbi nyughelyét meg is koszorúztuk). Újabb hosszú buszozás után érkeztünk meg Szovátára, ahol meglátogattuk a Böjte Csaba atya által létrehozott Szent József Gyermekotthont. Az otthon vezetője elbeszéléséből betekintést nyertünk az ott élő gyermekek mindennapjaiba, majd átadtuk adományainkat. A látogatást rövid focimérkőzés és beszélgetés zárta. Ezután ismét buszra szálltunk, késő este értünk Székelyudvarhelyre, a Hintó panzióba.

2. nap

Délelőtt meglátogattuk testvériskolánkat, a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskolát. Rövid műsorral készültünk, bemutattuk a csíkrákosi tanulóknak a matyó kultúrát, három matyó népdalt is elénekeltünk nekik. Az adományok átadása után baráti mérkőzésre került sor.

Következő úticélunk Csíkszentdomokos volt, ahol megtekintettük a Márton Áron Múzeumot. Érdeklődéssel hallgattuk az idegenvezető elbeszélését az erdélyi mártír püspök gyermekkoráról és későbbi életéről.

Kanyargós utakon, vadregényes tájakon keresztül értünk a Gyilkos-tóhoz, ahol felidéztük a szép Gyergyó környéki lány, Fazekas Eszter történetét, amely a tó keletkezésének mesés magyarázatát adja.

A Gyilkos-tótól már csak egy ugrás volt a Békás-szoros, amelynek fenséges látványa mindannyiunkat lenyűgözött.
A nap méltó befejezése volt Szejkefürdőn Orbán Balázs sírjának megkoszorúzása. A hét székelykapu az elmúlt idők tanúiként vezetett minket „a legnagyobb székely” nyughelyéhez.

Ezután Farkaslaka felé vettük az irányt, hogy megtekintsük Tamási Áron sírját. Tiszteletünk jeléül itt is koszorút helyeztünk el.

3. nap

A szombati napon a gyimesi falvakon át elértük Gyimesbükkön Magyarország egykori határát. Megnéztük az ezeréves határt jelző őrházat, a szent koronás határjelet, megmásztuk a Rákóczi-vár lépcsőit. Az egykori vár falairól csodálatos panoráma nyílt a vidékre. Abban a szerencsében volt részünk, hogy találkozhattunk az ezeréves határ őrével, Deáky Andrással. Az egykori iskolaigazgató lebilincselő előadásában érdekes információkat hallhattunk az ezeréves határnál álló őrház megmentéséről, a Rákóczi-várral kapcsolatos terveiről.

Következő úticélunk és állomásunk Csíksomlyó volt. Itt riportot készített velünk Oláh-Gál Elvira, a Kossuth Rádió tudósítója. Ezután felgyalogoltunk a Nyeregbe, a Hármashalom oltárhoz, majd betértünk egy kis csendes elmélkedésre a kegytemplomba.

Ezt a napot a panzióban székely est zárta. Egy népviseletbe öltözött fiatal pár táncbemutatóját követően a bátrabbak táncra perdülhettek. Az esten mi is bemutattuk a matyó népviseletet.

4. nap

Vasárnap reggel ellátogattunk a Székelyudvarhely központjában található Emlékezés parkjába, ahol a kiállított szobrokról tanulóink kiselőadást tartottak.

A nap másik fő eseménye a Madarasi-Hargitára való traktoros utazás volt. Sajnos az időjárás nem kedvezett, az út végére mindenki magára vette a hátizsákban lapuló sapkát, kesztyűt, kabátot. A Pethő panziótól az elszántabbak, nem törődve a zord időjárással, felmentek gyalog a csúcsra a turulmadárhoz. Útközben a túravezető beszélt a hargitai élővilág sajátosságairól. A finom ebéd elköltése után visszaindultunk Székelyudvarhelyre, ahol részt vettünk a Kis Szent Teréz templomban az ifjúsági szentmisén. Este a panzióban helyi különlegességeket kóstolhattunk.

