Tanévnyitó – Veni Sancte
Iskolánkban szeptember 1-jén 8 órától tartottuk Veni Sancte szentmisét, melyet Berkes László Prelátus Úr celebrált. Bemutatta az új Káplán atyát is Vízi János személyében.
A misén kértük a Szentlelket az új tanév kezdéséhez.
A szentmise után került sor az iskola udvarán a tanévnyitó ünnepségre Gáspárné Molnár Márta szervezésében. Először a kis elsősök vonultak kézen fogva a nagy nyolcadikosokkal, majd köszöntők hangoztak el a tanévkezdésről. Igazgató Úr beszédében tájékoztatta a szülőket az iskolában történt személyi/ tárgyi változásokról, előttünk álló feladatokról, majd megnyitotta az új tanévet.








