Mesedélután felnőtteknek

Mesedélután felnőtteknek

A király ősz hajszála

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”
(2 Tim 1,7)

Rendkívüli időket élünk, példátlan krízishelyzettel kell nap mint nap mindannyiunknak megküzdenünk: a láthatatlan vírus átírja mindennapjainkat, szokásainkat; kihatással van életünkre, kapcsolatainkra. A karantén időszak megmutatta, hogy legfontosabb emberi szükségletünk a másokkal való élő, személyes kapcsolódás, ami helyettesíthető ugyan, de mégsem pótolható. Szeptember 24-én Juhászné Derekas Judit tanárnő szervezésének köszönhetően – a biztonsági előírások szigorú betartásával – személyesen is találkozhattunk végre, ahol Sebestyén Katalin, budai lelkésznő A király ősz hajszála című mesét hozta el, útravaló, erőt adó üzeneteivel.

Rendhagyó mesedélutános alkalom volt ez, hisz ez a mese alapvetően az időskorúakhoz szól – annak a társadalmi csoportnak, akik a legveszélyeztetettebbek ebben a járvány helyzetben, akiket különösen fontos óvnunk, védenünk – éppen ezért számukra videó felvétel készült az előadásról – ami – reményeink szerint – segítséget nyújthat a megterhelő helyzetekkel való megküzdéshez, mentális jólétük megőrzéséhez.

Bevezetésként az ősz évszakára, szimbolikájára hangolódtunk énekekkel, dalokkal, közös imával. Majd Katalin elmondta Makhádéva király keleti meséjét, aki hosszú ideig: nyolcvannégyezer évig élt – először mint játszadozó gyermek, majd mint társuralkodó, végül mint maharadzsa uralkodott igazságosan, törvénytisztelően. Egy napon így szólt borbélyának: – Hogyha ősz hajszálat veszel észre a fejemen, szólj! Idő múltával a borbély a király koromfekete fürtjeiben egy ősz hajszálat vett észre. – Felség, egy ősz hajszálat találtam – jelentette. – Akkor tépd ki azt az ősz hajszálat, barátom, és add a kezembe! Arany csipesszel kitépte, és a király kezébe adta.

A királynak ekkor még további nyolcvannégyezer év volt hátra az életéből, de ennek ellenére, az ősz hajszál láttán úgy érezte, mintha a Halál Ura jött volna érte, felkavart lélekkel így gondolkozott: – Még a mai napon lemondok a világról, remeteségbe távozom – döntött. Borbélyát bőségesen megajándékozta, majd hívatta legidősebb fiát: – Kedves fiam, fejemen ősz hajszál jelent meg, megvénültem. Minden emberi gyönyörűséget kiélveztem, most már égi gyönyörre vágyom. Eljött az ideje világról lemondásomnak. Vedd át tőlem a királyságot, én elvonulok a Makhádéva-mangó ligetbe, ott fogok szerzetesi fogadalomban élni. Még azon a napon lemondott királyságáról, remeteségbe vonult, megtartva a négy szentséges életszabályt: miszerint 1.) az életben bizony vannak veszteségek, 2.) az élet iránt felelősséget kell vállalnunk, 3.) az életnek rendje van (van aktív és passzívabb része), 4.) kapcsolataink által törekedhetünk az értelemmel élt életre.

 Katalin a mese értelmezése során először is a lemondásról beszélt nekünk, amely nem feltétlen jelent veszteséget, hanem épp, hogy nyereséget – az elengedés általi új megszületésével. „Aki elveszti életét énértem, az megtalálja azt.” (Mt 10.39) Bölcsesség ezt tudni. S az ősz hajszálak ennek a bölcsességnek a jelei: minden őszhajszálnak megvan a maga története. Ha elbeszélgetünk vele, elmondhatja, hogy „beteltem az élet gyönyörével” – eleget kaptam az élettől, megajándékozott vagyok, tudom azt mondani, hogy: elég. Most már ideje visszavonulni a mangó ligetbe. És számunkra hol van a mi mindennapi mangó-ligetünk? Összhangban van ez a világ Isten szeretetében?

„Minden veszteség fájdalomba csomagolt megkönnyebbülés.” Fodor Ákos

Ezen életszabályok mellett a maharadzsa négy nemes igazságot is magáénak vallott, miszerint: 1.) az emberi élet lényegében szenvedéssel teli; 2.) a szenvedés oka az emberi önzés és a vágyakozás; 3.) van egy út (vagy mód), amelyen keresztül meg lehet szabadulni az önzéstől és a vágyakozástól; 4.) a megszabaduláshoz az ún. nemes nyolcrétű ösvény vezet: a helyes életszemlélet, a helyes gondolkodás, a helyes beszéd, a helyes cselekvés, a helyes élet, a helyes törekvés, a helyes vizsgálódás, a helyes elmélyedés, ima.

A maharadzsa valóban ezen az ösvényen járt: az elmúlás, a halál gondolatának megjelenésével hozott egy – értékrendjének megfelelő – döntést, amivel cselekedeteinek irányát, útját tűzte ki. Olyan utat, amin még azelőtt nem járt, amivel azelőtt még nem foglalkozott, valami biztosat hagyott ott a bizonytalanért, nem félve az abszolút ismeretlentől. Volt bátorsága megtenni az első lépést, nem azért mert valaki arra kényszerítette volna, vagy azért mert nem jó helyen lett volna, hanem azért, mert mert szembenézni legsötétebb félelmeivel, le tudott mondani életéről, alázattal, bölcsességgel átadva örökségét, elnyerve beteljesült békéjét, megnyugvását.

Az időskori változások megélése, az elfogadás, a veszteségek integrálása nyitja meg az utat a bölcsesség, elégedettség és harmónia eléréséhez. A megoldások aktív keresése, a realitás megtalálása segíti a személyiségfejlődés folyamatosságát. Az életfeladatok megoldása, a krízisekre adott válaszreakciók határozhatják meg az időskor optimális megélését – őszinte elfogadással, szembenézéssel, bátorsággal.