5. nap

Az utolsó nap már a hazatérés jegyében zajlott. Egy erdélyi utazás elképzelhetetlen Korond nélkül, így először itt álltunk meg. Megcsodálhattuk a híres korondi fazekastermékeket, számos ajándéktárgy közül válogathattunk. Balavásáron meglátogattunk egy kürtőskalács-készítő családot, itt elfogyasztottuk ebédünket. Kőrösfőn szintén megálltunk egy kis pihenőre. Ezután már meg sem álltunk a határig, illetve hazáig. Plébános úr vezetésével hálát adtunk az Úrnak, hogy épségben hazatértünk a nagy utazásról. Este fél 8-ra gördült be autóbuszunk az iskolaudvarra.

Emlékezetes utazás volt!

Köszönjük a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt-nek, az adományozóknak, Lázár Mihályné Borika néninek, aki tanácsaival, történeteivel és szervező tevékenységével támogatta kirándulásunkat.

 




Határtalanul

8. osztályos tanulóink szeptember 16. és 20. között a Határtalanul program keretében Székelyudvarhelyre látogattak. Részletes úti beszámoló a későbbiekben, de addig is fogadják sok szeretettel a Kossuth Rádió Határok nélkül című műsorának a résztvevőkkel készült riportját (18.29. percnél kezdődik). Ezúton is hálás szívvel mondunk köszönetet utunk lelki vezetőjének, Dr. Török László plébános úrnak és Lázár Mihályné Borikának, hogy a kezdetektől támogatta utunkat töretlen lelkesedésével.

https://mediaklikk.hu/radio-lejatszo-kossuth/?date=2021-09-20_18-02-00&enddate=2021-09-20_18-40-00&ch=mr1&fbclid=IwAR3QyJbCS4gGVSDDOhSfUljwe91Nn9fQ7UPfH7RgFKhjxT0Kj3zvfq-PUnI

Seres Istvánné of., Buktáné Csirmaz Mónika of., Gáspárné Ali Júlia igh.




Határtalanul! 2019

Nagy izgalommal készültünk az erdélyi utazásunkra. Kicsit későn tudtuk meg, hogy a határtalanul programban nyertünk, de a kitűzött időponton, a szeptember 11-i induláson már az előzetes szállásfoglalás miatt sem változtattunk.

Az előkészítő órán, amit tartottunk, előadást hallhattak a hely történelmi és földrajzi adottságairól, megismerhették az utazás útvonalát. Kiselőadásokat vállaltak, amelyeket majd az út során osztottak meg a többiekkel.

1. nap

És felvirradt az indulás napja. Reggel öt órára már mindenki készen állt az indulásra. A gyerekek nagy létszáma miatt két autóbusszal kellett mennünk. A határon való átkelés gyors és zökkenőmentes volt. Rövid pihenőre a Király- hágónál volt lehetőség.

Első állomásunk Kolozsvár volt. Mátyás lovas szobor, Hunyadi Mátyás szülőháza. A felkészülő gyerekek képi anyaggal is színesítették előadásukat. A Házsongárdi temetőben elhunyt nagyjaink sírjait látogattuk meg. Koszorúztunk, és Reményik Sándor valamint Dsida Jenő verseiből hallgattunk a gyerekek előadásában. Szovátán meglátogattuk a Böjte Csaba által létrehozott Szent József gyermekotthont, ahol ajándékokat adtunk át, és ismerkedtünk az otthonban élő gyermekek élethelyzetével. Farkaslakán Tamási Áron szülőházát kerestük fel, felidéztük írói alakját és megkoszorúztuk sírját. Késő este lett, amikor a Székelyudvarhelyi szállásra értünk.

2. nap

Délelőtt a Csíkrákosi Cserei Mihály testvériskolánkat látogattuk meg. Az éppen aktuális 7. osztályosokkal találkoztunk. A gyerekeink által készített ajándékokkal kedveskedtünk nekik. Kölcsönös műsor és ismerkedés volt a délelőtt programja.

Délután Székelyudvarhely nevezetességeivel ismerkedtünk: Jézus Szíve templom Vasszékely, Márton Áron szobor, emlékezés parkja, ahol a gyerekek a vállalt személyeikből kiselőadást tartottak Tolvajos tető és Csíkmádéfalva voltak következő állomásaink.

