Április 4-én immáron hatodik alkalommal érkezett városunkba Sebestyén Katalin, budai lelkésznő – tarisznyájában ezúttal A fiú három tudománya című tuvai népmesével. A felnőtteknek szóló mesedélután a Szent István Katolikus Általános Iskolában Juhászné Derekas Judit tanárnő szervezésében, a TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL EFOP-1.3.5. 16-2016-00548 elnyert pályázat keretében valósulhatott meg.

Ahogy az eddigi alkalmakon megszokhattuk most is a meséhez kapcsolódó dekoráció (sakktábla, kalap, varázspálca) fogadta az ebédlőbe érkezőket, a szépen terített asztalon finom falatok mellett a nyiladozó tavasz jelképei (nárcisz csokor, húsvéti tojás) is helyet kaptak.

A mese hallgatás előtt Bokor Anna tanárnő hegedűjátékával, énekkel, és közös imával hangolódhattunk át a rohanó hétköznapok feladataitól a befelé fordulás csendesebb mezejére.
A mese egy fiatal tuvai (Tuvai Köztársaság – szovjet utódállam, Oroszország délkeleti részén) fiú, Oszküsz-ool útjának tanulságos történetéről szólt. Az idős szülők halálával a fiúra maradt sok-sok jószág: harminc kecske, harminc tehén és harminc ló – örökségként. „Állatom az van elég – gondolta magában –, de nincsen semmi tudományom. Megpróbálok tudományt szerezni a jószágért.” Ez a gondolat indította bátor, szerencsét próbáló útjára – hogy ne csupán anyagiakban bővelkedjen, hanem tudást is szerezzen, szellemi szinten is növekedhessen.

Elindult hát észak felé, s addig ment, míg egy jurtához nem ért, oda bent két sakkozó embert talált, akik így szóltak hozzá: „Honnan jössz, fiú? Merre tartasz?” Elbeszélte hát sorsát és arra kérte a játékosokat, hogy harminc kecskéért, tanítsák meg őt a sakkjátékra. Egy hónap elteltével a legjobb játékosokat is legyőzte, így a kecskéket hátrahagyva folytatta útját a következő jurtáig.

Ott három ember bűvészmutatványokat mutatott egymásnak – a harminc tehénért cserébe kérte őket, hogy tanítsák meg e szemfényvesztésre. Egy hónap itt is elegendő volt, hogy elsajátítsa a mesterséget. Ment, mendegélt addig még útjába nem került még egy jurta, ott az emberek számolási példákat adtak egymásnak, s a lovakért cserébe megkérte őket tanítsák meg számolni. A hónap leteltével – egy lovat magának meghagyva – folytatta útját.

Egyszer aztán hallja, hogy délen Karati kán sakkversenyt tűzött ki: aki őt háromszor egymás után legyőzi sakkban, az lesz őhelyette a kán, Karatinak pedig levághatja a fejét. Ha Karati kán győz, akkor ő vágja le a legyőzött fejét. Oszküsz-oolnak sem kellett több – hegyen-völgyön át kelt, a birodalomhoz közeledvén, szörnyű kép fogadta: az út mentén kétoldalt tömérdek levágott emberfej lógott a fákon: ezt a sok ártatlan embert mind Karati kán emésztette el. Éppen 99-et számlált össze első feladataként.

Leült hát Oszküsz-ool sakkozni a kánnal. Amikor félig lejátszották a játszmát, látja ám a kán, hogy veszíteni fog. Hívatta is nyomban a feleségét, hogy hozzon ételt, amivel erősíteni tudja az erejét, de Oszküsz-ool észrevette a hamisságot és úgy bűvészkedett, hogy ő kapja az erősítő étket. Nem is kellett sok, a kán el is vesztette mind a három játékot. Esdekelhetett kegyelemért Oszküsz-ool nem kímélte, levágta a fejét, századikként a sorba. Így szabadította meg Oszküsz-ool három tudományával a népet a kegyetlen Karati kántól.

Így szólt a mese, aminek a végén bizony volt hatásszünet. Élénk képei filmként peregtek lelki szemeink előtt, de az alsós tagozatos gyerekek rajzai is beszédesen illusztrálták a jó és a rossz, az élet és a halál jelenlétét, kegyetlenségét.

Katalin vezetésével végigfejtettük a mese szálát, kibontottuk képeit, értelmeztük rejtett üzeneteit. Szemügyre vettük a mese hősét, Oszküsz-oolt, aki fiatal kora ellenére érett döntéseket hoz, megteszi az első bátor lépést, elindul a biztosból a teljesen ismeretlen felé. Bizodalma van abban, hogy amit az élet elé hoz, azt tanulja meg tökéletesen s az életútján éppen annak veszi majd hasznát, azt váltja be.

Tisztában kell lennünk nekünk is örökségeinkkel, azzal, amit magunkkal hozunk (tulajdonságok, képességek, talentumok) és azzal is, hogy ezzel az örökséggel, hogy sáfárkodunk, mit hozunk ki belőle. Döntéseink kimenetelét nem tudhatjuk előre, csupán sejtéseink, reményeink lehetnek – ez érvényes lehet akár egy pályaválasztás előtti helyzetre is.
A tudományok elsajátításának oltárán feláldozott jószágok száma első hallásra bizony túlzónak, tékozlónak tűnhettek, de ha szimbólumként tekintünk rájuk, érthetőbbek: a kecske, a zabolátlan erő beváltása az összpontosításra, a sakk stratégiai tudományára; a tehén stabil, statikus állapotának a bűvészkedés, a varázslat beváltására; és a ló pedig a misztikum beváltása a számtan tudományára. S valójában odaadni azt tudjuk csupán, ami már bennünk is meg van, részünké vált.

A kegyetlen kán alakja az abszolút zsarnok figura, akinek mint egy nép uralkodójának a mennyei fény képviselete, kiárasztása lenne a dolga egy közösség élén ehelyett egy teljes társadalmat tart megfélemlítésben, visszaélve hatalmával, emberek százainak sorsáról dönt, úgy hogy „fejek hullanak” mindenfelé országában.

Átvitt értelemben a zsarnokot szimbolizáló alak megjelenhet saját belső térképeinken és kapcsolati térképeinken (család, munkahely, tágabb közösségi tér) is. Mi/ki a mi zsarnokunk? Ha belső térképünk tájaira nézünk, hol van a mi belső védelmi immunrendszerünk? Mozgósítható-e belső lelki erőnk a változtatásra? Gátat tudunk-e szabni a rossznak, gonosznak, önkényes hatalomnak? Ki tudjuk-e mondani az egyértelmű igeneket-nemeket? Megalkuvás nélkül ki merjük-e mondani a saját igazunkat?

Katalin az élet nehézségeivel szembe négy féle megküzdési utat vázolt fel:
1. Az élet rossz és az is marad „Kár is neki menni…” =élethazugság
2. Elkerülés „Velem ez nem történhet meg…”=élethazugság
3. Túlkompenzálás „Nem is olyan nagy a baj…”=élethazugság
4. Szembe lehet menni az élet kegyetlenségével =ez a mese tanítása.

Üzenete, hogy a rend visszaállítható: gátat tudunk szabni a zsarnokságnak, el tudjuk törölni a rosszat – döntést hozva a jó mellett, kiállva az igazságért – azzal a tudománnyal, amink van – közösségünk javát legjobban szolgálva.

Köszönet Katalinnak az újabb lélek-gyógyító meséért, tanításért;
Juditnak a nagyszerű szervezésért, meghitt délutánért, együttlétért.

Szilvási-Zupkó Anett