Megtekintésre ajánlott videók:

  1. Merj változtatni! https://www.youtube.com/watch?v=Fc4irNG4IAE&fbclid=IwAR25CB68OeMkFO6OaVaN9B2OJdD78tCBb1JrYLyl1XBwB4wHzzW2Q363ci4
  2. Motivációs film – Lépcsőfokok Tedd meg az első lépést! https://www.youtube.com/watch?v=gKZarSYbkvg




Tájékoztatás

Kedves Szülők!

Tisztelettel kérjük Önöket, hogy a csoportösszevonások elkerülése miatt és a hiányzó pedagógusok helyettesítésének következtében, amennyiben megoldható gyermekeiket 16 órakor legyenek szívesek hazavinni.

                                                                  iskolavezetés




Járványügyi jelentés

Járványügyi helyzet a mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskolában

(2020. 11. 17-i állapot szerint)

Koronavírus fertőzéssel érintett diák nincs információnk
Koronavírus fertőzéssel érintett pedagógus 1 fő pozitív PCR teszteredmény
Koronavírus fertőzéssel érintett pedagógus (teszteredményre vár) 1 fő
Karanténban lévő pedagógus 1 fő
Gyorsteszt alapján pozitív pedagógus 1 fő
Nincs orvosi diagnózis még 5 fő (pedagógus)



Felvételi tájékoztató

Felvételi tájékoztató

Nyeste István igazgató úr online felvételi tájékoztatója a nyolcadikos szülők részére felvételről

2020. november 12.

 

 




Járványhelyzet

Tisztelt Szülők!

Köszönettel vettük a szülők érdeklődését az iskolában tapasztalható járványhelyzettel kapcsolatban, hiszen mindenki aggódik, hogy meddig működhet „normál” módban az iskola. Fontos mindenki számára, hogy az iskolában kerüljük a fertőzés lehetőségét, hiszen családjainkban idősebb, esetleg betegséggel küzdő családtagok is lehetnek. Az iskola jelentési kötelezettségének eleget tesz a fenntartó, illetve az ÁNTSZ felé.

Jelenleg 3 pedagógus és 2 technikai dolgozó tesztelése folyik. Mindannyian otthonukban tartózkodnak.

Információkat csakis a hozzánk eljutott tájékoztatás alapján tudunk nyújtani.

Iskolavezetés




Emlékezés ’56-ra

Iskolánkban ebben a tanévben is megemlékeztünk az 1956-os forradalomról. Az októberi eseményeket ezúttal az 5.a és 5.b  osztályosok segítségével idéztük meg. A járványügyi helyzet miatt a műsort előre rögzítettük, majd 22-én az első órában osztályonként néztük meg a termekben.




Fenntarthatósági témahét

A Föld üzeni, ébresztő!

Iskolánkban újra megrendezésre került a fenntarthatósági témahét. Mivel a tavalyi évben április 20-24. között a programsorozat elmaradt, így ez idén október 5-9. között valósítottuk meg.

A Témahét projektgazdája és fő támogatója az EMMI Köznevelésért Felelős Államtitkársága, fővédnöke Áder János köztársasági elnök, kiemelt támogatója a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány, szervezője a PontVelem Nonprofit Kft.

Iskolánkban a témahetet rajzpályázat kiírásával vezettük be. Már szeptember 15. után kihirdettük a tanulóinknak a „Mentsük meg a Földet!” című pályázatot. Mind az alsó és felső évfolyamokból is érkeztek rajzok. Az elkészült munkák jól szemléltették Földünk szomorú helyzetét. A gyerekek munkáiban kifejezték a bolygónk iránti szeretetüket és arra való figyelés fontosságát, illetve azt is, hogy mi történhet vele, ha mindezt figyelmen kívül hagyjuk. A beérkező munkákat értékeltük, valamint ajándéktárggyal és édességcsomaggal jutalmaztuk.

A rajzpályázaton a következő eredmények születtek:

  1. osztályból: Farkas Maja 1. b – I. hely

2. osztályból:
Lénárt Noémi 3. a – I. hely
Erdélyi Lenke  3. a – II. hely
Regőci Réka Rebeka 3. b – III. hely
Hegedűs Luca 3. a – különdíj

4. osztályosok közül
Kovács Kamilla 4. b – I. hely
Fügedi Nóra 4. b – II. hely
Pető Bence 4. b – III. hely
Farkas Viola 4. b – különdíj

5-6. osztály
Brunczel Annamária 6. a – I. hely
Bollók Róza 5. b – II. hely
Molnár Csenge 5. a – III. hely

7. osztály
Birinyi Anna 7. a – I. hely
Hegedűs Anna Judit 7. a – I. hely
Gáspár Julianna 7. a – II. hely
Pető Noémi 7. a – II. hely
Ujj Alex 7. a – III. hely
Pap Noémi 7. a – III. hely
Kőrösi Anna Petra 7. b – különdíj

8. osztály
Csörgő Csilla Lilla 8. b – I. hely
Aranyosi Léna 8. b – II. hely
Nagy Leila 8. c – III. hely
Karuczka Zsolt 8. c – különdíj

Iskolánkban a Témahét programjába a 7. évfolyam tanulóit neveztük be. A kiemelt témák közül mi a klímaváltozást választottuk. A gyerekek számára már szeptember első heteiben kiosztottuk a kiselőadások témáit. A tanulók párosával vagy egyénileg vállalkozhattak ppt-k, lapbook-ok illetve plakátok készítésére. Az elkészült munkáikat a témahéten mutathatták be. A gyerekek lapbook-jait és plakátjait a rajzokkal együtt az iskolánk folyosóján állítottuk ki. Így a többi évfolyam tanulói is megismerkedhettek a klímaváltozás súlyos és visszafordíthatatlan következményeivel. A gyerekek munkáinál mind a benyújtott anyagra, mind annak előadás módjára jegyet kaptak.