Csíkszentdomonkoson Márton Áron Istenhez hűséges életéről hallhattunk, és egy börtön cellájába is betekintést kaphattunk, ami a korabeli állapotokat tükrözte. A Gyilkos tó és a Békás szoros csodálatos látványa zárta a napunkat.

3. nap

Székelyföld csíksomlyói zarándoklat nélkül nem igazi. A kegytemplomba a Mária szobornál fakultatívan lehetett imameghallgatást kérni. Ezután felmentünk a Nyeregbe, a Hármashalom oltárhoz. A napsütésben gyönyörködhettünk a táj szépségében.

Nyergestető kedves a mezőkövesdieknek, hiszen több kopjafánál is felfedezhettük nyomaikat. Kiselőadásban hallhattunk a magyar Thermopülai csatáról és mi is elhelyeztük megemlékezésünk koszorúját.

Következő állomásunk a Benedek Elek emlékház volt. A gyerekek szőnyegen ülve hallgatták Benedek apó unokájának élményszámba menő előadását.

4. nap

Ezeréves határ, ahol Deáki András előadását meghatottan hallgattuk az őrházról, a Kontumáci kápolnáról, és jelen terveikről Egyik tanulónk felolvasta dédnagyapjáról szóló történetét, aki ebben az őrházban teljesített szolgálatot 1941-ben.

Ezután Átléptünk Románia területére, ahol meglátogattuk korábbi ismerőseinket, és ismerkedtünk a Moldvai csángókkal. Hangulatos délutánt töltöttünk együtt.

5. nap

Az időjárásra nem lehetett panaszunk. A Madarasi Hargitára két traktorral mentünk fel, majd a csúcsra gyalogoltunk, ahonnan a szép időben messze el lehetett látni. Az élővilág sajátosságaira csodálkozhattunk rá utunk során. Este ifjúsági misén vettünk részt, ami a gyerekek lelkesedését váltotta ki.

6. nap

Bazár és vásárlás nélkül nem élet a kirándulás. Korondon is volt erre lehetőség Kürtöskalács nélkül nem lehet hazajönni. A Tordai sóbánya óriáskerekébe még a tériszonyosak is bemerészkedtek egy körre. Élményekben, tapasztalatokban gazdagodva tértünk haza.

Az iskola családi napján osztottuk meg élményeinket szülőkkel és gyermekekkel egyaránt.

Köszönet a támogatásért a minisztériumnak, a szülőknek, akik ránk bízták gyerekeiket, Lázárné Borika néninek, aki a program útvonalának kitalálásában és szervezésében segített.




„Uram, jó nekünk itt lennünk”

A Határtalanul! pályázat keretében 2019. április 3-tól 8-ig a Szent István Katolikus Általános Iskola 7.osztályos tanulóinak lehetőségük nyílt arra, hogy eljussanak Erdélybe. Egy hét alatt sok-sok új élménnyel gazdagodva tértek haza.

Hazaérve beszámoltak élményeikről, tapasztalataikról.

Minden gyerek nagyon izgatottan várta a kirándulást. Szerdán reggel 6 órakor indultunk Mezőkövesdről. Sok buszozás után megérkeztünk Nagyváradra. Itt megtekintettük a Szent László Székesegyházat, és láttuk Szent László hermáját is. A nagyváradi vár körbesétálása után folytattuk utunkat Kolozsvár felé. Útközben a busszal egy kis probléma adódott, ezért Bánffyhunyadon várakoztunk pár órát. Amíg a buszt szerelték a sofőrök, addig városnézéssel töltöttük az időt. Háromórányi javítás után elgurultunk Kalotaszentkirályra, az első szálláshelyünkre. Itt családoknál töltöttük az éjszakát.

A második nap reggelén korán indultunk Kolozsvárra. A Házsongárdi temetőben megkoszorúztuk Dsida Jenő sírját, megnéztük a Mátyás-szobrot és Mátyás király szülőházát. A Szent Mihály-templomot felújítás miatt csak kívülről láthattuk. A városban tett rövid séta után elindultunk megnézni a tordai sóbányát. Lépcsők vezetnek le a bányába, de lifttel is lehet közlekedni. Felszálltunk az óriáskerékre, de csónakázni sajnos nem tudtunk.

