Egészségnap – Családi nap 2015

A TÁMOP 6.1.2.A-14 pályázat keretében iskolánkban szeptember 26-án nagysikerű Családi- Egészség nap című rendezvény zajlott.

Diákok, szülők, tanárok változatos foglalkozásokon, előadásokon vehettek részt az egészséges életmód jegyében.

Dr. Tóth József főorvos és Gyenes László a mentőállomás vezetője értékes előadást tartottak a témában az érdeklődőknek.

A diákok változatos sportágakban próbálhatták ki ügyességüket, bátorságukat pl.: falmászás, trambulin, kézilabda, labdarúgás, asztalitenisz, kerékpározás…

Egészséges, helyben frissen készült gyümölcsturmix italok, saláták várták a megszomjazó gyerekeket.

Minden tanuló elkészíthette pólójára saját egészségnap logóját, változatos technikákkal. A nap végén finom ebédet kaptak a résztvevőt.

A rossz idő ellenére egy gazdag programot zártunk ezen a hétvégén.




Mikulás kupa

Iskolánkban 2014. december 12-én rendeztük meg a Mikulás-kupa teremlabdarúgó versenyt. A felső tagozaton 7 csapat jelezte részvételi szándékát. Külön versenyt rendeztünk az 5-6. osztályosoknak és a 7-8. osztályosoknak.

A kisebbeknél 3 csapat indult a kupán, akik körmérkőzéssel döntötték el a helyezések sorsát. Első a 6.a osztály csapata lett. Az eredmények: 5.a-6.a: 0:1; 5.a-6.b: 4:0; 6.a-6.b: 1:0

7-8. osztályban 4 csapat vett részt a versenyen, akik közül a 7.a osztály csapata diadalmaskodott. Az eredmények: 7.a-8.a: 1:0; 8.b1-8.b2: 1:0; 7.a-8.b1: 1:0; 8.a-8.b2: 2:0; 7.a-8.b2: 1:1; 8.a-8.b1: 1:2

Minden résztvevő tanuló a verseny után a TÁMOP 6.1.2A-14 pályázat keretében ásványvíz, gyümölcs, müzliszelet jutalomban részesült.




Mikulás-futás

Széchenyi 2020 logo

December 5-én (pénteken) első ízben rendeztünk Mikulás-futást az alsós tanulók bevonásával. Ezzel a kis megmozdulással szerettük volna kapcsolódni az iskolánkban folyó Egészségfejlesztő programhoz. Az eseményt plakáton hirdettük meg, sok szülő is elkísért bennünket.

Az 1-2. osztályosok a tó körüli kisebb kört, a 3-4. osztályosok a nagyobb kört futották körbe. felhívásunkra sokan öltöztek piros ruhába, piros sapkába. A gyerekek becsületesen teljesítették a távokat. A futás végén egy láda mandarin várta őket, így még egészséges gyümölcsöt is fogyaszthattak

Köszönet Nyeste Istvánnak, hogy biztosította a gyümölcsöket, és a napközis nevelőknek, akik lelkesítették a gyerekeket.

Gáspárné Molnár Márta




TÁMOP 6.1.2.A-14 pályázat

Széchenyi 2020 logo

A Szent István Katolikus Általános Iskola a Társadalmi Megújulás Operatív Program keretén belül Komplex intézményi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az általános iskolákban, többcélú intézményekben, valamint szabadidős közösségi mozgásprogramok és kapcsolódó egészségfejlesztési alprogramok megvalósítása az iskolán kívüli szereplők bevonásával tárgyú felhívásán 14 353 820 Ft, azaz tizennégymillió-háromszázötvenháromezer-nyolcszázhúsz forint támogatást nyert.

Pályázatunk címe: Egészségfejlesztés a Mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolában

Azonosítószám: TÁMOP-6.1.2.A-14/2-2014-0076

A projekt megvalósítása során egészségfejlesztési programot valósítunk meg iskolánkban.  Iskolánk oktatási-nevelési célkitűzéseihez illeszkedően fontosnak tartjuk az egészségtudatos magatartás megismertetését, elterjesztését diákjaink körében.

A pályázat keretén belül az alábbi programokat valósítjuk meg

  • Heti három alkalommal tanítása utáni testmozgás,
  • Heti három alkalommal mozgás a szünetben,
  • Iskolakert – egészséges ételek,
  • az ivóvízfogyasztás népszerűsítése,
  • sérülés megelőzési programok
  • Családi nap

 

Széchenyi 2020 Infoblokk