A tanuló a következő témában készülhettek:

  • Az erdőtüzek
  • Az üvegházhatás és annak következményei
  • Az ózonpajzs és annak sérülése
  • A savas eső kialakulása és káros hatásai
  • A levegőszennyezés
  • A vizek szennyezése
  • A talaj és a hulladékok sorsa

Az előadók megdöbbentő adatokat mondva sokszor sokkolták a tanulótársaikat. Az így hallottaknak köszönhetően mindannyiukban felerősödött a Földünk és az élővilág iránti felelőségük.

Bízzunk benne, hogy az elhangzott ismereteknek köszönhetően a felnövekvő nemzedék méltón bánik majd bolygónkkal, hisz tudjuk:

„A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.”
David Brower




Természettudományi versenyek

Természettudományi versenyek

Szeptember 18-án került sor az előző tanévben a kialakult járványügyi helyzetben elmaradt természettudományos versenyek megrendezésére.

Iskolánk tanulói lelkesedése és szorgalma a megváltozott helyzetben is töretlen maradt.

Ennek köszönhetően a következő eredmények születtek.

Kaán Károly Országos Természettudományi Versenyen

5. évfolyamon:
– Dobos Kira 6.a – IV. hely

6. évfolyamon:
– Hegedűs Anna Judit 7.a – II. hely
– Pap Noémi 7.a – IV. hely
– Beller Benedek 7.a – VII. hely

XXVIII. Teleki Pál Kárpát-medencei Földrajz- Földtan Versenyen

7. évfolyamon:
– Patai Anna 8. a – II. hely
– Gál Boglárka 8.a – VII hely

Hevesi György Kárpát-medencei Kémiaversenyen

7. évfolyamon:
– Koncz Benedek 8.b – VIII. hely
– Boldizsár Zsófia 8.a – X. hely

A gyerekek eredményeihez gratulálunk és további sok sikert kívánunk!




Ebédfizetés

Tisztelt Szülők!

Tisztelettel kérjük Önöket, hogy 2020. október 19-től az étkezési térítési díjak fizetését a megszokott készpénzes fizetés helyett lehetőleg átutalással teljesítsék.

Továbbra is van lehetőség készpénzes kiegyenlítésre, de a járványügyi helyzetre való tekintettel az átutalás biztonságosabb és egyszerűbb.

A számlát minden szülő megkapja az e-mail címére mellékletként. Amennyiben a tanév elején leadott e-mail címükben változás történt, a katisk2@gmail.com címre jelezzék.

Kérjük átutalni a pontos végösszeget /NEM KEREKÍTVE/ a számlán szereplő bankszámlaszámra.

Kedvezményezett neve: Szent István Kat. Ált. Iskola

Az iskola bankszámlaszáma: 11734107-26077914-00000000

A közlemény rovatba a gyermek nevét, osztályát és a kapott étkezési számla sorszámát kérjük feltüntetni!

Iskolavezetés




Október 8.

Iskolánk védőszentjének ünnepét 2020. október 8-án tartottuk. ezt a napot szentmisével kezdtük, ahol minden osztályból 5-5 tanuló volt jelen, a többiek az osztálytermekben vettek részt rajta. A szentmise után a játékos vetélkedők és egyéb hasznos programok voltak osztályonként , felsőben évfolyamonként külön-külön.




Október 8-i csapatverseny

Kedves Gyerekek!

Az október 8-i csapatversenyek anyagát itt találhatjátok. A prezentációs anyagokat iskolánk korábbi tanulói készítették hittanórára. Természetesen ezen kívül is lehet máshonnan készülni. A versenyek évfolyamonként lesznek. a legjobb helyezést elért csapatok az ötösön kívül tárgyi jutalomban is részesülnek. Készülj komolytalan kérdésekre is.




Belépés az iskolába

Tisztelt Szülők!

Tudomásunk szerint az iskolánkban jelenleg nincsen koronavírussal fertőzött gyermek, de az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere, dr. Kásler Miklós 2020. szeptember 8-án megjelent intézkedési terve alapján szülő, kísérő nem léphet be az iskolába és az iskola udvarába, csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve kifejezetten szülők részére szervezett programon való részvétel céljából.

Ezért tisztelettel kérjük a kedves Szülőket, hogy a szerdai naptól (2020. szeptember 9.) gyermekeiket az iskola kapujáig kísérjék csak. A gyermekek hazavitelekor a bejárati ajtónál a portás fog segítséget nyújtani. Kérjük az udvartól való távolmaradásukat is! A foglalkozást tartó pedagógus a telefonhívásokat nem tudja fogadni!

Iskolavezetés




Informatika tankönyvek

A 2020/2021-as tanévben az OFI informatika tankönyvcsaládját használjuk, melyet  az általános iskolák 6., 7. és 8. osztálya számára adtak ki. A tankönyvek csak elektronikus (PDF) formátumban kerültek kiadásra, nyomtatott formátumban nem. Az elektronikus formátum elérhető/letölthető honlapunkon is, és a tankonyvkatalogus.hu oldalon is.

6. osztály:

Tartalomjegyzék
Tankönyv

OFI tankönyvkatalógus 6. informatika oldala

7. osztály:

Tartalomjegyzék
Tankönyv

OFI tankönyvkatalógus 7. informatika oldala

8. osztály:

Tartalomjegyzék
Tankönyv

OFI tankönyvkatalógus 8. informatika oldala

 

 




Alagsor felújítása

Tisztelt Szülők! Kedves Gyerekek!

Iskolánk alagsora az EFOP 4.1.1-15 Széchenyi 2020. A mezőkövesdi Szent István Katolikus Általános Iskola sport- és oktatási célú fejlesztése elnevezésű pályázat keretében teljes felújításra került az idei nyár során.

Kialakítottunk egy modern, sportpadlóval felszerelt erőnléti szobát, amit mászófallal szereltünk fel. A korábbi nyelvi teremből ének – tánc/dráma terem lett, ahol az énekórák mellett a kóruspróbák és az alsó tagozatban a mindennapos testnevelésen belül bevezetésre került néptáncórák megtartása lesz. A korábbi kistornából alakítottuk ki új természettudományi termünket.