Utunkat Segesvár felé vettük. Itt Petőfi Sándor emlékművét, Székelyudvarhelyen a Vasszékelyt koszorúztuk meg, és körbejártuk a Magyarok Történelmi Emlékparkját is. Estére értünk Csíkrákosra, ahol a Cserekert Fogadóban vacsoráztunk. A finom ételek elfogyasztása után elfoglaltuk a szálláshelyünket. Minden este kaptunk egy kis szabadidőt, amit magunkra fordíthattunk. Ilyenkor kimentünk az udvarra játszani, beszélgetni.

A harmadik napon a reggeli után elsétáltunk a Cserei Mihály testvériskolába. Itt megismerkedtünk az ott tanuló gyerekekkel és a tanárokkal. Átadtuk a kézzel készített matyó hímzéses ajándékainkat. A Közösségi Házban előadott énekes műsorunk nagy sikert aratott. Ezután a lányok és a fiúk az iskola udvarán focimeccset játszottak, aminek az eredménye döntetlen lett.

Délután elindultuk a Békás-szoros és Gyilkos-tó felé. Gyönyörű látvány tárult elénk. A tó teteje-meglepetten láttuk- be volt fagyva. Itt kaptunk egy kis szabadidőt, amit vásárlással, pihenéssel töltöttünk. Ezt a napot a gyimesbükki ezeréves határ koszorúzásával zártuk. Itt ért véget az ország, melyet István Mária kegyeibe ajánlott.

Ezután a hosszú nap után jöhetett a finom vacsora és a jól megérdemelt pihenés.

A negyedik napon a csíkszentdomonkosi Márton Áron Múzeumba jártunk, ahol egy idősebb hölgy érdekes előadást tartott Márton Áron püspök életéről.

Utunkat Csíksomlyó felé vettük. A csíksomlyói kegytemplomban imádkoztunk. A Szűz Máriát a kis Jézussal ábrázoló kegyszobor a templom legértékesebb része, amit a törökök nyolc pár ökörrel sem tudtak elmozdítani a helyéről. A hegynyeregbe való feljutás elég fárasztó volt. Fent egy kicsit pihentünk, majd lefelé haladva elimádkoztuk a rózsafüzért. A csíkszeredai Makovecz Imre tervezte Millenniumi templom mindenki tetszését elnyerte.

Az ötödik nap reggelén Vízi János atya tartott misét, a gyönyörű állapotban megmaradt csíkrákosi templomban.

Ezután a Madarasi – Hargitához, Erdély legmagasabb hegycsúcsához buszoztunk. A hegy lábánál még jó idő volt, de mire traktorral felértünk, már mindenki sapkát, kesztyűt húzott. Gyönyörű volt a kilátás. A csúcsig nem mentünk fel, mert térdig ért a hó, de így is jól szórakoztunk. Az szabadidőt hógolyózással töltöttük.

Az utolsó napon Szovátára látogattunk el a Szent József Gyermekotthonba. Átadtuk az adományokat, körbejártuk a gyermekotthont, fociztunk az ott élő gyerekekkel. Utolsó megállónk Korondon volt, ahol mindenki kedvére vásárolhatott. Innen már hazafelé vettük utunkat, s késő este fáradtan értünk haza.

Nagyon örülünk, hogy eljuthattunk Erdélybe. Sok élménnyel gazdagodtunk és sok barátot szereztünk. Köszönjük a tanárainknak, hogy elkísértek minket.

Molnár Katalin, Szilágyi Berill, Megyesi Bálint, Kardos Zsófia, Sipeki László




Határtalanul! 2019

Tisztelt Szülők!

A 7. osztályos tanulók „Határtalanul!” pályázat keretén belül újra eljuthatnak Erdélybe.

A kirándulás során el fogunk menni Szovátára, a Böjte Csaba által alapított otthonba, ahol meglátogatjuk az ott nevelkedő 53 gyereket. Ezért iskolánkban nagyböjti adománygyűjtést szervezünk.

A következőkre lenne szükség:

  • tartós élelmiszer
  • tisztálkodószerek
  • mosószer, öblítő
  • zoknik (26-tól 38-ig)
  • édességek

Azok, akik támogatni szeretnék az ott lakó gyerekeket, kérjük az adományokat 2019. március 29-ig dobozokba pakolva juttassák el intézményünkbe.

