2014. június 10.: Madarak és Fák Napja
Iskolánkban a Madarak és Fák Napját 2014. június 14-én, kedden tartottuk. Ezen a napon rendeztük meg a Sipos Ferenc emlékversenyt.
Olvasd tovább →Iskolánkban a Madarak és Fák Napját 2014. június 14-én, kedden tartottuk. Ezen a napon rendeztük meg a Sipos Ferenc emlékversenyt.
Olvasd tovább →Június 4-én, ezelőtt 94 évvel a Kis Trianon kastélyban aláírták a szégyenteljes békediktátumot, amelynek következményeként az ezeréves magyar királyság elvesztette területének és lakosságának kétharmad részét. 2010-ben a kormányzat törvénybe iktatta a Nemzeti Összefogás Napját, amelynek célja az elszakított országrészekben élő … Olvasd tovább →
Április 27-én rendezték meg a XI. „Dicsérjétek az Urat” egyházkerületi kórustalálkozót a Szent László templomban. A találkozón hat kórus vett részt, köztük iskolánk énekkara is fellépett. A zongorakísérő Török Kristóf volt.
Olvasd tovább →Idén már második alkalommal került megrendezésre a két plébánia szervezésében a városi keresztút. Ebben az évben a Szent László templomtól indultunk a városon át a Jézus Szíve templom felé. A keresztút állomásait élőképek jelenítették meg, Iskolánk tantestülete 11. és 12. … Olvasd tovább →
Iskolánkban április 4-én tartottuk meg a nagyböjti, húsvétra felkészítő lelkinapot. A miskolci jezsuita gimnázium diákjai segítették a lelki felkészülést.
Olvasd tovább →Iskolánkban március 27-én az első és a második óra látogatható a leendő elsősök szüleinek és valamennyi tanítványunk szüleinek.
Olvasd tovább →1994 óta a Víz világnapját március 22-én ünnepeljük. E napon különféle rendezvényekkel próbálják felhívni a környezetvédők a figyelmet a vizek védelmének fontosságára. A napköziben március 17 – 21-ig egy hetes témahét keretében foglalkoztunk a vízzel.
Olvasd tovább →Iskolánk március 14-én, pénteken az első órában ünnepi műsort adott az 1848. március 15-én kezdődő forradalom és szabadságharc emlékére. A 2.b és 5.a osztályos tanulók fegyelmezetten, lelkesen, szépen szerepeltek. Előadásuk végén iskolánk tanulói vastapssal jutalmazták őket.
Olvasd tovább →Iskolánkban március 6-án FILMKLUB volt, melyen 35 fő vett részt. Közösen megtekintettük A zarándok útja című filmet, majd Lipcsák János atya segített értelmezni a látottakat, A Húsvétra való felkészülést segítette ez a hitünket erősítő lélekemelő film.
Olvasd tovább →Február 28-án délután 4-től 8-ig került megrendezésre a felső tagozatos osztályok farsangi bálja.
Olvasd tovább →Február 21-én (pénteken) az alsósok farsangjára gyülekeztek az iskola kisdiákjai és azok családtagjai.
Olvasd tovább →A Nemzeti Közszolgálati és Tankönyvkiadó Zrt. 8 témakörben írt ki rajzpályázatot.
8. témakör: Spórolás vagy költekezés
A karácsonyi szünet utáni első tanítási napon reggel 8 órától iskolánk diákjai szentmisén vettek részt a Jézus Szíve templomban. A szentmisét dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa celebrálta. A szentmise után a plébános atya iskolánk osztálytermeit … Olvasd tovább →
Iskolai karácsonyi ünnepségünket az utolsó karácsony előtti tanítási napon, december 21-én, szombaton, 11 órától tartottuk iskolánk tornatermében. A színvonalas ünnepi műsort iskolánk diákjai adták elő, Bak Mária hitoktató áldozatos munkájának eredményeképp. Ünnepségünket jelenlétével megtisztelte dr. Berkes László pápai prelátus, a … Olvasd tovább →
December 18-án nálunk jártak a nagycsoportos óvodások. Két óvoda (Dohány úti és az Egri úti óvoda) leendő első osztályosai ismerkedtek iskolánkkal. A tankonyhában mézeskalácsot sütöttek, míg az ebédlőben karácsonyi díszeket készítettek az óvodások.
Olvasd tovább →Második éve működik iskolánkban filmklub, melynek mottója: „Az igazán jó film olyan, mint a hasznosan eltöltött szabadság, a jó könyv vagy a tartalmas vasárnapi pihenés, mely ösztönzőleg hat ránk, és lendületet ad a mindennapokhoz, valamint rávilágít életünk és küzdelmeink értékeire.” … Olvasd tovább →
Szent Miklós ünnepéről is megemlékezett iskolánk december 6-án. A 3.a és 3.b osztály tanulói vidám táncos, verses, zenés műsort adtak elő. A nyuszis jelenet nagy sikert aratott a nézők körében. A műsort betanították Kissné Molnár Margit, Keller Jánosné és Juhászné … Olvasd tovább →
A karácsonyi készülés jegyében iskolánk aulájában Dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa vezetésével meggyújtottuk az első gyertyát az adventi koszorún. Valamennyi osztály képviselői jelen voltak, a rövid gondolatébresztő mondatokat diákok olvasták föl. A gyertyagyújtást adventi ének … Olvasd tovább →
Minden évben megrendezésre kerül Szent Cecília, a kórusok védőszentjének ünnepe. A Jézus Szíve templomban plébániánk mindhárom kórusa (férfikar, vegyeskar és iskolánk énekkara) énekével elkápráztatta a lelkes közönséget. A mi kórusunk Kovácsné Együd Ilona tanárnő vezényletével egy- és kétszólamú dallamokat szólaltatott … Olvasd tovább →
2013. november 23-án este 6 órától volt iskolánkban a jótékonysági bál. A bált jelenlétével megtisztelte Csiger Lajos, önkormányzati képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke, dr. Berkes László pápai prelátus, a Jézus Szíve templom plébánosa, dr. Medvegy János c. apát, a Szent … Olvasd tovább →