Korábbi rajzterem kibővítésével tágas tér várja az alkotni vágyó tanulókat. Az udvaron lévő korábbi technikaterem szintén az alagsorba, az egykori kémiaterembe került. Az uniós elvárásoknak megfelelően akadálymentesített mosdó kialakítására került sor.

Valamennyi alagsori termünk modern, a kor elvárásainak megfelelő bútorzattal lett felszerelve. A digitális oktatás megvalósítását szolgálja az új öt darab androidos LSK classboard interaktív kijelző.

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani valamennyi szülőnek és kollégának, akik idejüket feláldozva segítettek abban, hogy zökkenőmentesen elkezdhessük az idei tanévet.

Nyeste István
igazgató




Kurzuskódok

Iskolánk Google Classroom kurzuskódjai tanárok szerint

Esetleges digitális oktatás bevezetése esetén. A lista folyamatosan frissül!

Kérjük a bejelentkezést a kurzusokra az előző tanévben létrehozott e-mail címekkel tegye meg mindenki.
Aki segítséget kér a kurzusokra való bejelentkezésnél, keresse rendszergazdánkat, Kiss Asztrikot vagy Fügedi István tanár urat!

Bak Mária

3.a hittan: ffnpdzn
3.b hittan: jpza25e
4.a hittan: hm6ofnz
4.b hittan: 5wx7vln
5.a hittan: fjl3gbt
5.b hittan: g5hgdpz
6.a hittan: j3yi7vv
6.b hittan: vtaiu62
8.a hittan: 4zlux2f
8.b hittan: 7lnqas6
8.c hittan: 5xpzuvc
8.b osztályfőnöki: 4kutke4

Bencsikné Madarász Erzsébet

4.a osztály 6sscewv
4.a környezet akdc2n7
4.a technika uj4fv36
4. ének xhugdi2
4.a rajz vfvsj3e
4.a olvasás u4u46a2
4.a fogalmazás onel2ny
4.a nyelvtan v622vwt
4.a matematika 35davhu

Csuhai Katalin

5.b: v57ladv
6. lány: q34jlf3
7. lány: tbldxxo
8. lány: sp73wvd
4.a: m5ht6p5

Czufor Adrienne

kémia 7.a: u7toi47
kémia 7.b: rye2dsx
kémia 8.a: nd3hraf
kémia 8.b: ypwrhxb
kémia 8.c: lwz6t2k

Éberth Zoltán sakkoktató

Fügedi István

4.a info: r3zdfia
4.b info: rg7j3fz
5.a info: chu26tf
5.b info: f5wilao
6.a info: 67twz7b
6.b info: 6arpc7z
7.a info: gb6zp4p
7.b info: qwen3ni
8.a info: qh6xvit
8.b info: xccezb7
8.c info: flileut

Gálné Fekete Eszter és Kovácsné Murányi Edit

Olvasás 4.b 4odxn4y
Nyelvtan 4.b qzvtggj
Matematika 4.b 5bbikww
Környezetismeret 4.b jfvsmm2
Ének-zene 4.b l2oybed
Technika 4.b 7ze47vw
Rajz 4.b grtmpfa
Fogalmazás 4.b autq7ka
Testnevelés 4.b to4mef4

Gáspárné Ali Júlia

angol 7.o: qrenxh3
angol 4.o.: t64hkym.

Gregovszkiné Dobó Melinda

5.a technika: bpzl5ob
5.b technika: ikg4awj
6.a technika: 2p3bjwr
6.b technika: xdgtecw
8.a technika: avdut64
8.b technika: itea36t
8.c technika: ptakwxb

Greutter György

7.a hittan: nx3vzqw
7.b hittan: s4hkq7r

Katyina Ferencné

osztályfőnöki óra kódja: w5ihhcu
matematika 8. osztály: hiw4li4
matematika 7. osztály: j2dvjs6
matematika 6. osztály: b2ok36g
matematika 5. osztály: sntvtnj
felvételi előkészítő: a4i3n4a

Keller Jánosné és Szerencsés Ágnes

2.a osztály: ijo225a

Kissné Molnár Margit és Kleszóné Kántor Tímea

3.a kurzuskódja: e6c4ile

Kleszóné Kántor Tímea

5.b osztályfőnöki kurzus: fckba67
Magyar nyelv 5.b: 4myz2yb
Magyar irodalom 5.b: m4uluvl

Korpáné Zábrátszky Zsuzsanna és Papné Szlatki Ágnes

1.a osztály: eub4syu

Kovács-Zelei Csilla

8.c történelem :m2uq3ng
8.c földrajz:  rcucimt
8.b földrajz: ytd2kx2
8.b történelem: bb5zet7
8.a földrajz: i6tdg34
7.b történelem: jsxok73
6. a természetismeret: u3blees
6.b természetismeret: o62iw5e
5.a természetismeret: dk3ar7j

Mezeiné Tóth Ágnes és Kis Beáta

Olvasás 2. b      33lasgu
Nyelvtan 2. b     4p6avg6
Matematika 2. b    d4zc6ha
Ének 2. b        y4ompe7
Környezetismeret 2.b  szdzbbw
Írás 2.b  nsxysdn
Rajz 2.b  juzussu
Technika 2.b zvmj24i
Testnevelés 2.b  frgbevb

Mező Gábor

OSZTÁLYFŐNÖKI 6. a: 52rfcu5
TESTNEVELÉS 5.a: gb3ak73
TESTNEVELÉS 6. FIÚK: jnzaypg
TESTNEVELÉS 7. FIÚK: akiksmk
TESTNEVELÉS 8. FIÚK: e7fvvx6

