Kedves Látogató!
Szeretettel köszöntjük iskolánk megújult honlapján. A Szent István Katolikus Általános Iskola 1991-ben alakult. Honlappal 2007. októbere óta rendelkezünk.
Honlapunkkal szeretnénk bemutatni intézményünket, az itt folyó oktató-nevelő munkát, tanulóink és pedagógusaink által elért eredményeinket. Mint ahogy eddig is, a jövőben is igyekszünk hasznos információkkal szolgálni a tanévvel kapcsolatos aktualitásokról, az időszerű és fontos dolgokról.
Megismerkedhet iskolai dokumentumainkkal, a tanév rendjével, valamint a változásokkal.Igyekszünk bemutatni tanulóink eredményeit, kiemelkedő teljesítményeit, a tanév során megrendezett ünnepeinket, rendezvényeinket.
Fő feladatunknak továbbra is a keresztény nevelést és az ennek megfelelő életmódra szoktatást tartjuk. Ennek szellemében igyekszünk munkánkat végezni, mindennapjainkat megszervezni.
Fontosnak tartjuk a gyermekek személyiségének fejlesztését. Kiemelt fontosságúnak tartjuk a tehetséggondozást és felzárkóztatást. Intézményünk dolgozóiként valljuk diákjaink egyéni képességeinek kibontakoztatását, és szeretnénk olyan intézményként működni, amelyben tanulóink jól érzik magukat.
Érdekünk, hogy gyermekeink szülei elégedettek legyenek. Problémáikat igyekszünk megoldani. Minden olyan javaslatukat, amelyek előremutatóak igyekszünk felhasználni munkánk során.
Hiszünk a nevelés lehetőségében, a keresztényi értékekben, munkánk fontosságában, tisztában vagyunk felelősségünkkel.
Minden gyermeket nagyon nagy szeretettel várunk iskolánkba, a szeretetteljes, családias légkörbe.
Mezőkövesd, 2014. augusztus 1.
Nyeste István
igazgató