Rajzpályázat – 2014. január 13.
A Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó Zrt. 8 témakörben írt ki rajzpályázatot.
8. témakör: Spórolás vagy költekezés
2014. január 6.: Vízkereszt – házszentelés
A karácsonyi szünet utáni első tanítási napon reggel 8 órától iskolánk diákjai szentmisén vettek részt a Jézus Szíve templomban. A szentmisét dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa celebrálta. A szentmise után a plébános atya iskolánk osztálytermeit … Olvasd tovább →
2013. december 21.: Karácsony
Iskolai karácsonyi ünnepségünket az utolsó karácsony előtti tanítási napon, december 21-én, szombaton, 11 órától tartottuk iskolánk tornatermében. A színvonalas ünnepi műsort iskolánk diákjai adták elő, Bak Mária hitoktató áldozatos munkájának eredményeképp. Ünnepségünket jelenlétével megtisztelte dr. Berkes László pápai prelátus, a … Olvasd tovább →
Tanulmányi versenyek 2013 ősz-tél
2013. december 20.: „Így látom a Szent Koronát” „Így látom a Szent Koronát” című rajzpályázaton Lázár Melinda (8.b) és Murányi Tímea (8.b) osztályos tanulók közönségdíjat kaptak. Német nyelvi szavalóverseny – 2013. december 11. A Szent László Gimnázium német nyelvi … Olvasd tovább →
2013. december 18.: Óvodások látogatása
December 18-án nálunk jártak a nagycsoportos óvodások. Két óvoda (Dohány úti és az Egri úti óvoda) leendő első osztályosai ismerkedtek iskolánkkal. A tankonyhában mézeskalácsot sütöttek, míg az ebédlőben karácsonyi díszeket készítettek az óvodások.
Olvasd tovább →2013. december 10.: Filmklub
Második éve működik iskolánkban filmklub, melynek mottója: „Az igazán jó film olyan, mint a hasznosan eltöltött szabadság, a jó könyv vagy a tartalmas vasárnapi pihenés, mely ösztönzőleg hat ránk, és lendületet ad a mindennapokhoz, valamint rávilágít életünk és küzdelmeink értékeire.” … Olvasd tovább →
2013. december 6.: Mikulás
Szent Miklós ünnepéről is megemlékezett iskolánk december 6-án. A 3.a és 3.b osztály tanulói vidám táncos, verses, zenés műsort adtak elő. A nyuszis jelenet nagy sikert aratott a nézők körében. A műsort betanították Kissné Molnár Margit, Keller Jánosné és Juhászné … Olvasd tovább →
2013. december 2.: Adventi gyertyagyújtás
A karácsonyi készülés jegyében iskolánk aulájában Dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa vezetésével meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Valamennyi osztály képviselői jelen voltak, a rövid gondolatébresztő mondatokat diákok olvasták föl. A gyertyagyújtást adventi ének … Olvasd tovább →
2013. november 24.: Szent Cecília kórustalálkozó
Minden évben megrendezésre kerül Szent Cecília, a kórusok védőszentjének ünnepe. A Jézus Szíve templomban plébániánk mindhárom kórusa (férfikar, vegyeskar és iskolánk énekkara) énekével elkápráztatta a lelkes közönséget. A mi kórusunk Kovácsné Együd Ilona tanárnő vezényletével egy- és kétszólamú dallamokat szólaltatott … Olvasd tovább →
2013. november 23.: Jótékonysági bál
2013. november 23-án este 6 órától volt iskolánkban a jótékonysági bál. A bált jelenlétével megtisztelte Csiger Lajos, önkormányzati képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa, dr. Medvegy János c. apát, a Szent … Olvasd tovább →
Jótékonysági bál meghívó
A Szent István Katolikus Általános Iskola tisztelettel meghívja Jótékonysági báljára A zenét Pap Mihály (Cukor) szolgáltatja Vacsorás belépő ára: 3000 Ft, Vacsora nélküli belépő ára: 1500 Ft A menü: Kijevi csirkemell / Óvári sertésszelet Vegyes köret (petr. burgonya, p. rizs) … Olvasd tovább →
2013. október 22.: Emlékezés 1956-ra
2013. október 22-én reggel iskolakezdéskor (8 óra) iskolánk tornatermében emlékeztünk 1956-ra. A műsort a 6.b osztály tanulói adták elő, akiket Jacsóné Molnár Gyöngyi tanárnő készített fel. A műsort a korról szóló videók színesítették.
Olvasd tovább →2013. október 15.: Gyümölcskóstolás
Iskolánk az egészséges életmódra nevelés keretében zöldség-gyümölcs napot tartott. Az osztályfőnöki órákon előadások hangzottak el a zöldségek és a gyümölcsök kedvező élettani hatásairól, mindez kóstolóval egybekötve.
Olvasd tovább →2013. október 15.: Rózsafüzér
2013. október 15-én az esti rózsafüzér imádságot iskolánk diákjai a templomkertben álló, nemrégiben felszentelt Mária szobrot körülállva mondták el. A résztvevő diákok mindegyike mécsessel a kezében mondott egy-egy imát Dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa vezetésével, … Olvasd tovább →
2013. szeptember 28.: Családi Nap
Iskolánkban szeptember 28-án Családi Nap volt, melyre sok szeretettel vártunk minden diákot, szülőt. A családi napon erdészek mutatták be az erdő világát és az erdészek mindennapi munkáját, hangsúlyozva ezek fontosságát, kapcsolódva a környezeti nevelés és a környezettudatosság mai igényeihez. Ezen … Olvasd tovább →
2013. szeptember 22.: Iskolatáskák megszentelése
2013. szeptember 22-én, a reggel 9 órai szentmise keretében Dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa megáldotta diákjaink iskolatáskáját.
Olvasd tovább →


