Nagy Péter

Hittan 2.a: w6hxgpk
Hittan 2.b. axpvg72

Nagyné Demeter Ilona

Ének 5.a   3jiiof5
Ének 5.b   tjonnnf
Ének 6.a   rlya3jo
Ének 6.b   5ryabka
Ének 7.a   ynlbjsu
Ének 7.b   lxf5s3a
Ének 8.a   37fodte
Ének 8.b   d7j64pi
Ének 8.c    aksjzat
Énekkar    ls3l6sm

Nyeste István

7.a földrajz: wwvvhdr
7.b földrajz: fk6xl3n

Nyesténé Gáspár Mariann

Elsősegély szakkör 7. o.: 3ajhtrl
Elsősegély szakkör: 8. o.: cdxirwc
Természettudomány 5. b: sm6pru6
Felsős rajzszakkör: gfbrkli
Alsós rajzszakkör: jkxgcol
Rajz ó. 8. c: ofnyaj2
Rajz ó. 8.b: yykit6j
Rajz ó. 8. a: pvadq2s
Rajz ó. 7. b: u4ki6gt
Rajz ó. 7.a: lrhbmwn
Rajz ó. 6. b: 23g54v7
Rajz ó. 6. a: 4tpbybl
Rajz ó. 5. b: 7s6mn3a
Rajz ó. 5. a: qh25s3o

Nyitrainé Gyenes Andrea

8. nyelvtan: cnmmk3r
8.c osztályfőnöki: dat43ng
8.c irodalom: a7lrebm
8. angol: u635zn3
7. angol: qkhbpkc
6. angol: 5sto6ae
5. angol: arlymxe
4. angol: jypfugj
8.o. magyar előkészítő: iangze2
8.o. angol előkészítő: n2tk2z3

Paczáné Horváth Erika

8.a biológia: rlheudu
8.b biológia: rgw3olo
8.c biológia: fynmamd
7.a biológia: yi44h64
7.b biológia: kcmddyf
3.a testnevelés: 2m3nqvb
1.a hittan: gpl4z53
1.b hittan: dfp6cek
8.o lány testnevelés: ubffvmh

Pajor Tamásné és Juhászné Derekas Judit

1.b kurzuskódja: l5uooqy

Patainé Péter-Szarka Éva

8. osztály: k4xuwbj
7. osztály: 6ba5qbx
6. osztály: cvyah7x
5. osztály: qpey2z7
4. osztály: b6rn5b7
3. osztály: rinbtm5
2. osztály: ved4tyl
1. osztály: fvzvugr

Seres Istvánné

Osztályfőnöki 7.b: 636wznc
7. osztály nyelvtan csoport: yf6fcju
7.b irodalom: gexolzx
8. osztály német: 3ijnxjc
7. osztály német: 5sfgdj7
6. osztály német: 622lfvc
5. osztály német: euxn2zi
4. osztály német: tcnrwvz

Sikó-Fehérvári Csilla

5.matek: nvpzmos
6.matek: hmfeego
7.matek: ruisz3s
8.matek: 44por4x
8.osztályfőnöki: fyrnwwj
7.a gazdaságismeret: wiwbwtr
7.b gazdaságismeret: aje5fv3

Tóth Viktória

Felvételi előkészítő 8. osztály: hhhawyz
Nyelvtan 8.: jzllc67
Irodalom 8.b:  vzpumn3
Irodalom 8.a: 3a7sipu
Történelem 8.a: tbol2ep
Nyelvtan 8.: jzllc67
Nyelvtan. 7.: gdpwiho
Osztályfőnöki 6.b: pv5cryo
Nyelvtan 6.b: 7sir5wr
Irodalom 6.b: lnkguyt
Történelem 6.b: 5krlcyo
Történelem 6.a: sw5zq2x
Nyelvtan 5.a: r7ejiut

Tóth-Lévay Emőke

Angol 5. osztály: 6rwd4mz
Angol 8. osztály: 5jifw5z

Tóthné Csirmaz Márta és Gáspárné Molnár Márta

3.b kurzuskódja: ifi3c6j

Tóthné Farkas Edit

Angol 4.o.: nwsr7cg
Angol 5.o.: tnoexx5
Angol 6.o.: 542yfbn
Angol 7.o.: w5lad2o
Angol 8.o.: bwmouxi
Nyelvtan 6.o.: xq6vlod
Angol előkészítő 8. osztály: onaip4h

Vasasné Máté Magdolna

5.a IRODALOM: 4ghs2du
5.a TÖRTÉNELEM: dahwngy
5.b TÖRTÉNELEM: umv5c3i
5. osztály NYELVTAN: xycr2g6
6.a IRODALOM: p4evkjx
6. osztály NYELVTAN: 654jrij
7.a IRODALOM: mji2edy
7.a TÖRTÉNELEM: 56v7cqa
7. osztály NYELVTAN: igshcvm
8. osztály NYELVTAN: 5iihfg7
FELVÉTELI ELŐKÉSZÍTŐ 8.osztály: 2xw3kjd




Tanév rendje 2020/2021

A Szent István Katolikus Általános Iskola 2020/2021-es tanévének rendje

A tanév rendje a COVID19 járvány miatt változhat!

2020

augusztus 24. Alakuló értekezlet
augusztus 27. Tanévnyitó értekezlet. Munkavédelmi-balesetvédelmi előadás
augusztus 30. Egyházmegyei Veni Sancte, Szent István Televízió közvetíti
augusztus 30. Tanévnyitó Veni Sancte szentmise, felső tagozat

szeptember 1. 8.00: első tanítási nap, tankönyvosztás
szeptember 6. Veni Sancte Szentmise a Jézus Szíve plébánia templomban, alsó tagozat
szeptember 1-2. hete – szülői értekezletek osztályonként
szeptember 15. – szakkörökbe, sportkörökbe jelentkezés tanmenetek, éves munkatervek bemutatása
szeptember 18. osztálymise 8.a
szeptember 19. Családi Nap
szeptember 22.: Szent Gellért ünnepe (szept. 24.) megemlékezés osztályfőnöki órán
szeptember 22. osztálymise 8.b
szeptember 28. osztálymise 8.c

