Hittantábor Sarudon
A törökszentmiklósi Bercsényi Miklós Katolikus Gimnázium és Kollégium, Általános Iskola, Óvoda tanulóiként 2015. július 3-tól 5-ig néhány felejthetetlen napot tölthettünk Sarudon az Egri Főegyházmegye által megpályázott és elnyert támogatás jóvoltából. Amint megérkeztünk, a szállás azonnal lenyűgözte a csoportot tágas közösségi tereivel, otthonos szobáival, és nem utolsó sorban sportpályájával , tágas kertjével. Csapatépítő játékokkal kezdődött a program, amelyben mindenki lelkesen vett részt. Megérkezésünk napján Saruddal is megismerkedtünk egy „Falubarangoló” játék keretében, amely során néhány eltévedést követően minden csapat sikeresen célba ért és teljesítette a feladatokat.
Késő délután mindenki belevetette magát a méta szabályainak megtanulásába. Némi gyakorlást követően már csak az éhes szúnyogok tudták a szenvedélyes játékosokat elrettenteni a játszma éjszakai folytatásától. Végül azonban senki nem bánta meg, hogy a társalgóba visszavonult, hiszen dalokat tanultunk, majd következett a közös esti elcsendesedés, amelynek vezérfonalául Barkóczi István atya elgondolkodtató szavai szolgáltak. Az általa elmondott történet arra irányította rá a figyelmünket, hogy mindannyian mécsesek vagyunk, a saját környezetünkben kell a világosságot szétárasztanunk.
Másnap közös imával és zenés reggeli tornával indítottuk a napot. Ezt követően akadályverseny feladatait teljesítették a csapatok igen kreatívan, hiszen volt olyan csoport, amelyik még a helyi lakosok kedves segítségét is igénybe vette. A délutáni kézműves foglalkozáson István atya előző esti szavaihoz kapcsolódóan mécsesek készültek, amelyek otthon is felidézik majd a tábor meghitt pillanatait. Az esti métázás után a tábor feladatainak megoldását értékeltük. Az elcsendesedéskor ez alkalommal Juhász János atya gondolatait osztottuk meg a gyerekekkel, aki otthonról küldte üdvözletét és imádkozott a kis közösségért.
Vasárnap a falu 1800-as évek elején épült templomában vettünk részt a szentmisén, majd a templom múltjával és jelenével ismerkedtek a gyerekek interaktív feladatok segítségével.
A tábor értékelése során a gyerekeknek egy kifogásuk akadt a szervezéssel kapcsolatosan: még maradni szerettek volna néhány napot. Reméljük, hogy jövőre teljesülhet ez a kívánságuk is, és visszatérhetünk ide egy hosszabb, de hasonlóan jó hangulatú hittantáborba.