Itt járt a Mikulás!
December 5-én megérkezett iskolánkba is a Mikulás
Az első órában izgatottan várták az 1-4. osztályos gyermekek a nagyszakállú Mikulást. Az idei műsor három osztály lelkes munkáját dicséri. A 3.a és b osztályosok, valamint a 4.a napközisei vettek részt az előadásban.
A délelőtt folyamán 10 órakor még egyszer előadhatták jelenetüket és táncukat Mezőkövesd nagycsoportos óvodásainak.
Az óvodásokat szeretetvendégséggel és a 4. osztályosok által készített kedves ajándékkal várták a napközis tanító nénik.
Köszönjük a sok segítséget a szülőknek!
Mikulásvonat
December 8-án a 2.a és 2.b osztályos tanulók és kísérőik meglátogatták a Mikulás bácsit Lillafüreden a diósgyőri kisvonattal.
Mikulásváró ünnepség
Immár hagyománnyá vált iskolánkban, hogy Mikulásváró ünnepséget szervezünk. December 5-én (kedden) az 1.b, 2.a, 3.a osztály tanulói vidám műsor keretén belül elevenítették fel, hogyan várják a kis erdei állatok a Mikulás eljövetelét.
Szép jelmezek, jelenetek, versek, hangszerek tették még emlékezetesebbé az előadást.
Vendégeink voltak a László Károly úti, Dohány úti, Egri úti és Móra Ferenc úti óvodások és óvónénik. Őket ajándékkal is megleptük.
A felkészülésben köszönet Bencsik Sára, Apostol Anna és Kleszóné Kántor Tímea pedagógusoknak.
Mikulásvonattal a 2.b osztály
Egy hideg decemberi délutánon Lillafüredre zakatolt a 2.b osztály Mikulásvonata gyerekekkel, szülőkkel és a tanító nénikkel együtt.
Krampuszaink, Meggyes és Monci mókás játékokkal tették vidámmá vonatozásunkat. Mesebeli utazásunk során találkoztunk Lúdas Matyival, Galibával, Döbrögivel és az ispánnal. A kislányokat Aranyhaj szépsége, a fiúkat Finn Raider lovagiassága varázsolta el. A Táncoló Pingvinek gondoskodtak rólunk, hogy ne fázzunk, vacogjunk a kemény fagyban. A Mikulásházban minden gyermek kapott a Mikulás bácsitól egy csomagot.
Reméljük jövőre is találkozunk majd a kedves Mikulással Meseországban!
2. Mikulás-futás
Második alkalommal került megrendezésre iskolánkban a Mikulás-futás.
December 3-án (csütörtökön) a tanítás után a gyerekek beöltözhettek pirosba, jelezve a Mikulás várást. Gábor bácsi rövid bemelegítést tartott, majd elindultak a gyerekek a tó körül futni.
1-2. osztályosok a rövidebb, 3-4. osztályos gyerekek a hosszabb távot teljesítették. A napközis tanító nénik is a gyerekekkel futottak, buzdítva, lelkesítve őket.
Sikerült minden résztvevőnek lefutni a távot. A jutalom müzli szelet és ivólé volt. Köszönjük az iskola vezetésének a felajánlást!
Napközis nevelők
Mikulás vonat
Rendkívüli módon találkozhattunk a Mikulással december 3-án. Miskolcon a kisvonatra szálltunk, ami a Lillafüredi Mesebirodalomba „röpített” bennünket. Ott sok meséből ismert szereplővel találkozhattunk, s nem utolsó sorban a Mikulás is ott adta át a jóknak a csomagját. Nagy élmény volt ez is és a gyönyörű havas táj is ott a Palotaszálló háta mögött.
Kívánjuk, hogy mások is eljussanak ebbe a gyönyörű mesebeli birodalomba így, december elején.
4.a osztály
Mikulás kupa
Iskolánkban 2014. december 12-én rendeztük meg a Mikulás-kupa teremlabdarúgó versenyt. A felső tagozaton 7 csapat jelezte részvételi szándékát. Külön versenyt rendeztünk az 5-6. osztályosoknak és a 7-8. osztályosoknak.
A kisebbeknél 3 csapat indult a kupán, akik körmérkőzéssel döntötték el a helyezések sorsát. Első a 6.a osztály csapata lett. Az eredmények: 5.a-6.a: 0:1; 5.a-6.b: 4:0; 6.a-6.b: 1:0
7-8. osztályban 4 csapat vett részt a versenyen, akik közül a 7.a osztály csapata diadalmaskodott. Az eredmények: 7.a-8.a: 1:0; 8.b1-8.b2: 1:0; 7.a-8.b1: 1:0; 8.a-8.b2: 2:0; 7.a-8.b2: 1:1; 8.a-8.b1: 1:2
Minden résztvevő tanuló a verseny után a TÁMOP 6.1.2A-14 pályázat keretében ásványvíz, gyümölcs, müzliszelet jutalomban részesült.
Mikulásváró ünnepség
Immár hagyománnyá vált iskolánkban, hogy Mikulásváró ünnepséget szervezünk. December 4-én (csütörtökön) az első órában került sor a színvonalas műsor bemutatására.
Az alsós diákok készültek a műsorra a 2.c-ből és a 4.a-ból. Mikulásváró verseket, énekeket adtak elő, felelevenítették Szent Miklós történetét is. A felkészítésben köszönet Kristonné Lázár Krisztina, Kovács-Zelei Csilla és Keller Jánosné pedagógusoknak.
2013. december 6.: Mikulás
Szent Miklós ünnepéről is megemlékezett iskolánk december 6-án. A 3.a és 3.b osztály tanulói vidám táncos, verses, zenés műsort adtak elő. A nyuszis jelenet nagy sikert aratott a nézők körében.
A műsort betanították Kissné Molnár Margit, Keller Jánosné és Juhászné Derekas Judit tanítónők.




















































































































































