Sarud ősszel
Őszi képek a sarudi Genezáret Katolikus Lelkigyakorlatos Ház-, Ifjúsági- és Sportüdülőről.
Olvasd tovább →Őszi képek a sarudi Genezáret Katolikus Lelkigyakorlatos Ház-, Ifjúsági- és Sportüdülőről.
Olvasd tovább →Október 21-én az első órában került sor az október 23-i forradalom megünneplésére, amelynek műsorszámait a nyolcadik évfolyamos tanulók adták elő.
Olvasd tovább →2016. október 18-án immár sokadik alkalommal került sor a rózsafűzér közös elimádkozására. Ebben az évben a hideg, esős időjárás miatt a templomban került erre sor Dr. Berkes László pápai prelátus plébános atya vezetésével.
Olvasd tovább →Kertész Daniella 2016. júniusában kapta meg a „Tenger titkai” című írópályázat által kiállított oklevelét.
Olvasd tovább →Iskolánk újraindulásának 25. évfordulójára az iskola folyosóin kiállítást rendeztünk.
Olvasd tovább →Nyeste István igazgató úr beszéde, mely elhangzott iskolánk alapításának 90., és újraindításának 25. éves évfordulójának ünnepén, 2016. október 7-én a Közösségi Házban.
Olvasd tovább →2016. október 7-én ünnepeltük iskolánk alapításának 90., újraindításának 25. évfordulóját.
Olvasd tovább →Heti étrend – 41. hét – 2016. október 10. – október 14.
A szeptember havi étkezési térítési díjak befizetésének időpontja:
2016. október 12-13.
Október első napján, gyönyörű napsütésben 23-an indultunk, kicsik és nagyok a Túrázz velünk! program keretében Juhászné Derekas Judit tanárnő szervezésében természeti értékeink megismerésére.
Olvasd tovább →Iskolánk alapításának 90. és újraindításának 25. évfordulója alkalmából rendezett programok
Olvasd tovább →Úti cél: SÁLY – LATORPUSZTA
Latorvár, Vízfő, Lélek-lyuk, Szeles barlang, Nagykő, Szarvasles
Túravezető: Stengerné Forgony Andrea tanárnő
Időpont: 2016. október 1. szombat