Iskolánk épülete 1926-ban épült, melyet az eltelt évek alatt igyekeztünk a kor kihívásainak megfelelően korszerűsíteni. Így a ’90-es években épült meg a jelenlegi tornaterem és ebédlő.

Az eltelt évek alatt mindig hiányossága volt az épületnek, hogy nem volt nagy méretű közösségi célú helyisége (aula), ahol meg lehetne tartani az iskolai ünnepségeket, tanévnyitókat, tanévzárókat. Erre a célra az iskola udvarát vagy tornatermét, illetve a Jézus Szíve templomot tudjuk használni.

A 2012-től fokozatosan, felmenő rendszerben bevezetett mindennapos testnevelés is új igényeket támaszt iskolánkkal kapcsolatban. Ha minden osztályban minden nap lesz testnevelés óra, akkor arra az iskolánk tornaterme, illetve a „kistornaterem” már nem elég.

Ezen indokok alapján elhatároztuk, hogy megoldást keresünk a problémákra. Terveink között szerepel egy olyan új épületszárny építése, melyet közösségi térként, illetve tornateremként is tudnánk használni. Az elkészült látványterveket lentebb láthatják.

Az új épületszárny az iskola udvarán épülne meg. Két szintes, alul (jelenlegi alagsor) tornateremként is használható helyiség (mérete: 12×20 m), fölső részén (jelenlegi földszint, illetve emelet) egy nagy belmagasságú közösségi tér (aula) kerülne kialakításra. Ez a helyiség is alkalmas lenne tornaórák megtartására.

A beruházás várható költsége kb. 70-80 milló Ft. Sajnos a fenntartónak anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé, hogy a beruházás teljes költségét finanszírozza. Jelenleg és a közeljövőben pályázati lehetőségeink sincsennek.

Ezért fordulunk a kedves szülőkhöz, volt diákjainkhoz, ismerősökhöz, hogy aki tud, segítsen. Ha vállakozók adományoznak erre a célra, akkor a társasági adóalapjukat csökkenthetik.

Támogatásokat az iskola alapítványának számlaszámára várjuk. Számlaszám:

11734107-20104357

Mindenki támogatását előre is köszönjük!
További információkért forduljon iskolánk igazgatójához.

A látványterveket készítette: Póta Csaba okl. építészmérnök

image_pdfimage_print