Köszönettel:

az iskola vezetése




Határtalanul! 2018

Határtalanul! 2018




Határtalanul! 2018

Iskolánk 7. osztályos tanulói a Határtalanul! (HAT-17-01-2017-00272) pályázat keretében 2018. április 25-től április 30-ig Erdélyben kirándultak, melyről az alábbiakban beszámolót olvashatnak.

Nagy izgalommal vártuk már az erdélyi utat. Szerda reggel 6 órakor indultunk az iskola udvaráról. Az első hely, ahol megálltunk, Nagyszalonta volt. Itt megtekintettük Arany János szülőházát. Következő helyszínünk Nagyvárad volt, ahol a Szent László Székesegyházat néztük meg s egy rövid idegenvezetést is kaptunk. Kalotaszentkirály felé tartva már csak a Királyhágót tekintettük meg aznap, azután a szállásunkra mentünk.

Második napunkon Kolozsvár volt az első úticél, ahol a Mátyás- szobrot, a Szent Mihály Templomot, Mátyás király szülőházát, illetve a Házsongárdi temetőt néztük meg. Ezután Tordára indultunk a sóbányába. Ott idegenvezetéssel körbejártuk az érdekes bányát. A következő helyszín Székelyudvarhely volt. Mikor megérkeztünk, a Magyarok Történelmi Emlékparkjába néztünk körül. Végül a szállásunkra mentünk, Csíkrákosra.

Harmadik napunkon először a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskolába látogattunk el. Megismerkedtünk az ott tanuló diákokkal, illetve tanárokkal. A Közösségi Házban előadtuk „A három bakkecske” című Mátyás-mondát. Azért ezt a történetet választottuk , mert a 2018-as évet Erdélyben Mátyás király évének nyilvánították. Ezután Nyergestetőre indultunk, ahol sok kopjafát tekintettünk meg. Aznapi utolsó úticélunk a Gyilkos-tó volt.

A negyedik napon először Csíszentdomonkosra utaztunk, ahol megnéztük a Márton Áron Múzeumot. Majd Csíkszeredára mentünk, ahol a Millenniumi templomot csodáltuk meg, amit Makovecz Imre tervezett. Később Csíksomlyóra buszoztunk át, ahol a „Könnyező Mária-kegyszobrot” láttuk és imádkoztunk ott. Elindultunk a Kis-Somlyó-hegyen arra a helyszínre, ahol a csíksomlyói búcsú szokott lenni. Ezután Gyimesbükkre mentünk a Rákóczi-várhoz.

Az ötödik nap délelőtt a csíkrákosi szentmisén vettünk részt, délután pedig elindultunk a Hargitához. A hatodik napon Szovátára indultunk. Elmentünk Böjte Csaba atyához, megnézhettük a gyermekotthont és odaadtuk ajándékaikat. Az utolsó helyszínünk Korond volt, ahol bevásároltunk. A késő esti órákban, fáradtan érkeztünk haza.

Számomra legjobban a tordai Sóbánya, Rákóczi-vár, a Gyilkos-tó, illetve a Hargita tetszett. A sóbánya gyönyörű belülről. Az idegenvezetőnek köszönhetően sok mindent megtudhattunk a bányáról. A Rákóczi-vár is nagyon szép, udvaráról messzire elláttunk a tiszta időben. A Gyilkos-tó ámulatba ejtett, és a hozzáfűződő mondát is érdekesnek találtam. A Hargita gyönyörű. Megérte a hosszú, meredek úton felkapaszkodni, ugyanis felérve elkápráztatott minket a látvány. Csodásan hangzott onnan a Székely Himnusz. A székelyföldön élő magyar emberek mind kedvesek voltak, jólesett a fülünknek a magyar szó. Sok élményben volt részünk. Örülünk, hogy eljutottunk erre a gyönyörű vidékre. Köszönjük a tanárainknak, hogy elkísértek minket.

Szécsényi Szonja




Erdélyben jártunk

Iskolánk 7. osztályos tanulói a Határtalanul! (HAT-17-01-2017-00272) pályázat keretében 2018. április 25-től április 30-ig Erdélyben kirándultak, melyről az alábbiakban beszámolót olvashatnak.