Október – Rózsafűzér hónapja
október 2.
Iskolaelőkészítő ovisoknak, ismerkedés az iskolával és foglalkozások
október 6. Megemlékezés az aradi vértanúkról stúdión keresztül
október 8. Magyarok Nagyasszonya – Az iskola védőszentjének ünnepe – közös szentmise a Jézus Szíve templomban. Filmvetítés vagy Színdarab a Közösségi Házban
október 9. Első osztályosok felmérése
október 13. osztálymise 7.a

október 15.Iskolaszék gyűlése
október 20.
osztálymise 7.
október 16-18. Sarud Lelkigyakorlat a bérmálkozók számára. Pályaorientációs nap
október 22. Iskolai ünnepség az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján
október 31-ig Az iskola tájékoztatja a nyolcadikos tanulókat a felvételi eljárás rendjéről
október 28. Pedagógus továbbképzés, tanítás nélküli munkanap
október 29-től – november 1-ig őszi szünet (utolsó tanítási nap október 28. szerda, első november 2. hétfő.)

november hónapban óralátogatások
november 3. osztálymise 6.a

november 10. osztálymise 6.b
november 12. Pályaválasztási szülői értekezlet a 8.osztályos tanulók szülei számára
november 13.
Iskolaelőkészítő ovisoknak, ismerkedés az iskolával és foglalkozások
november 17.
osztálymise 5.a
november 21. Jótékonysági bál?
november 24. osztálymise 5.b
november 30. Első adventi gyertyagyújtás

december 1. osztálymise 4.a
december 4. Szent Miklós ünnepe
december 4. központi írásbeli felvételi jelentkezés
december 7. Adventi gyertyagyújtás (2.)
december 8. osztálymise 4.b
december 11.
Iskolaelőkészítő ovisoknak, ismerkedés az iskolával és foglalkozások
december 11. Mikulás bál
december 12. munkanap, Pedagógus lelkinap
december 14. Adventi gyertyagyújtás (3.)
december Karácsonyi koncert
december 15. Iskolai lelkinap,
december 18. Karácsonyi ünnepség az iskolában. Utolsó tanítási nap a szünet előtt.
december 21. – január 3. – Téli szünet (utolsó tanítási nap 18. péntek – első január 4. hétfő)

2021

január 4. Vízkereszt ünnepe. Szentmise a templomban. Házszentelés az iskolában
január 8. Iskolaelőkészítő ovisoknak, ismerkedés az iskolával és foglalkozások
január 11. és április 23. között NETFIT mérés. A mérés eredményeit az érintett nevelési-oktatási intézmények 2019. május 31-ig töltik fel a NETFIT® rendszerbe.
január 12. reggel osztálymise 3.a
január 19.reggel osztálymise 3.b
január 23.
 központi írásbeli felvételi

január 22.: Első félév vége, értesítők és szülők tájékoztatása január 29-ig

február 1. félévi értekezlet
február eleje: szülői értekezletek osztályonként.
február 2. osztálymise 8.a
február 5. Iskolaelőkészítő ovisoknak, ismerkedés az iskolával és foglalkozások
február 5. Alsós farsangi bál
február 9.
osztálymise 8.b
február 12. Felsős farsangi bál
február 17. Hamvazószerda reggel közös mise a Jézus Szíve templomban

február 19. középiskolai felvételi lapok feladása
február 20. Farsangi kupa

február 23. osztálymise 8.c

március 1 – 5. „Pénz7” Pénzügyi témahét
március 2. osztálymise 7.a
március 9. osztálymise 7.b

március 12. Iskolai ünnepség az 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére
március 12. Iskolaelőkészítő ovisoknak, ismerkedés az iskolával és foglalkozások
március 16.
osztálymise 6.a
március 22-26. Digitális témahét
március 22-23. Felvételi lapok módosítása
március 23. osztálymise 6.b
március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony – Teremtésvédelmi nap
március 26. Lelkinap az iskolában
március 29. – április 6. tavaszi szünet (utolsó tanítási nap március 26. péntek – első nap április 7. szerda)

április 8. Nyílt nap, órák látogathatók, szülői értekezlet leendő elsősök szüleinek 
április 13. osztálymise 5.a
április 15-16. Beiratkozás leendő elsősöknek
április 20. osztálymise 5.b
április 19-23.
Fenntarthatósági témahét
április 27. osztálymise 4.a
április Bérmálkozás

május első hete Anyák napja
május 4. osztálymise 4.b
május elsőáldozás
május 11. osztálymise 3.a
május 18. osztálymise 3.b
május 19. célnyelvi mérés 6. és 8. évfolyamon
május 26. országos kompetenciamérés:6 – 8. évfolyam anyanyelv és matematika alapkészségek mérése.
május 27. iskolai papírgyűjtés – Teremtésvédelmi nap

június 4. Nemzeti Összetartozás Napja
június 10. Sipos Ferenc emlékverseny

június 11. DÖK nap
június 10. Egyházmegyei iskolanap TE DEUM
június 18. Tanévzáró értekezlet
június 19. szombat de. Ballagás

június 20. tanévzáró szentmise, TE DEUM

Mezőkövesd, 2020. szeptember 1.

Nyeste István
igazgató




Egyházmegyei tanévnyitó

Híradás az egyházmegyei tanévnyitóról a Szent István Televízióban
Törökszentmiklós, 2020. augusztus 30.

A teljes szentmise:




Munkaterv 2020/2021-es tanév

Munkaterv

A Szent István Katolikus Általános Iskola a 30. tanévét kezdi el. Talán a kezdetektől nem volt ilyen nehéz tanévünk. Megnehezíti a munkánkat a járvány veszélye és az ebből fakadó bizonytalanság, az új Nat bevezetése az első és ötödik évfolyamon és az építkezés munkálatai is. Ebben az évben stagnált az iskola tanuló létszáma 390 fő 17 tanuló csoportban. Már évek óta 400 fővel számolhatunk, de látni kell, hogy a mostani nyolcadikosok ballagásával a létszám egy osztálynyival fog csökkenni.