Április 25-én reggel 6 órakor indultunk (a 7.a és a 7.b osztály) társainkkal az erdélyi kirándulásra.

Az út hosszú volt. Dél körül értünk Nagyszalontára. Első állomásunk az Arany János Emlékház volt. Egy néni várt ott és előadást tartott nekünk. Utána Nagyváradra érkeztünk. Megnéztük a Szent László Székesegyházat, majd indultunk is Kalotaszentkirályra, az aznapi szálláshelyre. Megvacsoráztunk, majd beosztottuk, hogy ki hol alszik. Mi Erzsi nénihez kerültünk 9-en, tanárnő volt a tízedik. Általában háromfős szobákban aludtunk. Fürdés után még sokáig beszélgettünk.

Ébredés és reggeli után folytattuk az utunkat. Az első hely Kolozsvár volt, ahol a házsongárdi temetőt és a Szent Mihály templomot látogattuk meg. Ezek után következett a tordai Sóbánya. Itt 1-2 órát tölthettünk. Sok érdekességet láttunk, nagyon jól éreztük magunkat. Még volt egy kis időnk, ezért felültünk az óriáskerékre. Ezen a napon még Csíkrákosra mentünk. A fiúk faházakban aludtak, mi lányok pedig egy nagy épületben.

A harmadik napon a csíkrákosi Cserei Mihály Általános Iskolába látogattunk el, s testvériskolai kapcsolatot létesítettünk velük. Változatos programokkal vártak minket az ottani gyerekek. Nyergestetőn meg-csodáltuk azokat a kopjafákat, amiket a hősök és a régi Magyarország emlékére állítottak. Majd elénk tárult az, amit a legjobban vártunk: a Gyilkos-tó. Tanáraink azt mondták, az út kb. egy óra lesz, de végül három órát utaztunk. Igaz óránként kérdeztük: mikor érünk már oda? Vásároltunk és sokat nevettünk, majd vissza-tértünk a szálláshelyre.

A negyedik napon Csíkszeredára, Csíksomlyóra, Csíkszentandrásra, Gyimesbükkbe látogattunk el. Ez a nap nagyon fárasztó volt. Sok látványosság tárult elénk, amit értékeltünk, de egyre jobban kezdtünk fáradni. Az ötödik napot, a vasárnapot misével szenteltük meg, majd felmentünk a Hargitára egy traktor segítségével. A túra alatt többen sárosak lettek, de senkinek nem lett semmi baja, csak kicsit koszos lett. A szép napsütéses időben hamar megszáradtunk.

Az utolsó napon még Korondra és Szovátára látogattunk el. Az itthon összegyűjtött adományokat átadtuk a Böjte Csaba szerzetes által alapított szovátai gyermekotthon lakóinak. Nagyon örültek neki, hiszen nem kapnak mástól támogatást, csak a magyaroktól. Hétfőn a reggeli órákban indultunk el Csíkrákosról, és este fél 9 körül értünk haza. A buszon vígan énekeltük a Székely Himnuszt.

Ez alatt a pár nap alatt rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak. Szívesen gondolunk vissza az együtt eltöltött időre. Köszönjük a lehetőséget, hogy elmehettünk erre a szép útra.

Mirkóczki Fanni, Zakhar Vivien, Szemán Krisztina




Határtalanul! 2016

5 nap Erdélyben 2016. május 5-9 ig

Határtalan izgalommal vártuk az erdélyi utazásunkat.

Határtalan volt meglepetésünk, hogy tőlünk 600 km-re ugyanúgy beszélik a magyar nyelvet, és szinte más szót nem is hallottunk.

Határtalan lelkesedéssel énekeltük a székely himnuszt, és tanultuk meg a csíksomlyói Mária siralmat.

Határtalan fájdalommal töltött el minket, hogy ezeket a szép helyeket, mint idegen ország részét nézhettük meg, bár az ezeréves határ nem erről beszélt.

Utaztunk buszon, zetoron és lovas kocsin. Kijutott napsütésből, esőből és a Madarasi Hargitán még egy hófelhőben is lehettünk.