Személyi változások

Ebben a tanévben „jelentős” változás nem volt. Akik az előző évben befejezték a tanévet azokkal kezdjük el az újat. Továbbra is otthon van gyermekeivel Kelenföldi Zsófia, Laufer-Kis Viktória és Ádám Attiláné. A kémia órákat Czufor Adrienne tartja. Az angol órák megtartásában segíteni fog Tóth-Lévay Emőke szintén óraadóként. A technika oktatásban sajnos az idén is szakos hiánnyal küzdünk, így Gregovszkiné Dobó Melinda fogja ellátni.

Új osztályfőnökök:

  • 1.a. Korpáné Zábrátzky Zsuzsanna
  • 1.b. Pajor Tamásné
  • 5.a. Katyina Ferencné
  • 5.b. Kleszóné Kántor Tímea

Ha a szülők igénylik minden gyermeknek biztosítjuk a délutáni felügyeletet, ahol az a legfőbb cél, hogy értelmesen töltsék el idejüket. Természetesen az iskolában a legfontosabb a tanulás és ennek érdekében délután a házi feladatokat kell elkészíteni illetve felkészülni az esetleges számon kérésekre. Fontos feladat a szabadidő hasznos eltöltése is ezért az iskola a művészeti iskolával karöltve nagyon sok foglalkozást biztosít a gyerekek számára. Intézményünkben mindenki megtalálhatja a számára megfelelő délutáni foglalkozásokat: középiskolai előkészítő (magyar,matematika,idegen nyelv), rajz, ének, szolfézs, hangszeres foglalkozások, és sport( gyógytestnevelés, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, Karate, duatlon, akrobatikus rock&roll, sakk, vívás). Ebben a tanévben is minden évfolyamon tanulhattak idegen nyelvet a gyerekek szakkör keretében legyen az első vagy második nyelv. Az előző évhez hasonlóan fogjuk megszervezni az iskolai úszásoktatást, de a pályázat már nem nyújt ebben segítséget Sajnos a járvány közbeszólt az elmúlt tanévben ezért a másodikosoknak majd pótolni kell ezt a lehetőséget.

Az iskolánk tanulóinak több mint 15%-a bejáró a környező településekről. Sajnos a Klik már nem indított iskola buszt, ezért minden bejárónak saját magának kellett gondoskodnia az intézménybe való eljutásról.

A Fenntartó jóvoltából minden alsós osztálynak külön napközis csoportja van. A felsősöknél az igények miatt három tanulószobát szerveztünk.

Napközis csoportok:

  • 1. csoport (1. a.)-22 fő Papné Szlatki Ágnes
  • 2. csoport (1. b.)-20 fő Juhászné Derekas Judit
  • 3. csoport (2. a.)-27 fő- Szerencsés Ágnes
  • 4. csoport (2. b.)-22 fő- Kis Beáta
  • 5. csoport (3. a.)-21 fő- Kleszóné Kántor Tímea
  • 6. csoport (3. b)-19 fő- Gáspárné Molnár Márta
  • 7. csoport (4. a)-18 fő- Molnárné Dózsa Alíz
  • 8. csoport (4. b)-25 fő- Kovácsné Murányi Edit

Az ifjúságvédelmi feladatokat ebben az évben Gáspárné Ali Júlia látja el. A tankönyvellátási feladatokat Nyesténé Gáspár Marianna tanárnő látja el Ficzere Jánosné segítségével. A könyvtárosi órákat tart Nyesténé Gáspár Marianna. A diákönkormányzat munkáját idén is a helyettesek segítik majd. Az iskolánkban a felsős nem osztályfőnök tanárok segítenek az osztályfőnököknek. Minden osztályhoz úgynevezett pót osztályfőnök is tartozik, akik segítenek az osztályfőnököknek.

Osztály Osztályfőnök Pót of.
5.a Katyina Ferencné Vasasné Máté Magdolna
5.b Kleszóné Kántor Tímea Kovács-Zelei Csilla
6.a Mező Gábor Nagyné Demeter Ilona
6.b Tóth Viktória Katyina Ferencné
7.a Buktáné Csirmaz Mónika Paczáné Horváth Erika
7.b Seres Istvánné Tóthné Farkas Edit
8.a Sikó Fehérvári Csilla Nyesténé Gáspár Marianna
8.b Bak Mária Gregovszkiné Dobó Melinda
8.c Nyitrainé gyenes Andrea Csuhai Katalin

Tárgyi feltételek

A nyáron elkezdődöttek a felújítási és építési munkálatok. A vállalkozó megigérte, hogy augusztus 20.-ig át adja a felújított szaktantermeket. Sajnos a kinti munkálatok nem olyan ütemben haladnak, ahogy az elvárható lenne, így valószínű, hogy az új rész átadása csak a tanév végére várható. Ebben a tanévben nagyon nehéz lesz a testnevelés órák megtartása mivel „elveszítettük” a kistornatermet, tehát egy helységgel kevesebb lesz az órák megtartására. Az udvar is foglalt, így tovább nehezedik a helyzetünk, de remélem csak ez a tanév lesz ilyen nehéz.

Továbbképzések, minősítések

Az elmúlt tanévben a járvány miatta minősítések nagy része elmaradt. Ezeket ebben a tanévben fogják elvégezni. A tanfelügyeleti ellenőrzésekről még nem kaptunk értesítés, de biztos az elmaradtakat fogják pótolni. Minősítésen is három pedagógus fog átesni. Keller Jánosné mester, míg a többiek, Kissné Molnár Margit és Kovács-Zelei Csilla a Ped. II-t célozza meg.

Ebben a tanévben is szeretnénk minden kolléga óráit végig járni és nemcsak az iskola vezetése, hanem a munkaközösségek vezetőinek bevonásával. Sőt szeretnénk elérni hogy minél többen nézzék meg más óráit, hiszen sokat tanulhatunk egymástól.

A KAPI által szervezett továbbképzéseken, ha lesz rá lehetőségünk részt fogunk venni. Iskolánkban két kihelyezett továbbképzést is tart az intézet. Decemberben az agresszió kezeléséről lesz szó míg márciusban az online minialkalmazások szerepéről kapunk ismertetőt. Kleszóné Kántor Tímea végzi az informatika szakot Egerben és előreláthatólag be is fejezi. Gregovszkiné Dobó Melinda jelentkezett technika szakra az ELTE-re és vállalta, hogy Szombathelyre jár le a tömbösített alkalmakkor.

A hagyományoknak megfelelően az idén is részt veszünk pedagógus lelkigyakorlaton, amit a két nagy egyházi ünnepünk előtt tervezünk.

Kapcsolataink

A fenntartóval, képviselőivel hagyományosan jó a kapcsolatunk, szükség esetén kérjük és számíthatunk segítségükre. Köszönjük, hogy figyelemmel kísérik iskolánk helyzetét, támogatják elképzeléseinket.

A Jézus Szíve Plébániával élő, napi kapcsolatban vagyunk. Gyermekeink nagy része ehhez az egyházközséghez tartozik, itt járulhatnak a szentségekhez, amelynek előkészítése a plébániai oratóriumukon történik. Sok közös programunk van az egyházközséggel, amelyet részben az EFOP-1.3.5-os pályázatnak köszönhetünk. A káplán atyával és a hitoktatókkal a mindennapi munka során közvetlen jó a kapcsolatunk. Rendszeresen segítik, színesítik az iskola mindennapi életét. A ministránsok nagy része a mi intézményünkből kerül ki. A hitoktatókkal közösen munkálkodik a tantestület a gyermekeink vallásos nevelésén és igyekszünk személyes példaadással is a megfelelő irányba terelni őket.

A diákok képviselőivel a kapcsolattartás a diákfórumon keresztül valósul meg. Az utóbbi években pozitív változást tapasztaltunk az ifjúság aktivitása terén. A diákfórum a segítő pedagógusok Nagyné Demeter Ilona és Gáspárné Ali Júlia szervező munkájának köszönhetően jól működik.

A szülőkkel közvetlenül a szülői értekezleteken, fogadó órán, családi napon, nyílt napon találkozhatunk személyesen. Itt próbáljuk megmutatni nekik iskolánk nevelési, oktatási elképzeléseit. A legtöbbnek szinte semmi ismerete nincs a hitről, vallásról és egyházról, ezért ebben nekünk missiós feladatunk van, amit az atyákkal együtt közösen kell végrehajtani. Minden alkalmat megragadunk, hogy elmondjuk nevelési elveinknek, értékrendünknek. Összhangban kell lennie, csak akkor tudunk eredményes munkát végezni Az új osztályfőnökök a tanév folyamán látogassák végig növendékeik családját, különös tekintettel a bejáró tanulókra.

Iskolaszék:

Az új összetételű iskolaszék megalakítása. Évente általában 2 alkalommal kerül összehívásra, az elnök kezdeményezésére. Az iskolaszék is SZMSZ szerint működik.

Fő feladataink 2020/2021-es tanévben

  • katolikus szellemiség erősítése személyes példaadással, az elvárások egységes megfogalmazásával, MISE látogatás
  • az iskola értékeinek kiemelése, az elvándorlás csökkentése
  • minősítések segítése, óralátogatások rendszeressé tétele (egymástól tanulhatunk)
  • az oktatásban, nevelésben módszertani gazdagodás
  • az SNI-s és BTM-es gyerekek fejlesztése-logopédiai ellátás
  • a szülőket közelebb hozni az iskolához, egyházközségeikbe bevonni programokba
  • tehetséggondozás, felzárkóztatás, a csoportbontások hatékonyabbá tétele
  • ügyelet javítása, házirend betartása, betartatása
  • teremtésvédelmi programok megvalósítása
  • hitéleti csoport kialakítása
  • egymás elfogadása, segítése
  • drog prevenció
  • internetes zaklatás problémája
  • intézményi programokon való részvétel
  • digitális oktatás fejlesztése



Információk

Kedves Szülők!

A gyerekek egészségének megőrzése érdekében a szülőknek kötelező a maszk használata az iskola épületében. Az elsős szülők csak első nap kísérhetik fel gyermekeiket az emeletre.

 

Csengetés rendje

Tanítási óra Szünet
1. óra 8:00 – 8:45 15 perc
2. óra 9:00 – 9:45 15 perc
3. óra 10:00 – 10:45 15 perc
4. óra 11:00 – 11:45 10 perc
5. óra 11:55 – 12:40 20 perc
6. óra 13:00 – 13:45 15 perc
7. óra 14:00 – 14:45

 




Koronavírus/allergia

A koronavírus és az allergia tüneteinek beazonosításához tett közzé tájékoztatást a Nemzeti Népegészségügyi Központ.

Ábrájuk szerint a koronavírus gyakori tünetei közé tartozik a láz, a száraz köhögés, a légszomj és a fáradtság. Ezek allergia esetén csak ritkán, illetve néha fordulnak elő.

Ezzel szemben az allergia gyakori tünete az asztmás nehézlégzés és a tüsszentés, amelyek koronavírus esetén nem jellemzőek. Az orrfolyás szintén az allergia gyakori tünetének számít, koronavírusnál csak ritkán fordul elő.

Ezek mellett koronavírus néha előforduló tünetei közé tartozik a fejfájás, az izom- és ízületi fájdalom, a torokfájás, a mellkasi nyomás.

Allergia esetén pedig csak néha fordul elő száraz köhögés, fejfájás és fáradtság. Izom- és ízületi fájdalmak, torokfájás, hasmenés és mellkasi nyomás pedig nem jellemzőek az allergiánál – derül ki az NNK tájékoztatásából.

Forrás: koronavirus.gov.hu

Hogyan ismerhetjük fel a különbségeket?

COVID19, Influenza, megfázás, allergia

Forrás: nnk.gov.hu