Jártunk az ezeréves határnál, a csíksomlyói búcsú helyszínén. Megismerkedtünk Márton Áron, Benedek apó, Gábor Áron szülőföldjével, és megtudhattuk mi az a sóskút.

Határtalanul boldogok voltunk, hogy 5 napot tölthettünk szép Erdély országban.

Köszönet a támogatásért a minisztériumnak, szüleinknek, hogy hozzájárultak a kirándulásunkhoz, Borika néninek, aki kitalálta az útitervet, és kísérő tanárainknak, hogy eljöttek velünk.

7.á és 7. b osztály tanulói




Erdélyi kirándulás fényképes beszámoló

Határtalanul! pályázat

„Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!”

A mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola 2014-ben az az Emberi Erőforrások Minisztériumától a Határtalanul! pályázat keretében 1 574 740 Ft támogatást nyert a hetedik osztályos diákok Erdélyi tanulmányi kirándulására. A kirándulásra 2015. április 7-13-ig került sor. Kirándulásunk mottója: „Őseidnek szent hitéhez, nemzetednek gyökeréhez, testvér, ne légy hűtlen soha!” volt.

Diákjaink nagy izgalommal várták az indulás időpontját. Első állomásunk Nagyvárad volt, majd a Király-hágón átkelve Kolozsvárra indultunk. Délután a tordai hasadékot és a tordai sóbányát látogattuk meg.

Marosvásárhelyen a várban tettünk látogatást, rövid sétát tettünk a Bolyai Líceumban, majd meglátogattuk a Kultúrpalotát. Korondon a falumúzeumot és a tájházat tekintettük meg, Székelyudvarhelyen a Trianon emlékműnél tisztelegtünk és jártunk az Emlékezés Parkjában.

10-én Mádéfalván és Gyimesbükkön jártunk, valamint Antall Mária tájházában ismerkedtünk a gyimesi csángók életével. Következő nap Kézdivásárhelyen, Mezőkövesd testvérvárosában jártunk.

Vasárnap Csíkrákoson vettünk részt szentmisén. Csíksomlyón a templom meglátogatása után felmentünk a Nyeregbe. Hétfőn hazafelé indultunk, a kési esti órákban értünk Mezőkövesdre.
Szeretném megköszönni a kísérő pedagógus társaimnak, hogy vállalták a felelősséget, amely 45 gyerek felügyeletével, irányításával jár. Köszönöm Szabó Attila atyának a csíkrákosi szentmisét, Kardos Mátyás édesapának a gyerekek egészsége érdekében kifejtett munkáját. És végül, de nem utolsó sorban a kedves szülőknek, hogy gyermekeiknek megadták az esélyt, hogy magyarságukban és hitükben megerősödjenek.

Plank Gábor
történelem-technika tanár
a csoport vezetője

1. nap

2. nap

3. nap

4. nap

5. nap

6. nap

7. nap

Hazautazás. A segesvári program az út járhatatlansága miatt elmaradt. A visszaút nagyon hosszú volt, hazaérkezés a késő esti órákban.




Határtalanul! – Erdélyben a hetedikesek

Határtalanul! pályázat

„Őseidnek gyökeréhez, nemzetednek szent hitéhez ne légy hűtlen soha”

Iskolánk 7. osztályos tanulói a Határtalanul! pályázat támogatásával 2015. április 7-től április 13-ig erdélyi tanulmányi kiránduláson vesznek részt.

A tanulmányi  kirándulás célja, hogy a tanulók ismerjék meg a Magyar Királyság történelmének kiemelkedő helyeit és eseményeit, közben fejlesszük magyarságtudatukat és az elcsatolt országrészen élő testvéreinkkel való együvé tartozásuk tudatát. Eközben ismerjenek meg a hagyományos magyar élettel összefüggő tevékenységeket, mesterségeket.

Az út során megtekintik Nagyvárad, Kolozsvár, Torda és Székelyföld nevezetességeit, ismerkednek a helyi népszokásokkal, mesterségekkel, megemlékeznek a történelmi eseményekről.

Indulás: 2015. április 7-én reggel, várható hazaérkezés: 2015. április 13-án az esti órákban.

A csoport vezetője Plank Gábor tanár úr.